Kamaszkorban jellemzően a túl engedékenyen nevelt kamaszok szoknak rá a cigire, alkoholra vagy a túl szigorúan neveltek is?

Semmi köze. Ahhoz van leginkább, hogy mennyire képes függetlenítenie magát a többiek befolyásától, véleményétől.

Ha egy erős önbizalmú gyereket sikerül nevelni, amire leginkább az van hatással, hogy milyen stabil családi háttérrel rendelkezik, akkor könnyebben ellenáll.

De ebben szerepet játszik a veleszületett habitus is, amit szülő nem igazán tud felülírni.

Én alacsony önértékelésű voltam, meg akartam felelni, mentem annó a többiek után. Egyébként se túl szigorúan, se túl lazán nem fogtak.

Én szintén önbizalomhiányos voltam, sose sikerült igazán beilleszkednem, és habár néha bántott mégsem akartam a többiek közé tartozni.

Egyszerűen nem akartam annyira megfelelni, hogy színészkedni kelljen.

Családom borzalmas volt, vertek, alkoholizmus, öngyilkossággal fenyegetőzött anyám idegroncs volt, állandó veszekedések stb. De sosem kellett tiltsanak semmi ilyet mert magamtól introvertált voltam, nem akartam soha se cigizni, se inni, se elszökni.

Egyébként lehet hogy pont a rossz szülői példa segített, láncdohányosok voltak mindketten, kiégett a szőnyeg ezer helyen, büdös volt, semennyire nem akartam rájuk hasonlítani.

Lehet hogy ez tartott távol, de sok családban meg pont a negatív példát követik. Biztos vele született lázadó hajlam is kell.

Én nem megfelelési kényszerből kezdtem el, inkább kíváncsiságból, fogalmazhatunk úgy is, hogy mindenben benne voltam, mindent ki akartam próbálni.

Most 38 vagyok, de még mindig szeretek új dolgokat kipróbálni, ha van rá lehetőségem, szóval ez a mentalitás még mindig megvan, csak nem nagyon csinálok őrültségeket már. 🙂 (Mondjuk azóta anyuka vagyok, illett már megkomolyodnom 😊)

Engem sem fogtak szerintem vészesen szigorúan, de a barátaim többségének sokkal lazábbak voltak a szülei, én azért tartottam az enyémektől, és igyekeztem betartani a szabályaikat.

Az egyessel sokmindenben egyetértek. Ugyanúgy neveltek minket ugyanazokat az értékeket kaptuk. A bátyám mégis dohányzik és tiniként is az volt neki fontos, hogy a "menő" srácok befogadják. Engem sosem érdekelt, ha Gizi vagy Juli csinálják, de ha nekem nem tetszik akkor miért csinálnám. Nálunk pl a bélyegezés volt a menő a dohányzás mellett, de én egyszerűen nem akartam. Ez a mai napig így van mindenben. Kipróbálok szinte mindent, de ha nem tetszik, nem akarom nem jó nem csinálom.

A bátyám azóta felnőtt és leszokott a dohányzasról nagy nehezen, de sokszor emlegeti, hogy hülye volt, hogy ennyire követte a tömeget.

Persze az is van aki a negatív példát követi. Egyik barátnőm nagyon küzd az alkohollal és a szülei alkeszek voltak.

Én laza szülők gyereke vagyok, nekem fontos volt, hogy két bandába is tartozzak. Az egyik erős gimis, nem cigiznek, néha isznak, nem túl menő, de mély és összetartó banda volt, ott én is olyan voltam, öltözködèsre is,

De volt egy részem, amelyik imádta a szakközepes suttyóbb rèteget is, ahol rbanckodtunk, ittunk rendesen, cigiztünk és néha szívtunk. Ők menők voltak. Imádtam a váltást meg a kettős életet. Úgy éreztem elég erős vagyok, hogy ne függjek semmitől, nem is szoktam rá semmire. Amikor cigiztem hetente egy dobozzal, hónapokon át, néha többel, utána sosem volt gond, ha aztán napokra elfogyott, majd letenni sem esett nehezemre végleg. Nem tudom miért, de éreztem, hogy menne, és ment is. Kb 3 évig dohányoztam(15-18) hol többet, hol kevesebbet. A pöccintős mozdulat hiányzott talán picit, az olyan elegáns volt.

Szerintem fontos, hogy több különböző közegbe tartozzon a gyerek, akkor nincs kényszer, legalábbis nem akkora.

Szerintem ez inkább személyiség kérdése.

Nekem elváltak a szüleim, azt csináltam, amit akartam, azt se tudták hol vagyok, nem is érdekelte őket. Lehetett volna belőlem akár egy drogos k., az sem érdekelte volna őket. Ehelyett lett két diplomám, és nem iszom, nem drogozom, nem cigizek.

A férjem családjában mindenki dohányzik, rajta kívül. Tényleg egy nagy rejtély nekem, hogy ez hogy alakult így. Egyszerűen neki nem volt erre igénye.

Akkor legyen lehúzva a lepel a függőbetegségek (rühellem ezt a gyűjtőnevet, de így lettek elkeresztelve) működéséről.

