Komolyan én reagálom túl?
Amikor én kamasz voltam, kb mindent tiltottak a szüleim. Pintosabban anyám és nevelőapám, apukám meghalt.
Suli után irány haza tanulni, hazimunkát csinálni.
Már végzős középsulis voltam, tehát 17-8 éves, mikor elmehettem a barátaimmal bulizni. De utolsó busszal (22:40) haza kellett mennem. Nem aludhattam sehol. 19-20 voltam már, mikor első buszig voltam elemgedve. Akkor lehetett először pasim is.
30 éves vagyok.
Most a hugom 15éves. Iszik, cigizik, minden hétvégén buli. Mar ezzel sem értek egyet.
Tegnap láttuk a városban. A város közepén egy falatnyi bikinifelsőben, épp takarta a már nőies melleit. Mellette forrónaci, így vonult 5 fiú tarsaságában. Cigivel, borosüveggel a kezében. Mint egy hivatásos, komolyan. Én nagyon kiakadtam.
Egyből hívtam anyám, tudja-e, hogy a hugom így sétállgat a városban? Annyi volt a válasz, hát megy siófokra bulizni.15évesen bakker.
Mondom anyámnak és ha valaki megerőszakolja?! Ilyen öltözetben ne csodálkozzon. Hát ott a barátja, majd megvédi. (A barátja 17éves, vaságyastól 40kg).
Most én vagyok a család hülyéje, mert ezt meg mertem jegyezni, mert a mai világban teljesen elfogadott viselkedés ez.
Komolyan velem van a baj?
Igen is meg nem is.
Érthető, hogy rosszul esik amiatt, hogy neked semmi se volt megengedve. Üdv az első szülöttek világában.
„Mondom anyámnak és ha valaki megerőszakolja?! Ilyen öltözetben ne csodálkozzon.” Ez viszont egyenesen áldozat hibáztatás, pedig nem is történt semmi.
Vedd lazábbra, felnőtt vagy már… azt csinálsz amit akarsz, oda mész azzal akivel akarsz, úgy öltözöl ahogy akarsz. A húgod pedig nem a te felelősséged.
A szüleid látják, hogy az, ahogy téged neveltek, nem volt jó, azzal, hogy tiltottak mindentöl, begyepesedett valaki lettél.
Most ezt probálják másként, jobban csinálni a testvérednél
A szüleid felelőssége a húgod nevelése és nem a tied!
Persze, értem, hogy aggódsz érte, de akkor sincs semmi jogod beleszólni. Majd a saját gyerekedet úgy neveled, ahogy szeretnéd.
Valószínűleg később neki is megjön az esze, és kicsit szégyellni is fog pár dolgot a fiatalságából. De hát... Istenem.
Csak teherbe ne essen, az már húzósabb lenne.
Köszönöm a válaszokat!
Aláírom, hogy 15év van köztünk, meg hogy ő nem első gyerek. De bakker, akkor is ez szerintem durva.
15évesen nem gondolnám, hogy siófokon kellene bulizgatnia kitudja kikkel, emellett ilyen öltózékben flangálnia a városban, ittasan.
Ez a srác nem az a kategória, aki megvédené, hidd el.
Aláírom, hogy nem az en gyerekem, de bakker a testvérem, féltem. Csak lehet véleményem róla, minthogy homokba dugjam a fejemet.
Irigy nem vagyok. Sőt.... se begyöpösödött, ezt titira kijelenthetem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!