Hogy álltak a szüleid a szemöldök szedéshez?





14 éves kamasz fiam van- megkérdeztem, hogy elfogadja-e a segítségemet (két szemöldök között középen erősödött mostanában kicsit).
Elvittem volna kozmetikushoz is, ha neki az lett volna komfortosabb, de megengedte, kiszedtem pár szálat- ez még fiúnál is OK szerintem, nem b*zis, hanem kellemesebb megjelenést kölcsönöz.




















Nem kértem engedélyt, kiszedtem magamnak. Először csak középen, mert igazából csak egy szemöldököm volt kettő helyett :D Arra kaptam pár megjegyzést, de különösebben nem foglalkoztak vele, szóval ezt végül is vehetem úgy, hogy megengedték. Bár nem igazán értem, mit kell ezen engedni, annyira azért nem nagy cucc a szemöldökszedés, mint mittudomén, egy hajfestés vagy egy tetkó.
Nyilván engedném a lányaimnak, ha majd szeretnék.





16 éves a lányom, szóval a másik oldalt mondom. Szerencsére szép, szabályos szemöldöke van, úgyhogy nem kell hozzányúlni, de nem is nagyon érdekli az ilyesmi.
Én viszont régen szedtem, most meg már inkább festem. Szerencsére az én időmben már nem volt divat az a nagyon vékonyra szedett szemöldök, anyámnak olyan volt, és rémes. A húgom olyanra szedte ki, mint anyu, azt én nem engedtem volna. Vigyázni kell a divattal, mert vannak ostoba divatirányzatok. A szemöldöknek az a szerepe, hogy kiemelje a szemet, egy vékonyra szedett szemöldök az pont, hogy előnytelen. Persze az elöl összenőtt meg bozontos sem szép.
Viszont ami most divat, az a szemöldöktetoválás, én ezt nem engedném a lányomnak. Először is láttam meg elcseszett szemöldököt, és az nem kopik le, szóval elég szívás, azért ez nem a ruha alatt van. Másodszor meg ami most jól áll, lehet, hogy 10 év múlva nem fog, szóval inkább minden alkalomra kisminkelem magam, minthogy egy ilyen állandót csináltassak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!