Maslow piramis. Mi az? Egy olyan prioritási rendszer, amely megmutatja, hogy milyen sorrendben jönnek az ember szükségletei a sorban. Amikor egy szükséglet/igény ki lett elégítve, akkor lép az ember automatikusan a piramis következő szintjére. Az első lépcsőfok az alapvető szükségletek szintje - legyen tető a fej fölött, étel az asztalon. A második lépcsőfoka a piramisnak a valahová való tartozási igény. És igazából erről a fokról lesz szó a továbbiakban.

Amikor kamasz az ember, nagyjából fingja sincs, hogy mit akar az élettől. Félig felnőtt, hiszen szőrös lett a hónalja (is), félig meg még gyerek, hiszen a rutinja a való életben (önálló önfenntartó életről beszélek, biztonsági háló nélkül) szinte zéró. A teste és a gondolkodásmódja is megváltozik, a cseperedő felnőtt énje lázadásban mutatja meg magát (másban nem is nagyon tudja, hiszen nem önfenntartó, és szakmailag alig ért valamihez), és bizony ilyenkor lép a képbe az, hogy a családomon kívül máshova is tartozhatok. Na mármost ahhoz, hogy lássuk a dolgok kimenetelét, általában (de tényleg, nagyon általában) két eset szokott fennállni.

1., A család szeretettel viseli a pökhendi ifjú felnőtt lázadását, jelen vannak amikor kell, kifejezik, hogy akkor is szeretik ha egy farok módjára viselkedik, és hagyják, hogy kamaszkodjon - ha nem is teljesen kedvére, de egészséges korlátok közt.

2., A család elidegenedik a lázadótól, nem tudják elviselni, rendszeresek a veszekedések, ajtócsapkodások, sírások, toporzékolások, 'utállak titeket, bárcsak meghalnék'-ok.

Erős túlzással ezt a kettő szélsőséget tudom kiemelni, természetesen vannak más szkenáriók is hiszen színes és nagy a világ.

A lényeg azonban az, hogy az embernek mindig igénye van valahová tartozni. Ha az ember nem érzi magát a családjához tartozónak a folyamatos szeretetlen légkör miá' (2-es eset), akkor keres magának egy társaságot, mondhatni egy új családot. Kamaszkorban ritka, hogy valaki már olyan kiforrott személyiség, hogy olyan társaságot találjon magának, ahol nem a "mindenkinek Nike cipője van" a belépő szint. S ilyenkor ha mondjuk egy laza brigádban mindenki cigizik, és látja, hogy ha ő is ezt tenné, akkor biztosan elfogadják(!), akkor bizony rá fog gyújtani, hogy tartozzon ő is valahova.

A szeszt inkább tartom szükségesen rossz társadalmi gyógyszernek a szocialitás megfelelő hiányára - és a lázadó időszakban a legtöbben bizony - már csak brahiból is, de kipróbálják. Itt sokat nyom a latba, hogy milyen a szülői minta, mennyire szeszelők az ősök, illetve milyen módon állnak hozzá családilag az iváshoz (zugivás, apa azért iszik mert te sírsz, anya esti vörösbora, csak a családi ünnepeken vékonyba, rendszeres kertiparty totálig,...stb) mert az fogja meghatározni a kamasz belemerülését is az alkoholba. Fokozza vagy tompítja ezt a családi el(nem)fogadása az egyénnek, hiszen mint azt már tudjuk, a valahová való tartozási igény erős cucc.

Így kerülnek emberek drogos baráti társaságba is. A függőbetegségek tehát nagyon kevés kivétellel az ember szociális igényének kielégítetlenségeiből jönnek létre. Ha gyereket nevelsz, csak szeresd, akkor is ha egy pöcs. Így mindig tartozni fog a családhoz, hiszen el van fogadva. De ha azt érzi, hogy nem szeretik, akkor keres magának egy olyat, ahol el van fogadva - és mivel kamasz, gyanús hogy nem feltétlen jó dolok fogják a lázadó 'haragszom apámra/anyámra' gyereket összekötni. Szeressétek a gyermekeiteket, még akkor is ha fáj.

Köszönöm, hogy elolvastad, további sok sikert!

Az ilyen utolsóknak nem szabadna hagyni, hogy szabadon nyilvánítsanak véleményt.

Én vagyok az, aki szr családból jött, és nem lettem függő. Sőt, valamilyen tesi vágy sose volt bennem se az alkohol, se a cigi iránt, pedig heti 2x ittunk legalább(buli hétköznap is), és heti 1 dobozt egyedül szívtam. Semmi sem jelentkezett. Cigizni magamtól akartam, mert menőnek tartottam és a próbáljunk ki dolgokat felfogásban hiszek(ez igaz drogra is). Érted.. azért mentem abba a társaságba, mert ott cigiztek és szívtak és ittak, nem azért, hogy tartozzam valahova. A másikban meg jó volt, mert ott nem nagyon csinálták ezeket.

Szerintem csak nem alakul ki olyan erősen testi függőség egyeseknél, másoknál meg nagyon, de tényleg könnyebb otthagyni, ha több társaságod van, vagy ha nincs társaságod. Otthon senki sem iszik vagy szív vagy cigizik, mert minek.