Te mit mondanál a 14 éves lányodnak, ha meglátnád hogy a körző tűjével karcolja a csuklóját?

Korábban nem karcolgatták/vagdosták magukat a gyerekek - eszünkbe sem jutott. Mi van most a világgal?! Ez csak pár éve jött divatba, előtte ha valami bántott, jól kibőgtük magunkat és megkönnyebbültünk, vagy megbeszéltük a barátnőnkkel. Elmentünk sétálni, nekiálltunk takarítani, vagy bármi elterelő hadműveletet vittünk végbe. De miért karcolgattam volna magam... sosem fogom megérteni ezt az újfajta hóbortot.

28/N

Ne hallgass a sok idióta okostojásra, akik szerint divat.

20 éves vagyok, 14 évesen a lelki betegségig terrorizáltak az osztálytársaim. Ismerem ezt az állapotot.

Mindenképp el kell vinned szakemberhez, ez az egyik. De legelőször is, nagyon-nagyon fontos, hogy beszélgess vele. Azért csinálja ugyanis ezt, mert fel akarja hívni a környezete figyelmét, hogy valami olyan belső baja van, amit 14 évesen egyedül nem tud feldolgozni, megoldani. Cry for help. Biztosítanod kell róla, hogy mellette állsz, hogy hajlandó vagy mindig időt rászánni, hogy meghallgatod és segítesz neki, amiben tudsz. És nagyon-nagyon figyelj rá. Tudd, hogy miket csinál, kikkel lóg, keress rajta jeleket, vedd észre, ha napokig búskomor, feltűnően hallgatag, sokáig nem látod, halállal foglalkozó könyveket olvas és oldalakat néz, ha feltűnően levert, nem lelkesedik semmiért, túl sokat alszik, túl keveset eszik... tudom, hogy 20 évesen osztom itt az észt, de baromira nem értem, hogy ezeket miért nem tudják a szülők maguktól észrevenni. Miért akkor kapnak észbe, amikor már túl késő? Igenis, mindig vannak jelek. Az ilyen fiatal tudat alatt segítséget kér. Én sokszor úgy éreztem, hogy akkor venné észre a környezetem, hogy baj van velem, ha egy kés állna ki a mellkasomból. Miért nem lehet jobban figyelni egymásra?

Persze teheted azt is, hogy a sok nagyokosra hallgatsz, akik szerint a lányod szórakozik, és aztán már akkor kapsz észbe, mikor túl késő lesz. Ezt akarod? Szerinted egy 14 éves -a leginstabilabb korban levő- lány csak úgy poénból csinál ilyet magával? FIGYELJ RÁ! Erre van szüksége.

Nem tudom, tettél-e azóta lépéseket, de azért megosztom az én véleményemet, tapasztalatomat.

20 éves vagyok, 13 éves koromban kezdtem a falcolást. Elismerem, hogy a kíváncsiság vitt rá, hogy kipróbáljam. De utána egyre gyakrabban csináltam. Aztán voltak időszakok, amikor nem, akkor leapadt kicsit... aztán megint kezdtem, de már nem kíváncsiságból, hanem mert jó érzés volt. Nem tudtam magamban se megfogalmazni, miért csinálom, vagy miért jó.

Egy biztos, hogy a lányod elképesztően szorong, elfojtja az érzelmeit. Én nem kaptam segítséget, és még mindig falcolok - mellesleg 2 év terápia után is. Ne hagyj teret, hogy rögzüljön benne ez a feszültséglevezetési mód! Ez olyan, mint a drogos. Aki csak kezdő, hamar le tudja tenni, de aki évek óta csinálja, nagyon nehezen szokik le róla.

Nekem már megkönnyebbülés, hogy egyáltalán feltetted ezt a kérdést, mert ezek szerint figyelsz a lányodra. Ennek örülök, jó szülő vagy. Az én szüleim még szakemberek tanácsára sem voltak hajlandóak nyitni felém, törődni velem. Én ezért a mai napig neheztelek rájuk, és csalódott vagyok, úgy érzem, cserben hagytak.

Nekem olyan nemtörődöm szüleim vannak, hogy amikor 16 évesen begyógyszereztem magam, és észrevették az üres dobozokat, apám nyugodtan nézte tovább a tévét, miközben anyám felpofozott és üvöltözött apámmal, hogy azonnal hívja a mentőket...aki csak ült nyugodtan tovább, és nem csinált semmit. Egy megjegyzése volt:"Ha meg akar halni, haljon meg."

Anyámban akkor megszólalt valami. Ami addig tartott, amíg a veszély el nem múlt. A kórházban nem látogattak meg, egyedül voltam.

Én nagyon dühös vagyok, és remélem, hogy sokkal jobb szülő leszek, mint az én szüleim. Nem feltétlen nagy törődésre gondolok, de ez az elrettentő közöny rosszabb, mintha ütnének-vernének!!

Szeresd a gyereked, légy ott mellette, ne bíráld, csak hallgasd meg. Ezek nem bonyolult dolgok, mégis olyan kevesen tudják...