Mit tegyek hogy jobb legyen a kapcsolatom a 15 eves fiammal?

Kicsit engedj a "pórázon". De tényleg.

Figyelj. Én sosem akartam fiú gyereket, mert úgy éreztem, hogy nem tudnám kezelni. Kettő éve megszületett a fiam, és már most tudom, hogy hogyan kezeljem majd 10 év múlva.

Ha el akar menni valahova, akkor engedd el, azonban ha nem ér haza időben, akkor igenis ültesd le és beszélgess el vele arról, hogy kinek mit lehet és mit nem.

Egyik délután is csak úgy leültetheted és beszélgethettek. Ha nekiáll flegmázni, emeld fel a hangodat és igenis vedd át az irányítást. Te vagy az anyja, neked kell Őt irányítanod, nem fordítva. Ha valamit szeretnél, például, hogy írja meg a leckéjét, akkor igenis követeld. Ha nem csinálja, hanem számítógépezik, akkor kapcsold ki a számítógépet és mint a kisiskolásoknál, addig állj fölötte, amíg meg nem írja a leckéjét. És ez mindvégig menjen így. Kezet semmiképp se emelj rá, mert az azt jelenti, hogy megfutamodtál. Addig kell ezt csinálni, amíg meg nem érti. Ha érzed, hogy tanulás terén is sumákol, akkor menj be a suliba és beszélj az osztályfőnökével, hogy mi az ábra a gyerekkel. Ha flegmázik, akkor hívd fel a figyelmét arra (a hangoddal), hogy Te az anyja vagy nem pedig a kiskutyája, akit az orránál fogva vezethet.

15 éves, ezért már nem nagyon lehet irányítani, de például mindig kérd rajta számon, hogy hova megy, mondja meg pontosan és ha nem ér haza időben, akkor menj érte. Komolyan mondom. És az neki nagyon égő lesz a haverjai előtt, hidd el. Ebből fog a leginkább tanulni.

Egyébként ha Te is társként kezeled, Ő is úgy fog.

A bátyám ugyanilyen volt, de megtanulták kezelni a szüleim. Én is ilyen voltam, és tudtak kezelni.

Nyugi, és kitartás! :) Ha bármi segítség kell még írj nyugodtan! (Bocsi, hogy hosszú lett.)

(Pszichológustól)

A lázadás mindig azért történik, mert nem lázadni nem volt jó a számára. Sokáig azt gondolták még a pszichológusok is (és sokan még most is ezt hiszik), hogy a lázadás törvényszerű, valójában azonban kényszerpálya és egy tünet.

A lázadás általában azzal kezdődik, hogy egy apró hibát a szülő felnagyít és lényegében azt üzeni a gyereknek, hogy "nem bízom benned/nem vagy megbízható" és ezzel pedig hogy "nem szeretlek, nem vagy szerethető"

A mechanizmus esetenként változik a néhány lehetséges mechanizmus közül, de a végeredmény mindig lázadás, dac, majd ellentmondás, szemtelenség, és így tovább egyre súlyosabban, amíg nem a megfelelő reakciót kapja vissza.

A lehetséges mechanizmusok nagyon röviden és nagyon hiányosan:

1. Az hogy alaptalanul szülő nem bízik a gyerekben (az első mindig alaptalan), igazságtalanság, az igazságtalanságot pedig mindenáron helyre akarja állítani, ha másként nem lehetséges: igazságossá teszi; hibákat követ el, esetleg újra elköveti őket.

2. Ha nem igazságtalanságérzet volt emögött, hanem az az üzenet hogy ő nem eléggé szerethető, akkor az újabb és újabb hibázás valójában egy sikoly: "biztos nem szeretsz?" - ugyanis alapvetően arra számít hogy szereted, ezért az újabb és újabb hibák igazából tesztek: kiteszteli hogy tévedtél-e azzal a ki nem mondott üzenettel, hogy nem szereted őt.

A helyzet sajnos egyre bonyolultabb, minél több ilyen "tesztet", tehát hibát halmoz, és egyre nagyobb türelem kell ahhoz hogy visszavezesd őt, kivezesd ebből a labirintusból. A Te gyereked már valószínűleg a borderline előszobájánál van. Nem bízik benned, de még reménykedik hogy téved. Úgy érzi, nem szereted, küzd az érzéssel hogy ő esetleg nem megbízható, és persze lehet hogy már fel is adta ezt az önképet.

