Nem egy olyan anyát ismerek akiknek a gyerekükkel nincs már semmilyen kapcsolata. Rám is ez vár?

Múltkor azt írtam neki az egyik kérdése alá, hogy tuti berugva irha ezeket a kérdéseket

Hat most sem gondolom másképp...

Itt a példa, hogy nem való mindenkinek gyerek.

az élete ment erre rá ahogy felnőtt,

A gyerek nem kéredzkedett a világra. Gondolom nem tartozik érte hálával, hogy felnevelted. Arról se ő tehet, hogy egyedül nevelted.

A szerelmetes kisbabád kamaszodik. Ehhez neked is alkalmazkodni kell. Nem a jóillatú kis fürtös babát pelenkázod egy életen át. A kamasz nagyon nem szerelmes az anyukájába, ezt ne várd el tőle.

Azért egy konfliktus helyzetre kivetítetni, hogy milyen romlott ember lesz a gyerekedből, aki nem lesz hajlandó kapcsolatot tartani veled... hát ne haragudj, de nagy baj lehet a toronyban. :)

Hány vitám volt anyámmal kamaszként, te jó isten... Mégis szeretem és tartjuk a kapcsolatot.

Jesszus, egy 10 éves gyerekről beszélsz! Ha csalódtál is benne, az a saját sarad, nem befolyásolja még annyira a közösség, mint az otthoni közeg.

A felnőttkorral kapcsolatban, én sem tartom anyámmal a kapcsolatot, aminek komoly okai vannak. Biztos vagyok benne, hogy ő is úgy beszél rólam, mint a hálátlan szarról, akire rááldozta az életét, csak éppen ez nem így volt. Vagy az rááldozásnak számít, hogy soha, semmilyen fellépésemre, ballagásomra, diplomaosztómra, semmire nem jött el? Az esküvőnkre is csak mert ciki lett volna mások előtt, hogy nincs ott. Sosem keresi az unokáit, eszébe se jut megkérdezni, hogy vannak, mi a helyzet velük. 15 évig “nyomultam”, miután elköltöztem 18 évesen, aztán egyszer kipróbáltam, mi van, ha én nem keresem. 2 éve nem beszéltünk. 😄 Nem zárkóztam el semmitől, csak elegem lett, hogy csak akkor van kapcsolat, ha én nyaggatom. Hát ennyit értem/értünk neki. 35 éves 3 gyermekes, 2 diplomás nő vagyok, nem egy kamasz, akiben a hormonok forronganak.

Ha a gyerekedbe nincs alapból belenevelve, hogy így soha senkivel nem viselkedünk, akkor te hibáztál. Én soha nem mertem így viselkedni ennyi idősen, de előbb sem. Hadd tegyen azt a gyerek amit akar hogy hisztizik, meg káromkodik meg dobál. Előbb utóbb lenyugszik, te meg maradj a büntetésnél de nemcsak a labdáért hanem mindenért, a káromkodásért, a kidobott dolgokért és egyesével mindenért. Hadd vegye már észre, hogy te irányítassz és nem ő! Meg hogy erőszakkal nem ér el semmit.

Más szülők gyerekéhez fűződő kapcsolatához semmi közöd, mert nem érted. Azt hiszed, hogy a szülők szentek és nem hibáznak, a gyerekükkel kapcsolatban. Pedig tévedsz.

Aztán az anyák úgy számolnak be, hogy a gyerek lett hálátlan, szülőellenes...

Írjak a gyerek szemszögéből, MIÉRT nem beszélek a szüleimmel, amikor ők "mindent magadtak nekem?"

Tudnék, nem is keveset.

Amúgy nem kell csodálkozni, hogyha esetleg nem nyitja rád az ajtót, mikor hol ráakaszkodsz, hol pedig ellököd magadtól.

Így nőttem fel, olyan érzelmi bizonytalanságban, mint a rhadt élet.

Nem tudhattam, hogy anyámnak épp ma milyen kedve lesz. Normális, vagy üvölt, esetleg levegőnek néz.

21 éves korom után elköltöztem, azóta évente járok haza, de őt meg sem látogatom. Ha összefutunk, oké, ha nem - pont nem érdekel.