12 évesen elengednétek így a rokonokhoz?
A lányom rokonai az ország másik felében laknak. Régebben vagy elvittem, vagy eljöttek érte Pestre. Most nálunk is, náluk is kicsi baba van, nem annyira opció a 3,5 órás autózás. Főleg oda/vissza az már 7 óra.
Most az a verzió van, hogy Pestre felvinnénk, az innen durván 50 perc. És ott feltenni a vonatra. (Innen is megy vonat, de át kell menni másik állomásra, hogy átszálljon Pesten. Azért ahhoz bőven kicsi.)
Viszont ha feltennénk az odafelé menő vonatra, ott meg kimennének érte, az működhet? El mernétek így engedni egyedül?
13 éves a fiam. Nem lenne az az isten, hogy elengedjem
1x próbaltunk egy ilyet. Levittem a helyi vonatra. Feltettem rá.
2 megállóval, 10percel késöbb kellett volna leszállnia, ahol a lányom (ő már 30) várta. Hát nem szállt le, fél óra múlva hívott kétségbeesetten, hogy nem tudja hol van. Elmondani sem tudtam. Végül a lányom is meg én is utána indultunk, és 1 megállóval késöbb, 1 faluval arrább szállt le.
Pedig ki volt táblázva a megálló neve, volt már ott nem 1x.
Addig nyomkodta a telefonját, fülébe ordított a zene, nem szállt le a jó helyen.
Szóval kizárt h egy ekkora útra elengedném.
Lányomék amúgy most mentek nyaralni, kocsival egy 4órás útra a 3hónapos fiukkal. Nem értem, ez miért nem opció.
#12, ismertem egy lányt, akit 10 perces vonatút alatt erőszakolt meg, és lökött ki (régi típusú vonat, aminek kézzel nyitod az ajtaját) a mozgó vonatból valaki. Nem élte túl. 16 éves volt.
Azóta nem utazom üres kocsiban. Akkor sem, ha a helyjegy oda szól.
#2
A vonatok be vannak kamerázva, ott a jegyvizsgáló, és ha átszállás lenne baleset miatt, pláne figyelnének az egyedül utazó gyerekre.
Ráadásul felszálláskor lehet jelezni a jegyvizsgálónak, hogy a gyerek kísérő nélkül van.
Nem gondoltam, hogy ekkora port kavar a kérdés.
Ő kérdezte, hogy mehetne-e így.
Az most nem fér bele időben és anyagilag, hogy menjünk, ott aludjunk egyet valahol, és másnap vissza. Azért kicsi gyerekkel egész nap az autóban nem kényelmes. Nem pici baba, hogy aludjon végig.
Valószínűleg marad az az opció, hogy egyikünk leviszi majd. Csak a rokonok is mindig előre szólnak, hogy mehet, most meg tegnap szóltak, hogy akkor mehetne, ha akar.
Pl a székesfehérvár-budapest vonalon a fele vonat régi, kamera nélküli.
A kallerre jut nemtudom hány vagon, multkor is majdnem felértünk pestre mire odaért hozzánk. Én ezekben nem bíznék.
Én 12 évesen simán megtettem volna ezt. A 13éves tesómat tutifix nem engedné el anya egy ilyen útra.
Én is azt mondanám, vidd egyedül, vagy vigye a férjed. A másik meg otthon maradna a picivel.
Erről annyit, hogy engem felnőtt nőként is volt, hogy zaklattak a vonaton. Volt egyszer pl egy frissen börtönből szabadult is, még a holmija is lepedőbe volt csavarva, mert akkor engedték ki. Nem is hozzám szólt a jegye, erre odaült és végig pofázott.
Ha valami történik, csúnyán elő fognak venni miatta.
Konkrétan törvény írja elő, hogy kiskorú nem utazhat egyedül.
Mondjuk a magyarok tényleg általában sz*rnak mindenre.
Amúgy meg jöjjenek fel a rokonok érte Pestre. Mi ebben olyan nagy áldozat? Anyagi oka van?
Persze, a kalauz foglalkozzon vele, ezt komoly?
Konkrétan úgy, hogy törvény tiltja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!