13 éves lányom eddig jó tanuló volt, de most egyáltalán nem hajlandó tanulni semmit. Hogyan tudnám rávenni, mit csinálhatnék?

Valószínűleg az a probléma, hogy se a tanárokkal sem az osztálytársaival nincs jó viszonyban. 8 évig gyomorideggel keltem és hányingerrel jártam suliba. Amikor hazaértem megkönnyebbültem és pont nem a tanuláson járt az eszem.:/

Könnyebb úgy tanulni ha jól telik a napod.

Esetleg beszélhetnél vele mint nő a "nővel", hogy már 13 éves és ha jó helyre akar menni továbbtanulni akkor most már el kell kezdeni tanulni, nem érted, másért hanem magáért.

A motivàciógyilkos tényezőt kell megoldani, anélkül fenyegetheted, beszélgethetsz vele, nem fog segíteni.

Ha nekem kinyírja valami egy időre a motivációm, én se tudok tanulni, pedig már egyetemista vagyok, elvileg értelmes felnőtt ember, ott lebeg a tét, ha nincs meg az átlag meg a kredit átkerülhetek önköltségesre. Akkor egy 13 évestől mit várunk, őszintén?

Kedves Kérdező! A kulcs ott van, hogy nem szereti sem az osztálytarsait sem a tanárait. Ugyan mi motiválna szegény gyereket!?

Én bizony atvinnem egy másik suliba, még nyolcadikban is...

Nálunk kicsit más a helyzet, mert az én gyerekem soha nem szeretett tanulni. Alsóban a tanítónőket szerette, ők még valamelyest motiválták is. Elég jó tanuló volt. Most ő is 13 éves, és 7. osztályos, az iskolához való hozzáállása tragédia. Felsőben már elég sok a rossz tanár. Én teljesen megértem őt, hogy utál iskolába járni. Ilyen emberekkel?

Kb. minden nap elmondom neki, hogy a 7. osztályos jegyek már számítanak a továbbtanuláshoz. Hogy magának tanul, nem a tanárnak, ne vegye magára, stb. stb. Mert most már eljutottunk oda, hogy éppen az írásbelit megírja, ha éppen felírta órán, aztán bevágja a sarokba az egészet. Semmivel nem tudom motiválni. Ennek két oka van, a sok rossz tanár, meg a kamaszkor.

2,3-ai vannak most, és én is teljesen el vagyok keseredve. Az iskolaváltás nálunk is felmerült, de nem akarja. Mi egy faluban lakunk, elég nehézkes lenne a városi suliba bejárni. Hallani sem akar róla.

Arról nem beszélve, hogy a pedagógus státusztörvény körüli botrányt látva, most hová vigyem a gyereket? Hol vannak megértő, motivált tanárok? Mi a garancia arra, hogy ők maradnak is?

Múlt héten felhívott az ofő, hogy a gyerekem nem akar tanulni, beszéljek vele. Teljesen kiakadtam. Mégis mi a fenét képzel ez a nő? Hogy látom, hogy mennyi rossz jegyet beszedett, és nem beszélek vele? Nem is értem, hogy ezek a pedagógusok mit képzelnek a szülőkről. Amit ők elrontanak, én nem tudom helyre tenni. A biológia tanár és a töritanár folyamatosan alázza őket, olyanokból írnak, amit nem is vettek, a fél osztály bukásra áll. Én beszéljek a gyerekkel? Talán a kollégákkal kéne beszélgetni.

Én nagyjából ott tartok, hogy megpróbálom nem idegesíteni magam rajta. Eleve nem akart gimibe menni, szakgimibe remélem azért felveszik hármasokkal is.

Hiába papolok minden nap, egyszerűen lepereg róla. Most kérdezzem ki minden nap a leckét? Erre nekem sincs időm, és nagyon rámegy a kapcsolatunk.

A pszichológusok azt mondják, hogy nem szabad együtt tanulni a gyerekkel. Mi most nem járunk pszichológushoz, nem is akar a gyerek, én sem. De hasonló korú gyerekes ismerőseim mondják, hogy nekik is az összes pszichológus azt mondja, hogy hagyni kell a fenébe.

Tudom, most majd lepontoznak, mert mindenki meg van róla győződve, hogy minden nevelés kérdése. De nem az. Igaz, az enyém adhd-s, és soha nem volt jó a viszonya az iskolával. Évek óta küzdöttem fejlesztésért, emberi bánásmódért, mára feladtam. Csak túl akarom élni az iskolát.