El tudnád fogadni, ha a 18 éves lányod egy lány barátnőjét hozná haza és elmondaná hogy együtt vannak?
Akkor minta mama. 😄😁😆
De egyébkébt ti egy jó kis összetartó család vagytok mindenképpen. Tulajdonképpen fölösleges is lenne ezzel a dologgal torzsalkodni.
A nemi iddentitását senki nem tudja megváltoztatni, még a legerősebb családi nyomásra sem. 🤷♂️
Nem véletlenül vállalják fel híres emberek, művészek, szinészek, mert nemtudják ezt megváltoztatni. Akkor sokkal jobb ha fölválalják, mint hogy állandóan bújkálniuk kell.
Van még 3 heteró gyermek, így unoka is lesz bőséggel.
Semmiben nem lesz hiányod.
18 éves. Felnőtt. Joga van azt tenni, amit akar, már ha nem tesz törvénybe ütközőt.
Akik tiltakoznak, azok a lányukat nem tudják elfogadni, vagy a BTK-t?:D
Gond nélkül elfogadnám és örülnék, hogy bízik bennem annyira, hogy bemutassa a barátnőjét.
Aki gyereket vállal, annak számolnia kell azzal, hogy a gyereke netán meleg lesz, nem extrém ritkaság. Szóval szerintem az elfogadást nem árt még az előtt átrágni magunkban, mielőtt felelősséget vállalunk valakiért egy életre...
Ezen nincs mit elfogadni.
Természetes, hogy a gyermekemet úgy szeretem, ahogy van, akármit tesz, kiállok mellette és segítem őt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!