Szülök, ti hogy álltok hozzáa gyereketek szüzességének elvesztéséhez?

Elváltam, a lányomat a volt férjem nevelte, a lányom most 19 éves. Sokat járt hozzánk, beszélgettünk telefonon, (250 km-re lakunk egymástól) és folyton kérdeztem, hogy van-e valakije. Mindig NINCS volt a válasz. KB 2 hónapja felhívott, de nem tudtam felvenni a telefont, később elfelejtettem visszahívni. Pár nap múlva hívott, kérdeztem, hogy mi van?

Válasz: Csak azért akartalak hívni, mert azt hittem terhes vagyok, de nem.

1.Mivel nem volt senkije, úgy gondoltam hogy szűz.

2. 38 vagyok, a lányom 19, számítottam rá, de azért pár percig kapkodtam a levegőt.

3. Szerintem 18-tól fölfelé már nem akar az ember gutaütést kapni miatta ha megtudja.

A lanyom meg pici,nem fogok kiakadni de szeretnem tudni mikor vesziti el.Szerintem sokat fogunk elotte beszelgetni.

En este elvesztettem reggel bementem es azzal ebresztettem aput hogy megtortent,kiakadt mint a taxiora,19eves elmultam,szoval nem voltam gyerek,anyu jol viselte megbeszeltuk hogy elmegyunk feliratni fogit.

Ez a szülő tudja nem tudja dolog.. Én 15 voltam, a bnőm 14, amikor megtörtént. Hosszú kapcsolat volt viszonylag, tehát elég gyakran éltünk nemi életet. Az ő anyja még ránk is nyitott egyszer, és egyszer pedig talált egy kibontott gumit.

Mindezek után leült beszélgetni a lányával, hogy a szüzesség nagyon fontos, és ő tudja hogy még ennyi idősen az ő lánya szűz.. És ennyivel letudta. Annyira elzárkózott, hogy még a saját szemének sem hitt. :)

Én nem vagyok szülő, de elmondom az én történetemet.

17 éves voltam, amikor összejöttem egy fiúval. 19 évesen vette el a szüzességem (nem adtam, hanem vette...)

Egy éves kapcsolat után rendszertelen lett a menzeszem. Nem tudom mitől, tán még nem állt be rendesen. Két hétig folyamatosan bő vérzésem volt megállás nélkül. Anyukám azzal megvádolt, hogy biztosan terhes voltam és bevettem valami drogot, hogy menjen el a baba. Nem hitt nekem... Nem hitte el, hogy még szűz vagyok... Pedig az voltam. Nőgyógyászhoz sem akart elvinni. A barátom és a legjobb barátnőm (aki szintén ilyen problémával küzdött) kíséretében mentem el sírva a dokihoz, hogy csináljon valamit. Ha jól emlékszem vérvizsgálatot kért, és írt fel vastablettát és valamilyen gyógyszert. Aztán szerencsére meggyógyultunk a barátnőmmel.

Tehát kedves szülők, kérlek titeket, hogy beszélgessetek rengeteget a gyerkőcökkel. Fontos, hogy teljesen megbízzatok egymásban és mindent elmondjatok egymásnak! És ha elég bensőséges a kapcsolatotok, akkor nem lesz olyan probléma, hogy a gyerkőc eltitkol előletek valamit, és így nem lesz okotok megvádolni őt, ahogy az én anyukám is tette velem... Ami a mai napig fáj, és nem hisz nekem még mindig... És őszinte leszek, már nem is számolok be neki a magánéletemről, mert úgyis azt gondol amit akar, hiába vagyok vele őszinte...