12 évesen elengednétek így a rokonokhoz?
A lányom rokonai az ország másik felében laknak. Régebben vagy elvittem, vagy eljöttek érte Pestre. Most nálunk is, náluk is kicsi baba van, nem annyira opció a 3,5 órás autózás. Főleg oda/vissza az már 7 óra.
Most az a verzió van, hogy Pestre felvinnénk, az innen durván 50 perc. És ott feltenni a vonatra. (Innen is megy vonat, de át kell menni másik állomásra, hogy átszálljon Pesten. Azért ahhoz bőven kicsi.)
Viszont ha feltennénk az odafelé menő vonatra, ott meg kimennének érte, az működhet? El mernétek így engedni egyedül?
Ez a kérdés pár napja volt, akkor a többség megszakértette hogy 12 évesen még pici baba akinek a fenekét autóval kell cipelni és amúgy is Magyarországon a vonattal való tömegközlekedés felér egy Mount Everest akcióval. Vagy Titannal merüléssel.
Amúgy leírom amit akkor: egy normálisan nevelt, nem búra alatt tartott gyerek ilyen kondíciókkal simán mehet. Ha a sarokra is apuci viszi autóval, nehogy véletlenül fel tudja magát találni, akkor nem. Nálunk utóbbi nem fordulhat elő
5!
Hollandiában élek, itt kicsit más a tömegközlekedés, köztük a vonatozás is. Csucsidoben simán elengedik a 12-13 evest másik varosba a vonattal, a középiskolába. Ilyenkor kb esélytelen, hogy bármi váratlan történjen a gyerekkel a lovasok kívül, de erre a szulein kívül az állomások hangosbemondoja, sőt, a vonaton a kalauz is figyelmeztet. Emellett nem egyedül, hanem minimum párban, de inkább kisebb csoportokban utaznak.
Tavaly itt nálunk igen nagy port kevert az az eset, amikor egy 19 éves fiatal nőt 40 percig molesztalt egy utas. Külön kocsiban voltak, senki más nem volt ott, senkitől nem tudott a nő segítséget kérni, nem tudott a szituacioból kiszabadulni. 40 perc. Szerinted mennyinek tűnt neki? 19 éves volt. Szerinted egy 12 éves mit tudna tenni? Bakker, nem arról van szó, hogy a gyerek mit csinál, hanem arról, hogy mások mit csinalhatnak.
9-es, bocsi, és? Ez vonstspecifikus? Mi a tanulság? Hogy a 19 évest is kísérni kell?
Nálunk az utcán verte a pömpit valaki az arra járó kislányokat remisztgetve. Tehát a konklúzió hogy az utcára sem engedem ki? Fel kell vilagositani, hogy hova üljön. A legtöbb IC nyitott terű, nem marad egyedül. Egy 12 éves életellenes bűncselekményekért már jogilag felel, ne tegyünk úgy mintha életképtelen lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!