Miért nem kezelnek egyenrangúként?

"Elszaporodtak" felénk a plázamacskák. Sok ismerősömet szinte meg se ismerem az utcán, mert eddig nem viseltek 1 kiló vakolatot elég bénán felkenve és köldökig érő műbőrdzsekit. Ez eddig nem is zavarna túlzottan, mert elvagyok egyedül vagy barátkozom a fiúkkal. Csak mostanában kezdték a gonoszkodást...ha látnak az utcán, összesúgnak, pusmognak, ha bedugott füllel megyek, két dal között is hallom néha a nevemet. Ha nyitott ablaknál gyakorlok (gitár), bekiabálnak, hogy hagyjam abba, miért nem hallgatok én is minimalt. És ezek az apró dolgok feltorlódnak bennem és feszült vagyok. Az önbizalmamat letolták a béka popója alá. Öt barátom van ebben a világban, na meg a szüleimnek és a gitártanáromnak tudom kiönteni a lelkemet. Már azt is rámfogták, hogy leszbikus vagyok, mert szinte mindig fiúkkal és hozzám hasonló lányokkal lógok (nem zavarja őket, hogy egyik sráccal kézenfogva járok már egy ideje...). Eddig jólvan, tennék magasról rá, de nem merik a szemembe mondani, vagy Facebookon vagy mástól hallom ezeket a dolgokat. És ha hozzám is szólnak nagyon lekezelőek, mintha a barlangból jöttem volna. Mit csináljak velük? Megjegyzem, van amelyikük még a nevemet se tudja:P

13 éves lány