Normális az apám? Gyerekkoromban kezdődött, egy-két pofon anyunak, egy-két pofon nekem, ha vissza kell emlékeznem a gyerekkoromra, anyukám vérző testrészei, és apám kezének csattanása jut eszembe.

Egyelőre a magam részéről így döntöttem:

[link]

,,Kérdés az, vajon mit tehetünk, ha a környezetünkben találkozunk pszichopatával. Ha túl akarunk járni az eszükön, okosan kell cselekednünk, hiszen magas intelligenciával rendelkeznek, rafináltak, és gyorsan vág az eszük, ezért tanácsosabb inkább távol tartani magunkat tőlük. Ha semmiképpen nem tudjuk kikerülni őket, akár azért, mert a családunkban vagy a munkahelyünkön van ilyen személyiségtorzulásos ember, akkor leginkább a határt kell nagyon erősen meghúzni a kapcsolatban, mert kifejezetten kártékonyak lehetnek mások számára. Bűntudatot keltenek másokban, ezzel bújnak ki a felelősség alól, és mindezt olyan meggyőzően teszik, hogy ha valaki kicsit kevésbé erős személyiség, hosszú ideig rágódhat a dolgon, magában keresve a hibát, pontosan úgy, ahogy a pszichopata beállította. [...] és ezzel tartja függőségben. Akár 3-4 év is eltelhet, mire az illető rájön, hogy ezzel manipulálták. És ez a jobb eset, mert legalább rájött. De számtalan emberben pont emiatt marad egy kisebbrendűségi érzés. Átlagember az ilyen személyiségtorzulást nagyon nehezen tudja feldolgozni. Legjobb módszer felismerni és futni. Mást nem igen lehet tenni velük, mert nem lehet hatni rájuk. Amennyire lehet, el kell kerülni őket.''

Mivel azonban az én esetemben sajnos nem egyszerűen csak egy vezetőről van szó, hanem még ennél is intimebb dologról, szóval családi dologról, ezért én (,,biztos ami biztos'' alapon) teljesen megszakítottam a kapcsolatot ővele. Mert egy családtag, ha ilyen, az sokkal nagyobb kárt tud okozni, mint egy főnök. Lehet hogy egy főnökkel lehet kompromisszumot keresni, de a családi kapcsolat, az sajnos égetni is tud, kiégetni, észrevétlenül, alattomosan a hosszú évek alatt. Az elején még látja az ember, de később egyre kevésbé, épp ez az ördögi a dologban.

És az a szörnyű, hogy csak utólag veszi észre az ember, mennyi kárt is okozott az ilyen kapcsolat. Szinte mindent kiéget az emberből. Olyan ez mint a leégés a napon: csak utólag veszi az ember észre, mennyi is a tényleges kár. Amíg a napon van az ember, addig még nem veszi észre, az csak később derül ki.

Azért én úgy döntöttem, hogy teljesen megszakítom a kapcsolatot ővele, mert ez valami olyan ördögi dolog, ami képes rejtve is kiégetni az ember lelkét, észrevétlenül, alattomosan behúzódva. Én azért szeretnék még fizikus vagy matematikus lenni a jövőben, a természet az, ami érdekel, mi dolgom van nekem pszichopatákkal végülis.

Ne haragudj hogy ezt írom, de el sem tudom képzelni, hogy tudsz szeretni egy ilyen "embert", aki mindig csak bántott és rajtad töltötte ki a dühét vagy akármijét.

Az ilyen nem ember a szememben, aki megüt egy gyereket csak azért mert olyan kedve van vagy mert az sír egy fagyiért, törném el a kezét.

Azért arra kiváncsi lennék, hogy egy felnőtt férfival szemben mire menne, mert szerintem csak a nálánál gyengébbel mer kötekedni és őt ütlegelni.

Nem értem azt sem, hogy miért az apád érzései, gondjai fontosak neked és miért nem a saját életed, a saját tested és lelked?

Akkor is ilyen elnéző leszel majd, ha gyereked lesz és őt is verni fogja? Csak mert olyan kedve van?

Mindenesetre ezt sosem fogom megérteni, hogy lehet így élni, hogy lehet ezt elviselni és miért nem teszel azért, hogy ne így legyen. Látlelet, rendőrség, feljelentés. Nincs joga ahhoz, hogy megüssön, talán ha visszaütnél akkor kicsit elgondolkozna.