Kamaszok, nektek mennyi az alvásrekordotok, azaz a legtöbb idő, amit egyhuzamban aludtatok? Mit éreztetek utána?
Hú, hozzátok képest kevés az én 14,5 órám, aminek a végén apukám keltett fel. :)
Kb. éjféltől aludtam kb. fél15ig.
25 óra. Nagyon magam alatt voltam.
15l
Én nem tini voltam, de a rekordom 23,5 óra volt. Nem keltem fel közben egyáltalán.
21 éves voltam, anyuka és szorgalmi időszak volt az egyetemen még az utolsó héten, de nekem volt előrehozott vizsgám. Nagyon kemény volt és anyuék elvitték a vizsgás napomon a fiamat magukhoz, hogy nyugodtan tudjak vizsgázni és mondták másnap hozzák vissza.
Na én hazaértem 2-re a vizsgáról ( ami sikerült) és másnap fél kettőkor nyomták a csengőt, hogy megjöttek.
Kemény időszak volt.
Én nem szoktam sokat aludni, de a legtöbb ami volt, az 13 óra - persze hullafáradtan, nyaralás után.
De ehhez kapcsolódik egy vicces történetem, amit remélem, nem baj, ha elmesélek.
Szóval, Anyukámnak a nővére nagy alvó volt, ezért a mamájuk egyszer megakarta nézni, hogy meddig tud aludni. Anyum nővére olyan este nyolckor lefeküdt aludni, el is aludt. Következő nap elmúlik tíz óra, dél, és így tovább egészen délután ötig. Anyukám nővére tovább is bírt volna aludni, de a mamájuk már megijedt, s így keltette fől: "Keljél már fel, kislányom! Azt hittem a koporsót kell hozni." :'')
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!