Nagyon félek tőlük. Mit tehetnék?
Arról van szó, hogy van egy tánccsoport és abba járok én is.Van benne pár cigány (akiket én nem szidok, nincsen semmi bajom velük) Eddig semmi bajuk nem volt, csak az hogy mindig én és a barátnőm álltunk elől.De erről szerintem nem mi tehetünk.Hátunk mögött állnak, és rendesen tánc közben hallottuk hogy röhögnek rajtünk és beszélnek rólunk elég csúnyákat.Nagyon rossz kedvünk lett majdnem sírtunk mert ez nekünk nagyon rosszul esett.Meg grimaszokat is vágtam meg ilyenek.Aztán tánc végén kijelentettük a tanárnak hogy ne haragudjon de mi ezt nem szeretnénk így folytatni,sírtunk,és hogy ki szeretnénk szállni.Egyébként jövő héten lépnénk fel.Mondta a tanár hogy szerinte mi ketten vagyunk a legjobbak (nem dicsekedés miatt mondom) és hogy mivel ő ingyen tanít minket mondta hogy ha mi kiszállnuk nem fog többet tanítani mert a többi mind egy nulla.Ezt megbeszéltük mondta hogy ne foglalkozzunk velük,stb. Majd ő jövő órán megbeszéli velük.Erre mondtam a barátnőmnek hogy elkísérem.De megláttuk őket hogy ott vártak minket, ezért egy nagy kerülőt tettünk.Nagy szerencsére találkoztunk nagymamámmal épp akkor ment haza.Erre mondtam neki kisérjen már el minket mert meg akarnak verni.Erre mondják hogy várjak beszélni akarnak mondom mondjad itt....Erre mondta hogy mi beszélünk róluk meg ilyenek közbe nem igaz.Erre nagymamám mondta hogy ő már megy haza erre lekezdtek nagyimnak pofákat vágni meg ilyenek.Erre mondtam h ne pofázzanak nagyimnak mert én se pofázok az ővének.Mondták hogy meg fognak verni meg hogy holnap beszélnük.Ezt én elmondtam anyukámnak nagyon ideges, holnap azt mondta reggel megfogja az egyiket és megrángatja ....de félek hogy akkor sokkal jobban megvernének.Barátnőm is fél...Mit tehetnék??Mondjam anyunak hogy ne csináljon semmit?? vagy mi lenne a jó megoldás ??sírva jöttem haza remegek a félelemtől
Köszönöm annak aki végig olvasta!előre is köszönöm a válaszokat
Én csak annyit tok tanácsolni, h sose legyél egyedül. Ha meg kemény csaj vagy akk állj ki ellenük! Engem egyszer 6-an támadtak, mert elvileg nem hallottam h szóltak nekem (mivel fülhallgató volt a fülembe) és ezért leálltak velem keménykedni stb. Kb 15-16 évesek lehettek. Én normálisan mondtam nekik h nem hallottam h szóltatok bocs. Erre lökdöstek, nem csináltam semmit. Ezen kiakadtak, ketten lefogtak a többi ütött. Én csak tűrtem. Kirúgta az egyik a lábamat a másik három meg a földön rugdosott. Mikor abbahagyták, felkeltem és megkérdeztem, h ennyi volt? Nem szóltak semmit, sztem kicsit lefagytak h nem is érdekelt az h mit csináltak velem és h simán felálltam ezek után. Egyik csaj előre lépett, és akk következtem én! Kettőnek betört az orra egynek felrepedt a szája, a maradék meg elrohant. Na ezek után nem mertek keménykedni! De én 11 éve Thai boxolok. Szval ezt csak akkor ajánlom ha jársz vmi küzdősportra v önvédelemre!
17/L
én sose féltem a cigányoktól elég rossz környéken lakunk az utánunk lévő utcákban szinte csak azok laknak
én mindig ugyvoltam h beszolnak vissza szóltam és egyszerse vertek meg persze voltak kisebb ,,bajok" de sose lettem megverve pedig sokszor be lett igérve :D
szóval nyugi csak ugatnak össze vissza
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!