Másnak is beütött kamaszkorában a depresszió?

Nekem elváltak a szüleim, és nagyon sovány voltam, szóval igen, eléggé magam alatt voltam.

"A szakemberek mind inkompetensek voltak amúgy, magamon többet tudtam segíteni mint bármelyik másik."

Végre valaki, aki belátja. A fejemet fogom, amikor a gyermekek/kamaszok témakörben valaki tanácsot kér, és mindig azt írják az emberek, hogy vidd el pszichológushoz. Nem tud a pszichológus semmit csinálni. Pszichiáter max. felír egy gyógyszert, ami hosszú távon inkább árt, mint használ.

Leginkább az használ, ha az ember saját maga felismeri, hogy mi a probléma, és próbál ellene tenni.

Depressziós már 2016 óta vagyok. Azóta voltak öngyilkossági kísérleteim, voltam alkoholista, evészavarokkal küzdök, falcolok néha. Járok terápiára. (pszichológus, pszichiáter) Úgy érzem nem/nem segít. Még mindig üresnek érzem magamat. Stb.

Egyébként már 21 éves leszek és mielőtt meg bárki találgatná csajszi vagyok.

12 évesen volt az első, elég kemény depressziós időszakom. Kb 14 éves koromig néha-néha visszaestem, akkor sikerült túltenni magam a traumán, ami okozta.

Utána gimi elején volt egy újabb ilyen időszak. Sikerült egyedül túllendülnöm rajta, rengeteg munkával.

Végül 16-18 éves korom között volt egy újabb nagyon komoly depresszió, ez volt a legkeményebb. Itt már nem kevés orvosi segítség kellett.

Mindháromnál eszembe jutott az öngyilkosság. Az elsőnél nem lett volna még bátorságom, nagyon kicsi gyerek voltam. A másodiknál már fogalmaztam búcsúleveleket, de a legtovább, amíg jutottam az volt, hogy kiálltam az ablakba és bíztattam magam, hogy ugorjak, de nem mertem. Az utolsónál terveztem legaktívabban. Meg is próbáltam vágni magam, de túl tompa volt a kés. Azt hiszem, ez volt az égi jel.

"Én nyugtatót szedtem 7 évig aztán letettem mert féltem az agysejtjeimet"

Recskakirály, neked nincs mit féltened. 😁