Mit csináljak? A sírás folytogat, elrontom a jövőmet

Szólj a szüleidnek, hogy rosszul érzed magad, lelkileg betegnek, mondd el, hogy szorongsz a teljesítménykényszer miatt, és ettől fizikai tüneteid vannak. Szükséged lehet autogén tréningre, stresszoldásra szakember segítségével.

Milyen iskolába jársz? Lehet, hogy az általános könnyebb volt, nem volt ennyire nehéz jó jegyet szerezni. Itt pedig sokkal többet követelnek. Esetleg más tanulási stratégia kellene ahhoz, hogy elsajátítsd azt, amit itt kell. Sajnos én pedagógusként tapasztalom azt, hogy vannak iskolák, ahol a jegyekkel nem a valós teljesítményt értékelik. A gyerekeket egymáshoz hasonlítják, így ha az osztályba gyengébb tanulók járnak, az okosabbaknak könnyebb ötöst szerezni. Ez önbizalommal tölt el, ami jó, de a következő iskolában a jó tanulóból így könnyen lehet közepes, amit viszont nagyon nehéz elfogadni.

Lehet, hogy segíthet az iskolaváltás.

Viszont szerintem valami más bajod is van. Punnyadsz a gép előtt, mert ott akkor is együtt lehetsz a barátoddal, ha épp távol vagytok egymástól. Ez teljesen letompítja az ember agyát. Bekapcsolva előtted a gép, a monitoron a skype vagy az msn, előtted a könyv. Elolvasol egy fél mondatot, aztán ránézel a gépre, írt-e már a barátod. Így nem lehet tanulni. Ha "csak" ennyi a baj, akkor próbáld kikapcsolni a gépet, és úgy tanulj.

Ha inkább a teljesítménykényszer a baj, akkor szaksegítség, esetleg iskolaváltás lehet a megoldás az én véleményem szerint.

Először is: felejtsd el az iskolaelsőséget! Semmi értelme, csak teljesen kikészíted magad. Saját példa:

Gimiben három évig benne voltam folyamatosan az iskola három legjobb tanulója között. És hogy őszinte legyek, bánom már. Egészségügyileg majdnem tönkrementem, depressziós lettem, dührohamaim voltak és marhára magányosnak is éreztem magam. Csak ugye a szülői nyomás, anyám végtelenségig csalódott arca, és lemondó hangneme, ha valamiből nem ötöst hoztam. Az állandó nyaggatás, hogy tanulj, tanulj, tanulj, vagy wc-pucoló (se) lesz belőled. És itt nem arról volt szó, hogy bukdácsoltam, hanem arról, hogy négyest hoztam ötös helyett. Anyámnak akkor esett le a kétfilléres, hogy ez így nem megy, amikor folyamatos mellkasi fájdalmakkal orvoshoz mentem, aki megállapította, hogy túlhajtom magam és a stressz okozza a panaszaim. A következő évben az átlagom másfelet zuhant, osztályszinten is "csak" az 4-5. helyet csíptem meg vele és az olyan tantárgyakból, amikből tudtam, hogy nem akarok továbbtanulni, jó volt a 3-as is. Pár hónap múlva olyan voltam, mint akit kicseréltek hangulatilag. Depressziós időszakaim ugyan még voltak, de annak más okai voltak és jóval ritkábban jöttek elő.

Nem hasonló helyzet van nálad is esetleg? Tényleg minden tantárgy ennyire érdekel vagy inkább attól félsz, hogy csalódnak benned otthon? Biztos, hogy magadnak tanulsz és nem külső (szülők, rokonok, tanárok, stb) elvárások miatt? Ezeket a kérdéseket kéne először is tisztázni magadban. Az élet arról szól, hogy az elvárásoknak felel meg az ember. De ha az elvárások túl nagyok, akkor előbb-utóbb belebuksz, csak nem mindegy, hogy időben kiszállsz vagy egy idegroncsként esel ki.

f/22