Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Kamaszok, miért volt velem...

Kamaszok, miért volt velem ilyen osztályfőnök?

Figyelt kérdés
Hosszú idő után először jött vissza az a nem magyar lány, aki terhes lett 17 évesen. Nagyon örültünk neki, egyáltalán nem szeretjük - én kifejezetten utálom, mert elsőben sokat szekált, én meg meguntam és megvertem. Akkor osztályfőnök a pártomat fogta. Másodikban szintén verekedtünk, akkor összefirkálta a kabátomat mint valami dedós én meg bedühödtem (mert nehogy már egy drága kabáttal csak így elbánjon, akkor is mindenki mellettem állt, ofő is. Aztán hogy elment szülni, nyugalom lett egy hónapig. Most viszont visszajött és barátnőmet - aki ki nem állhatja -, folyton követi mint egy pincsikutya. Nem tudja lerázni, mondta, hogy nagyon zavarja, de nem tud vele mit kezdeni. Megpróbáltuk ellene kijátszani a kártyákat, sosem engedtük, hogy a közelünkbe üljön, de pl. fizikán is minket bámult (két lány, egy fiú ültünk egy padba mert egy-egy pad van egymás mellé rakva, elég hosszúak, elfér egy padban három ember is). Oké, eddig nincs gond, a balhé osztályfőnök óráján kezdődött. Kis terem, úgy ülünk hogy egy lány ül az ajtónál, mellette barátnőm (mivel egy gép nem volt jó év elején) ezért köztünk van egy kis szünet és amellett ülök én. És megbeszéltük, hogy nem engedjük, hogy mellénk üljön, odarakja a köztünk lévő üres helyre a széket, én meg a mellettem lévő helyre, de nem rakta oda és mikor visszafordultam, akkor el akarta foglalni az üres helyet. Erre én mondtam neki SZÉPEN, hogy ne üljön oda, mert nem akarom, hogy mellém üljön, de ő nyafogott mint egy óvodás, hadd üljön oda. Szóltam osztályfőnöknek, aki azt mondta, hogy nyugodtan üljön oda, vagy valamelyikünk - mondjuk én -, elülhetek. DE kérdem én, hogy miért nekem kell elülnöm, mikor elsejétől kezdve ott ülök ő meg most jött csak meg? Ráadásul nekem minden cuccom a gépen volt... na és várjatok! Osztályfőnök kitalálta, hogy döntsünk pénzérmével... és ki kapta a rossz oldalt? Naná, hogy én. De miért engem küldött el? Mikor én bejárok minden órára, megtanulok mindent, megcsinálom az összes leckémet, nem lógok, nem beszélek obszcénul a tanárokkal? Nekem lett volna jogom ott maradni - a csoport többi tagja is megerősítette ezt és szünetben panaszkodtak osztályfőnökre, hogy hogy tehetett ilyet, miért az ő pártját fogja? Másik barátnőm meg arról panaszkodott, hogy majd elájult mert olyan büdös volt a lány. Miért? Miért fordított nekem hátat osztályfőnök annyi év bizalom után? Mikor én mindig részt vettem minden eseményen, mindent megcsináltam, akárki akármit kért.
2011. szept. 27. 15:54
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Előttem szólónak: miért, te teljesen normális viselkedésnek tartod azt, hogy fogja magát egy lány, és a másik kabátját irigységből összerondítja, Vagy hogy 17 évesen gyereket szül? Mert én nem. Elvileg nincs bajom a romákkal, de azért meg tudják keseríteni az ember életét. Főleg 17 évesen. Mert neki szar az élete, akkor bosszút áll azon, akinek nem szar? Egyikőjük se tehet arról, hová született. Ám, hogy milyen a szíve, az emberi hozzáállása, arról némileg csak tehet.

Az én lányom olyan suliba jár, ami teli van romákkal. És nagyon is komoly dolgok vannak ott a suliban. Egy részük már börtönben volt, vagy odamegy. Itt életben maradni, nem kis dolog. Nem kell lebecsülni a kamaszok problémáit. Ez egy igenis nehéz élethelyzet.

Szerintem osztályfőnökkel kéne beszélni. Őszintén elmondani, mik a problémák, és esetleg a lánnyal együtt keresni megoldást. Mert ez így nem állapot senkinek. Lehet szólni, hogy tisztálkodjon, hogy tanuljon, és tiszteljen más embereket. Akkor esetleg őt is emberszámba veszik.

2011. szept. 29. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim válasza:
utolsó előtti vagyok és az előttem szólónak: jogos....
2011. szept. 30. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
elképesztő vagxy
2011. nov. 27. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!