Talán nem is volt gyerekkorom?

Furán fog hangzani az egész, de megpróbálok érthető lenni.

A szüleim kezdetektől fogva, az "életre" neveltek, tehát emlondták nekem, milyenek az emberek, ne bízzak senkiben... Lényegében azt, hogy nem olyan az élet, amilyennek elmondják nekünk, hogy ha tisztességes vagy akkor jó ember vagy. Igaz, ebben anyukámék egyetértettek, de szerintük akik tisztességesek, azok nem fognak nyerni vele semmit.

Mivel anyukámék sajátos módon neveltek, ezáltal kissé érettebb voltam az óvodás társaimnál, ami miatt "furának" találtak, és logikussan ezáltal nem voltak barátaim.

4 éves koromban már tudtam írni, olvasni, 6 éves koromban idegennyelvet tanultam, tehát elég unalmas volt az 1. osztály, még úgy is ha a tanárnők külön feladatokat adtak nekem.

14 éves leszek, és most kezdtem érezni, hogy hiányzik belőlem az, ami egy kamaszból, vagy gyerekből...A serdülőkort is korábban kezdtem, tehát nekem már nincsenek olyan nagy problémáim, szóval még ezt sem tudom megvitatni a többiekkel, mivel ők aktuális problémáikat azokkal akarják megtárgyalni, akik éppen ebben a helyzetben vannak.

Erre csak most jöttem rá, mikor kitöltöttünk egy lapot, ilyen témákkal kapcsolatban. Hiányosnak érzem magam, nem tudok senkivel se IGAZÁN úgy beszélni, hogy magamat adjam, mivel ők nem olyanok mint én...

Nem fogom megkérdezni, hogy van-e itt még ilyen ember, mint én, mivel nem csak én élek a földön, így a kérdésem az lenne, hogyan tudnák mégis beilleszkedni? Tudom, hogy már csak ez az év van hátra, meg a következő (természetesen), de mi van ha ez lesz középiskolában is?

Lehet, van néhány hiba a szövegben, de nem számítógépről írtam.