Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Megütöttem a 16 éves lányomat....

Megütöttem a 16 éves lányomat. Bűnös dolgot cselekedtem?

Figyelt kérdés
43 éves apa vagyok, nyáron lesz 17 a lányom, és soha az életben nem bántottam senkit. Engem gyakran vert az apám, és elhatároztam, hogy én soha nem teszek ilyet, nem is tettem. Van egy 19 éves fiam is, soha egy ujjal nem nyúltam egyik gyerekemhez sem egészen két nappal ezelőttig, amikor egy elfajult vitában lekevertem egy pofotn a lányomnak. Minden szülői szeretet ellenére, jó 8 hónapja - mikor az első komoly barátja lett, aztán egy másik pár hónapra rá - megváltozott, írtózatos flegma stílust vett fel, ami időnként valós depresszív korszakokkal, elvonulásokkal, lesírt sminkekkel párosul, hátat fordítás, miközben beszélek elmegy, maga mögött becsukja az ajtót előttem, mintha a világ baját rajtunk akarná számon kérni. Nem elkényeztetett gyerek, az élethez kellő dolgokat kapja, nincs olyan sok luxus az életében. Nem az okokat keresem, csak a jelenséget mondom. Vékony volt, fél év alatt 8 kilót hízott, folyamatosan édességeket eszik. Mikor ezt a legnagyobb szeretettel próbálja az ember fínom utalásokkal érinteni, hogy "baj lesz így, segíteni szeretnék, hidd el, sportolnod kéne, van a közelben fitness terem, ha szeretnéd, veszek oda bérletet" és valóban ilyen hangon és szeretettel beszélek erről, akkor is olyan arrogáns visszatámadásokat kapok, hogy a lélekzetem eláll. Ebből többször lett indulatos vita, de nem a megjegyzésből - ami mindig segítséggel párosul - hanem a reakciókból. Mondván, hogy ez az ő dolga, és "azt hiszed, én nem tudom??? Hagyjál már békéééénnnnn!!!!!!" De ugyanez van minden ügyben, bármi apróságra így reagál, nyilvános helyen is, és a szerető érdeklődésre, a segítő szándék ellenére szintén. Ez persze indulatos helyzeteket teremt, amikor a segítő szándék átcsap kölcsönös ordítozásba - a részemről is -, és megromlott a viszony, de úgy érzem, vétlen vagyok benne, illetve kölcsönös a felelősség. Párkapcsolati problémák gyötrik, tudom, mert panaszkodik róla néha, elmondja pld, hogy mit mondott neki a barátja, ami neki rosszul esett, de ha az ember megjegyzést tesz a barátjára, már velünk üvöltözik, hogy rosszul esik neki, hogy mi a barátját útáljuk. Olyan az egész az utóbbi fél évben, mint egy rossz álom, mint valami thriller. Közben én milliószor mondtam, hogy "lányom, ne beszélj velem így, ne fordíts hátat, ne üvölts velem, mert tudod, hogy én elvből nem ütök meg senkit, de egyszer el fog szakadni a cérna." Vasárnap több dolgon is kitört a konfliktus, üvöltözésig fajult, és mellette a báytja készül az érettségire. A lányom rövid időre elment, és közben a fiam mondogatta, hogy ő sem bírja az állandó hisztieit, mindíg üvölt valamiért, és - sajnos mondta azt is, hogy "már tényleg pofán kéne vágnod, nem csak ígérgetni, mert egyre rosszabb" -. Nem őt okolom, mint "felbújtó", de biztos bennem volt valami ilyen önigazolás is. És mikor hazajött, a vita folytatódott, bent fésülködött a szobájában, én az ajtajóból beszéltem hozzá, nem volt hajlandó felém fordulni sem, és én ettől egyre jobban felbőszültem. Erre egyszercsak megfordult, rámüvöltött, és a hajkefét úgy falhoz vágta, hogy szilánkokra tört, és én abban a pillanatban lekevertem egyet... Tegnap, mialatt én dolgoztam a feleségemnek kiselőadást tartott, hogy ezt ő sohasem bocsájtja meg, sohasem felejti el. Mondjátok meg, mit kellett volna tennem? Rosszul tettem valamit? Az igazsághoz tartozik, hogy én is nagy nyomás alatt dolgozom, este gyakran ingerülten jövök haza, ő is, és sok vitának ez a közös felszültség a forrása. Mégegyszer mondom, nem elkényeztetett, nem valami jellemhibával felnőtt lány, hanem az utóbbi időszakban valami történt, de minden közeledést ezügyben elutasít, ha az ember kérdi, hogy mi a baj, tudunk valamiben segíteni? Azonnal rávágja, hogy "Semmi baj nincs. Mi baj lenne??" és mi látjuk, hogy ez nem igaz. Egyszerre van lelkifurdalásom, és egyszerre érzem egy folyamat jogos és indokolt robbanásának vége volt.... Mondjatok erről valamit. Hogyan tovább...
2014. ápr. 29. 12:27
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
A feleségem azt mondja, hogy hát megtörént, majd túlteszi magát rajta a lányom, tanul belőle. Nekem ad igazat az ügyben, pedig tudja, hogy soha nem bátnottam a gyerekeket. Egyébként a vasárnapi vita a feleségemmel való konfliktusából alakult ki, csak aztán én becsatlakoztam, és ebből lett a pofon. A feleségemmel is gyakran így beszél, gyakran meg odabújik mellé az ágyba, mintha 5 éves lenne és elalszik...
2014. ápr. 29. 16:11
 12/21 anonim ***** válasza:
70%
Én is kaptam már pofont az apámtól, mégsem utálom. Megérdemeltem mindet. Az egyiket pl. azért, mert lehülyéztem. Azért mindennek van határa. Egyáltalán nem kell hagyni, hogy a gyerek úgy beszéljen az anyjával vagy apjával, mint a kutyával. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem kicsit el van kényeztetve a lányod. Ráadásul nem is a korának megfelelően viselkedik: állandóan hisztizni és anya mellett aludni a kisgyerekek szoktak. Nem kéne, hogy bűntudatod legyen a pofon miatt, ideje volt már. Inkább neki kéne szégyenkeznie a viselkedése miatt. Talán még nem késő normális embert faragni belőle. Ha pedig bocsánatot kérsz és folyamatosan engesztelni próbálod a jogosan elcsattant pofon miatt, akkor neki adsz igazat. Azt fogja hinni, hogy ő az úr. Megjegyzem jogosan.
2014. ápr. 29. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
64%
A tinik 90%ának nagyon kell egy-két pofon de komolyan. legyél már férfi ne haragudj,de a verés as a ritkán meglegyinted a gyereket,mert muszáj az nagyon messze van egymástól.Ne legyen már lelkisimeret furdalásod,el van kényeztetve már így is a lányod.
2014. ápr. 29. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 A kérdező kommentje:
Pedig nem gyerekes. Felnőtt módjára intézi a dolgait pld az iskolában, amivel a tanárok tiszteletét is kivívta. Ügyesen mozog a világban, javarészt nagyon önálló, szervezi a dolgokat, vezéregyéniség sok ügyben. Ezért sem értjük és ezért nagyon nehéz az ügy. Ha gyerekesség vagy elkényeztetés lenne a háttérben, akkor az meg az élete más dolgaival lenne ellentmondásban.
2014. ápr. 29. 17:09
 15/21 anonim ***** válasza:
78%

