Hogyan győzzem le a félelmem?
A mamámról ma (délben) derült ki hogy rákos és maximum napjai, de lehet csak órái vannak hátra :(. Azóta a sötétbe sehová nem merek menni, mert félek, hogy megjelenik vagy ilyesmi :(. Anya azt mondta hogy ha nem győzöm le a félelmem sokáig félni is fogok. Most is itt ülünk anyáék szobájába és apa virraszt velem, mert nem tudok aludni :S Rettenetesen félek, fel se tudom fogni, hogy bármikor elveszíthetem és olyan tehetetlen vagyok ellene. Még csak látni se láthatom, mert kórházban kezelik és azt mondják hogy már csak pislog, beszélni sem tud és anyuék nem akarják hogy így lássam és később így emlékezzek rá. Elég rossz viszonyom is volt vele, mindig veszekedtünk, de ennek ellenére nagyon nagyon szeretem őt és borzalmasan fáj, hogy már nem mondhatom el ezt neki. Mit tegyek hogy túl tegyem magam ezen? :(
14/L
válasza: válasza:Ó... Sajnálom :(
Erre csak az idő a megoldás :S
válasza:szerintem érdemes lenne felkeresni egy pszichológust...
bűntudatod van, ez szinte biztos... szerintem a nagyid tudja, hogy szereted... sajnos nehéz lesz elengedni, de a te esetedben szerintem több kell, mint egy egyszerű szemhunyás a dolgok felett... beszélgess szüleiddel, ha az sem segít, akkor viszont irány a pszichológus!
válasza: válasza:Átérzem a helyzetedet!
12 éves voltam, amikor a nagymamám kórházba került. A szüleim nem mondták el, hogy mi a baj. Tőlünk elég messze, kb. 150-170 km-re lévő kórházba volt, így csak hétvégente tudták meglátogatni anyukámék. Egy kocsival mentek, papámat mindig vitték, meg még aki elfért (papám, anyum, apum, anyum nővére és anyum nővérének élettársa látogatta). Én sosem voltam bent mamámnál, azt mondták az orvosok, hogy ne vigyenek el, mert valószínűleg nagy traumaként élném meg. Fél évet volt kórházban, az utolsó 1 hét borzalmas volt. Kómába esett, nem ismert meg senkit. Pontosan egy héttel a nagy baj előtt, amikor anyukámék elindultak tőle hazafelé, felhívott engem telefonon. Beszélgettünk egy kicsit. Istenem, annyira a fülemben van a beszélgetés. Nagyon örültem, hogy legalább a hangját hallom, és el is sírtam magam. Akkor még nem tudtam, hogy az az utolsó beszélgetésünk. Azon az éjszakán lett sokkal rosszabb az állapota, majd kómába esett. 1 hétre rá, reggel a kórházból hívtak, a nagymamám meghalt. Erre ébredtem. Napokig nem hittem el, hogy mi történt, igazából a temetésen tudatosult bennem az egész :(
Nagyon nehéz volt feldolgozni, nekem pont azért, mert nagyon jó volt a kapcsolatunk. Nagyon sokat voltam a nagyszüleimnél, annyi mindent csináltunk együtt! Nagyon, nagyon közel állt hozzám, mert a másik mamámat nem ismerhettem meg. Utólag tudtam meg, hogy leukémiás volt mamám, ami ugye vérrák.
Szóval, tényleg átérzem a helyzetedet. Őszinte részvétem!
Próbálj meg beszélgetni a szüleiddel. Nem tudom, a szüleid bemennek-e mamádhoz? Én anno írtam egy levelet, anyukám elolvasta mamámnak a kórházba. Ha a szüleid bemennek még a mamádhoz, esetleg írj neki egy levelet. Lehet, hogy azt gondolják az emberek, hogy ilyenkor már fölösleges, de nem, nem az. A mamád még hallaná, ahogy anyukád/apukád felolvassa a leveledet. Így talán kissé megnyugodnál!
16/L
válasza:Igen, tőlünk is messze van a kórház, anyukámék mindig mennek hozzá, legutóbb vasárnap voltak, de ma is mentek. Nagyon szerettem volna velük menni, de azt mondták szó sem lehet róla. Gondoltam rá, hogy beküldök valamiféle rajzot, de csak arra kértem apát(mert ha olyan az állapota akkor anya se szeretné úgy látni, mert ugye az ő anyukájáról van szó és őt is traumaként érné, de ez már egy másik történet) hogy mikor majd bemegy hozzá akkor mondja el hogy bátyámmal mennyire szeretjük.
Legjobban mégis papát sajnálom. Még nem mertük neki elmondani, hogy mi van mamával, mivel neki csak fél lába van és elég beteg is a szállítást nehezen tudnánk megoldani, de annyira szereti, hogy az egyszerűen hihetetlen. Este mindig mama párnájával alszik, mindig kérdezi hogy mikor jön már a mama. Egyszer megengedtük hogy beszéljen vele telefonon és hallottam mikor mama mondta a telefonba:
-Nem tudom mikor megyek haza.
-Siess haza! hiányzol már! Gyógyulj meg hamar!
-Sietek papa!(mindig így hívták egymást hogy papa- meg hogy mama:3)Vigyázzál az unokáimra!
-Vigyázok! Te meg magadra!
-Na puszillak Papa!Szia.
-Szia!
Soha nem fogom ezt elfelejteni. 40 éve házasok! =(
Köszönöm az összes választ! <3
válasza:Szegény mama :(
Megkönnyeztem ezt a történetet, nagyon szerethetik egymást. Sok-sok erőt kívánok neked, meg a papának is !!
válasza:Sajnálom.
Szerintem is írj neki egy levelet. Te legalább elbúcsúzhatsz tőle.
Az én nagymamám 400 km-re lakott tőlünk, Szerbiában. Egyik szombaton összeesett, és meghalt, mi már csak a telefonhívásból tudtunk róla.
Azonnal odaautóztunk. Másnap temetés, harmadnap jöttünk vissza, utána pedig rögtön iskola, történelem témazáróval.
Időm sem volt felfogni a dolgokat, pedig tényleg szerettem őt. Mondjuk nekem az utolsó emlékem, hogy ott áll a kapuban, és integet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!