Lehet hogy a lányomnak van igaza?

Igaza van. Én éltanuló voltam általánosban, aztán gimiben is 10.-ig. Leginkább azért, mert anyám noszogatott és hajtott.

Eredmény:

1) Mivel folyton a tanulás volt a központi téma, mindig, mindenben, ezért társasági életem, mint olyan, nem volt. Mai napig antiszociális alkat vagyok, bár lassan javul a helyzet.

2) A folyamatos hajtási kényszer miatt igen durva mélypontok voltak az életemben.

3) 10 év végére kiégtem. Az volt a legdurvább évem, tucatnyi tantárggyal, anyám mindenből 5-t várt, a négyes még elmegy alapon. Mindig mélységesen csalódott volt, ha ennél rosszabbat vittem haza. Év végére kész idegroncs voltam, többször előfordult, hogy teljesen magamba fordultam és egyszerűen (minden különösebb ok nélkül) elsírtam magam. Fiú létemre ezt brutálisan szégyelltem, szóval kínosan ügyeltem rá, hogy ne látszódjon rajtam, ha rossz hangulatom van. Anyám mégis rájött, hogy ez így nem jó, mert mellkasi fájdalmakkal mentem a házidokihoz. Közölte velem, hogy fizikailag makk egészséges vagyok, nem stresszelek-e sokat. Anyám vette a lapot: 11.-től a reáltantárgyakból a 3-4 között ingadoztam, általában a tanárok jóindulatának köszönhetően nem menetem ennél lejjebb. Amit viszont kellett, az megtanultam.

4) Így, hogy mindig nyaggatott és sokszor ott ült mellettem tanulni, ez annyira megszokottá vált, hogy magamtól, ha nem ült ott mellettem valaki és nem noszogat, egészen egyszerűen nem tudok tanulni. Képtelen vagyok odafigyelni fél óránál tovább a tanulásra, ami így egyetemen igencsak visszaüt: gyakorlatilag bukdácsolok, éppen csak annyira elég az eredményem, hogy ne vágjanak ki állami támogatásról.

5) Ráment anyámmal az igazán bizalmas kapcsolat, ami tinikor előtt megvolt. Még mindig rengeteget beszélgetek vele, gyakorlatilag mindenről (tanulmányok, politika, hírek, filmek, könyvek, stb.), kivéve a személyes dolgaimat. Az érzéseimről, az engem bántó dolgokról soha nem beszélek már vele.

És a slusszpoén: semmi értelme nem volt. Gimiben az erős kontroll nélkül is jó voltam, amiből kellett, az utolsó két évben. A többiből sem mentem le bukásközelbe, és így is simán a legjobb tanulók között fejeztem be a a gimnáziumot, igazgatói dicsérettel, országos és helyi versenyeken sikerrel szerepelve.

Kell a kontroll, ha rosszak az eredményei, de amíg tisztában van a kötelességeivel és a számára fontos tárgyakból tartja a szintet, addig hagyd őt. Többet ér vele, ha van egy sikeres és boldog tinikora, némi tombolással és sok lazulással, mintha éltanuló lenne. Annyi mindent máshogy csinálnék, ha újra kezdhetném, de annyi mindent...

f/21