Én apukámmal éltem, én akartam odaköltözni. Ezt a döntést nem tudtam visszacsinálni, anyukámhoz bármennyire szerettem volna nem tudtam visszamenni.

Nos eleinte jó kapcsolatunk volt apukámmal, aztán később első lett a felesége, és rólam tudomást sem vettek, a létezésemről sem.

Tudod a lányod helyében nagyon örültem volna, ha apukám bejön érdeklődni felőlem, ha éreztem volna a szeretetét,aggódását. A nap másból sem állt iskola után, mint 4 fal közé voltam zárkózva,hisz a felesége birtokolta a nappalit. Ekkor kezdtem el napi 20 km-t biciklizni. Én nem láttam más kiutat a lelkem ápolására, mint a biciklizést.

Azóta felnőttem, elköltöztem babát várok,és nem hibáztatom apukámat azért, amit nem adott meg. Azt a szeretetet, amit nem tudott kimutatniédesapám, már megtanulta kimutatni, mert hidegzuhany vlt számára az elköltözésem.


Összegezve: a lányod helyében nagyon örültem volna, ha a szüleim úgy állnak hozzám, ahogyan ti álltok a gyermekeitekhez. És én nem 1 pofont kaptam, mikor megérdemeltem. NEM vert apukám de volt mikor a szemtelenségem miatt, igazán megérdemeltem.

2014. ápr. 29. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
84%

Talán rossz fogamzásgátlót szed, attól hízott annyit és azért vannak ilyen rettenetes kitörései.


Én azt gondolom, nem lehetsz rossz apa. Ideje lenne szembesíteni a lányod a viselkedésével, mert nem látja objektíven magát, csak dúlnak benne a bizonytalanságból fakadó érzelmek. Bizonyára a fiú sincs rá jó hatással, lehet, hogy neki abszolút más a családja, és a leányzó pont ezért húz felé annyira. És persze most, hogy van valakije, úgy érzi, megilleti őt annyi jog amennyit mondjuk egy házas embert is. Felnőtt akar lenni, csak még nem tudja, hogy az kötelezettségekkel is jár, és hogy a legfőbb jele az érettségnek az önkontroll. Nincs még semmiféle eredmény, amit felmutathatna, amit el lehetne ismerni, így nem tudja kezelni se az otthoni, se az iskolai nyomást, nincs eszköze arra, hogy kifejezze magát.


Azért nem kell megijedni tőle, a hisztijeire nézhetsz úgy, mint a kisgyerekére, talán úgy is kell őket kezelni, ha pedig komoly témáról ül le veled beszélgetni, akkor kezeld felnőttként. Végül is a kamaszkor pont ennek a két időszaknak a határa.

2014. ápr. 29. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
61%
jól tetted igy tovább :D
2014. ápr. 29. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
57%

Bűnös, de nem elítélt dolgot cselekedtél. Mindenki egy kicsit másképpen vélekedik a pofozkodásról. Van aki lekever egy pár pofont csak miheztartás végett, és van, aki soha nem emelne kezet a gyerekére, illetve ott van még a két véglet közötti rengeteg álláspont, vélemény.


A leírtak alapján én azt mondom, jó szülő vagy. Ésszel,és nem kézzel nevelsz. Viszont van, hogy a gyerek már-már kiprovokálja azt a pofont. Ez történt a te esetedben is.

Elszaladt vele a ló, hónapokon át ordibált, flegmázott, te pedig adtál ezért egy pofont. Ennyi történt.


Én a helyedben megpróbálnám higgadtan megbeszélni vele ezt az egészet, a pofon témával együtt.

2014. ápr. 29. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
25%
Jól tetted. Ez hiányzik a mai fiataloknak. Bezzeg az én időmben ilyen nem volt. Mikor a húgom, az Erzsike szájára vette az Urat, hívő édesanyánk eltört rajta egy fakanalat. Apánk pedig egy pofonnal nyugtázta. Legalább megtanulta a leckét.
2014. máj. 1. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim válasza:
Bárcsak ilyen apám lenne...
2015. márc. 29. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!