Hány évesen engednétek meg a lányotoknak, hogy bármilyen nem arcon lévő piercinget szúrasson?
Ha kijárta a középiskolát. Azért kötöm az iskolához a dolgot, mert amire odaér, úgyis belátja, hogy nem jó ötlet piercinget szúratni a későbbi élete miatt sem. Ha tanárnak, orvosnak, hogy ügyvédnek akar tanulni, úgyis ki kell vennie, akkor meg minek szúratna magának..
Ha valami normális munkát akar, és meglátják hogy a füle tele van szúrva, vagy ott van a fültágító, vagy a fültágító helye, akkor az ok lehet arra, hogy ne vegyék fel őt dolgozni, és mire kijárja az iskolát, ő is belátja, hogy ez így igaz.
Esetleg a köldökpiercing szóba jöhet, de igazából azt is korainak tartom 16-17 évesen is.
16 évesen, akkor jó esetben már van elég érett,hogy mérlegelje a döntéseit. Csupán két évvel vagyok idősebb, de 16 éves korom előtt egy hónappal kitaláltam, hogy köldökpiercinget szeretnék, anyám rábólintott, én pedig lelkesen elkezdtem utánanézni a hogyanoknak,miérteknek és szalonoknak ahol ilyesmikkel foglalkoznak. Ráébredtem,hogy nincs rá szükségem, mert az ideglelés kerülgetne,hogy esetleg kiszakad és magamat ismerve kötött pulcsit is paráznék viselni, szóval letettem róla.
Ebből is látszik,hogy van,hogy tiltásra sincs szükség.
Ha korban odajutok és leendő leánykám ilyen kéréssel fordul hozzám, nagy valószínűséggel megengedem majd neki. Nem az ékszerek teszik az embert. Amit viszont nem engednék az a fültágító, mivel nyilvánvaló,hogy az nem csak egy tűnyi lyukat hagy, de amint nagykorú lenne nem szólnék miatta semmit.
18/l
Hát én 15 évesen akartam, anya azt mondta nem engedi meg. A kajapénzemből addig spóroltam, míg kifutotta és megcsináltattam. Megmutattam otthon, anya kicsit mérges volt, hogy semmibe vettem amit mondott, végül elismerte, hogy nem ronda, de ne mutogassam. (köldök piercing)
22 éves vagyok, nem lettem züllött, nincs több piercingem, nem bántam meg, nincs tetoválásom se stb.
Én gimnáziumban engedném meg a lányomnak.
18 éves korától bármilyen piercingről is van szó,saját pénzéből,
addig csak a fülbevalót engedélyezném
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!