Nem stresszel titeket az iskola?
Én már nem vagyok sulis, nem is vágyok vissza, maximum a társaság miatt, de engem is teljesen le stresszelt, igaz én már 4 éve végeztem a gimiben, de az a hajtás meg szívatás, meg kötelező sportolás, valahogy nem jött be plusz az órarendünk is egy rémálom volt, folyton délután 4 ig bent kellett maradnunk és délelőtt 10 óra tájékán voltak lyukas óráink amikor szinte semmit nem lehetett csinálni, mert nem volt szabad osztály terem sem, hogy legalább mégis nyugodt helyen legyünk és ne zavarjuk a többi órát, akkor a suli konditermünk is foglalt volt, a sportpálya akkor épp, építés alatt állt.
Engem is le stresszelt mert nekem majdnem 1 óra volt az utazás csak oda, hazafelé mivel már nem volt olyan buszom ami rövid úton halad a településem felé így mindig 3 falun mentünk keresztül ami plusz 20-25 perc menet időt jelentett így mindig este fél 6 6 óra felé érkeztem haza, aztán tanulás vagy este 8-9 ig mert érettségire is már készülni kellett, és alig pihentem mert reggel fél 6 kor már kelnem kellett mert ha későbbi busszal mentem volna akkor 10 perc késés, amit csak a héten egyetlen napon tudtam eltusolni, mert volt egy olyan óránk ahol a tanár nem szólt ezért csak cserébe tudjuk teljesen az anyagot és ne legyen gond számonkérésnél.
Pánikrohamjaim nekem is vannak, ritkán, és nem annyira durvák, de előfordul, hogy végem van. Amióta megkezdődött az iskola, én is teljesen offon vagyok, lelkileg főleg, alig marad időm a magánéletemre, de fizikailag sem nagyon bírom már. Tizedikes lettem idén, az átlagom messze áll a tökéletességtől, meg eléggé nívós gimibe járok, emiatt átmenőjegyért kell tudjak 10 oldalnyi leckét sokszor..
Annyi a szerencsém, hogy nem kell buszozzak, szinte látszik a sulim az ablakból, emiatt a buszozás által okozott plusz stressz elmarad. Szerintem nem is bírnám ki, ha reggelenként másfél órával hamarabb kellene felkeljek, délután meg sötétedéskor érjek haza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!