Köszönnétek olyan osztálytársnak vagy évfolyamtársnak, aki visszahúzódó, és szinte soha nem beszél semmit?

Volt ilyen osztálytársam, hónapokig köszöntem neki, sőt mindenki, nemcsak az iskolában, ha láttam az utcán, boltba, vagy akárhol ott is, de nem emlékszem egyetlen olyan alkalomra se, amikor nemhogy előre, hanem egyáltalán visszaköszönt volna. Próbáltam nyitni, de ha arra is képtelen valaki, hogy legalább biccentsem egyet, amikor valaki köszön neki, akkor bocsátassék meg, de a továbbiakban nem méltatom szóra se. A kézfogásról nem is beszélek, amikor a jobbomat nyújtottam neki csak nézett, mint borjú a dimenziókapura, azt lelépett. Nincsenek nagy elvárásaim, de egy minimális szociális érzék azért elvárható egy embertől. Elhiszem, hogy más, felőlem egy Einstein reinkarnáció is lehet, de szíveskedjék már odaböfögni valakim a másiknak.

A poén az, hogy a mai napig látom, én hülye köszönök is neki és mily meglepő..... nem köszön vissza, pedig kb 300 méterre lakunk egymástól.