Nehéz így ennyi alapján tanácsot adni, de a legvalószínűbb az, hogy egy nagyon nagy gesztus lenne csak rá hatással, egy eltúlzott nagy gesztus. Te nem vagy rossz szülő, csak nem tudtál eléggé figyelni ahhoz, hogy ne romoljanak el a dolgok. Mégis az ő szempontjából te rossz szülő vagy.

Erre kell építened.

Ő valójában egy jó ember és jó ember is akar lenni, csak ez kicsit vagy nagyon el van már temetve benne, sok fájdalom és csalódás ülepedett rá. De ez a lényegen nem változtat: ő egy jó ember ott legbelül és ti képesek vagytok egy harmonikus kapcsolatra.

A következőt javaslom: Legközelebb amikor valami tipikusan lázadó, ellentmondó dolgot csinál, valamelyiket a kérdésed alatt felsoroltak közül, mondd el hogy gondolkodtál, és: sajnálod.

Mindig amikor valami olyat csinál, öleld át és tégy úgy mintha a te hibád lett volna, vállald magadra, persze ne úgy hogy befordulsz, hanem úgy hogy szereted őt. Például: Órákat késett a megbeszéltekhez képest. Te átöleled és melléje állsz, azt mondod: sajnálod. Mintha te késtél volna. Füllentett? Sajnálod, mintha te füllentettél volna. De közben érezze hogy szereted.

Minél többmindent vállalsz magadra, annál jobban fog bízni benned és annál jobban kinyílik. De először még az egyéni stádiumától függően számtalan szélsőséges reakciója lehet. Ha csak értetlenkedik, elmondod hogy gondolkodtál és rájöttél hogy ennek az egésznek nem így kellene lennie, és valószínűleg te rontottad el, sajnálod. (Ez nem azt jelenti hogy innentől szabadon tehet bármit, nem keverendő össze.)

Lehetséges, hogy tovább fogja halmozni a hibákat, az elfordulást. Ilyenkor csak tesztel, mert nem hiszi el a változást. Ha ez történik, tudjad hogy jó úton haladsz, bármennyire is ellentmondásos a dolog. Ettől a ponttól kezdve neked módszeresen magadra kell vállalnod mindent, módszeresen együtt kell vele érezned mindenben amit csinált, mintha azt nem is ő csinálta volna, hanem csak elesett volna, tehát mintha az nem is az ő hibája lenne, hanem csak megtörtént volna vele. Nem kell kukoricán térdepelned, nem kell megalázkodnod, csak tárgyilagosan: sajnálod hogy késett, hazudott stb. mintha te tetted volna.

Egy dolgot tudj: ez olyan mint a mesében hogy "ne nézz hátra". Ha egyetlen egyszer is megbotlasz, még sokkal nehezebb lesz visszahozni a helyzetet, de ha kitartó és módszeres vagy, egyrészt elkezd bízni benned, és a bizalommal jönnek majd a kapcsolat is, másrészt pedig egy ponton az igazságtalanul tett magadravállalásaidat fogja helyreállítani azzal, hogy nem fogja tovább halmozni ezeket a hibákat, dolgokat.

Persze ez ennél sokkal összetettebb és ez itt nem egy szeminárium, de röviden ezt követve elindulhatsz.

Az én 14 éves lányom (borderline-os) hat hete került hozzám az anyjától. Dettó ugyanez volt, amiket leírtál. Igaz hogy én nem az a szülője vagyok, akivel megromlott a kapcsolata, így mindössze 4-5 napig tartott a folyamat, azóta megbízható, általában korábban hazajön mint ahogy megbeszéltük, időben elindul, hív ha gond van, felveszi a telefont ha én keresem stb. És sokat beszélgetünk, nevetünk, nem felesel, nem vitatkozunk, betartja a szabályokat. Tehát itt ez gyors volt mire kivezettem, Nálad ez sokkal lassabb lesz, szóval kitartás!