Mit tennétek, ha a gyereketek nem lenne hajlandó készülni az érettségire?
Ha pl már 10-11.ben látom, hogy nem fog ezzel foglalkozni akkor megkérném hogy dolgozza végig a nyarakat pl étteremben vagy árufeltöltőként, hogy tudja mi nem akar lenni gimi után.
Ha ennek ellenére sem tanul, sajnálom de magára vessen.
Ilyenkor már nem lehet erőltetni, már nem annyi idős.
Engem nem erdekel keszul-e, csak menjen at. Ha egyetemre nem akar menni, hanem inkabb szakmat tanulna vagy dolgozna egy-ket evet, akkor mindegy az eredmeny. Aztan maximum ha megis az egyetem mellett dontene, leteszi kinkeservesen ujra, munka mellett es akkor majd mennyire banni fogja, hogy anno, amikor semmi dolga nem volt, szart bele.
Sokszor nem tudsz mit csinalni, az ember tenyleg a sajat hibajabol tanul csak.
Azért az érettségit nem olyan nehéz letenni. Töriből ott az atlasz segítségnek, matekból meg a függvény tábla. Én utóbbit párszor átlapoztam, hogy tudjam, mit hol találok benne kb, mert sose használtuk érettségi előtt.
Töriből emelteztem, arra készültem sokat, illetve föcire, mert azt már 2 éve nem tanultam érettségi előtt, így fel kellett frissítenem a tudásom.
Nekünk a töri tanárnőnk az év elején megmondta, hogy felesleges szeptembertől elkezdeni készülni, mert május elejére simán elfelejtjük a dolgokat. Februártól kezdtünk készülni vele célzottan, addig haladtunk az anyaggal, ahogy az érettségi mentes években is tettük.
Most még nincs sok értelme készülnie rá, mármint ha nem most pótérettségizik persze októberben.
Amit most megtanulna/átismételne, májusig rég elfelejti. Intenzíven elég előtte lévő időszakban nekiállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!