Miért ciki a gyerekeimnek, hogy az apjuk 67 éves apjuk, és még a bátyjuk életkoráról is hazudnak?
54 éves vagyok, 16 és 17 évesek a gyerekeim. Amikor a gyerekeim születtek, akkor 36 és 38 éves voltam (másfél év van közöttük), az apjuk az 50-en már túl volt. Későn találkoztunk, nehezen is jött össze az első gyerek, ezért tolódott ki ennyire a szülés.
Hazudtak a korunkról. A nagyobbik mindig többet mond (80, 90, hogy "leszálljanak" róla), a kisebbik meg 45-öt és 50-et mondott. Van egy bátyjuk, akit az egyik a nagybátyjának mondott, a másik a báttyának, de huszonévesnek mondta (38).
Ez miért ciki? Tényleg ciki? Értelmesek válaszát várom, aki le tudja írni, hogy miért van ez? A gyerekeim nem mondják ki, de szégyellik a korunkat (tanárok, barátok, osztálytársak, csapattársak előtt), csak azt nem értem, hogy ezen mi a szégyellni való? Más meg simán hangoztatja, hogy az anyja 15 évesen szülte.
20
Sok mindenben igazad van,de ettől még azt gondolom szíve joga mindenkinek, hogy a saját életében a saját döntéseit meghozza,ha ő vagy bárki úgy dönt, hogy 50 férfi lesz az apuka akkor az lesz.Ha valaki olyan korú ember mellett érzi jól magát és teljesnek az életét, akkor azt épp úgy nincs joga senkinek megítélni.Mindenkinek a saját életével kellene foglalkozni, biztos van ott is olyan amit lehet javítani,megszólni, szégyenkezni, takargatni.Csomo nyugati országban láttam hogy sokkal fiatalabb férfi nő van a kapcsolatban és a kutya se törődött vele.Miert? mert lecarják mit csinál a másik.Itthon nagyon megy az ítélkezés,mert csóri magyar csak nem tud szembenézni a saját életével inkább masen csamcsog 😊
20-asnak.
Egyreszt vannak, akik idos korukig egeszsegesen, teljes szellemi is fizikai frissessegben elnek, masok koran meghalnak betegsegben, vagy balesetben. Lattunk mar sok ilyet. Teljesen kiszamithatatlan, h mit hoz a jovo. Nincs garancia arra, h a fiatalabb szulok tovabb maradnak a gyerekeikkel, az idosebbek meg ugyis hamarabb meghalnak. Vannak olyan szerencsesek, akik nem lesznek az oregedessel beszukult agyuak, es betegek sem. (A fiatal szulok total mergezo, vagy tonkrement kapcsolatarol meg nem is esett szo!)
Masreszt nagyon nehez lenne ezt az altalad felallitott korkulonbseg szabalyt beigazolnod ugy, hogy tulajdonkeppen nem eltel egyutt senkivel huzamosabb ideig, aki joval idosebb volt Nalad. Ez egy erdekes szabaly mindenesetre, mastol meg nem hallottam. Mivel minden egyes ember eltero, ezert nehez elkepzelni szamomra, h barmely nagy korkulonbsegu kapcsolatra alkalmazhato lenne ilyen matematikai pontossaggal. Szerintem vard meg, h mit hoz meg Neked az elet, aztan nehogy meglepodj :) Ezt nem rosszindulatbol mondom, hanem oszinten es tiszta szivvel. Sok stabilnak tuno elv meg tud dolni az idovel es tapasztalattal. Meg a szerelemmel.
Azzal en is egyetertek, h a gyerekeknek eleg kinos tud lenni az idosebb szulo, es sok gatlast okoz, de amikor a szulok elhatarozzak magukat a kesoi gyerekvallalasra, akkor tobbnyire nincsen ilyen szempont. Lathatod, van, aki szulokent nem is erti, mi a gond ezzel. Ugyhogy a gyereknek kell atelni a sok cikizest, es a rengeteg rossz erzest, amiket nem is mond el otthon, mert ott is szegyelli. Hiszen csak a tehetetlenseg van, valtoztatni nem lehet a szulok valodi eletkoran. Megjegyzem, a cikizes azert van, mert akik ezt csinaljak, fiatalok, eretlenek es tapasztalatlanok, vagy megkockaztatom, ha idosebbek, akkor talan unintelligensek, intoleransak is.
Igen, en is lattam a korhazban 20 eves gyereket, aki a 70 koruli, halalos beteg apjanak agya felett allt megtorve. Atereztem minden fajdalmat. De aki gyereket szeretne idosebb korban, es nagyon nagyon vagyik ra, annak talan nincsenek ilyen gondolatai. (egyaltalan nem kell ahhoz kapuzarasi panik, sokkal inkabb egy nagy szerelem, vagy a legjobb folytatas remenye!!!). Es talan szerencseje is lesz, o is ebben bizik.
Nem lehet megmondani valakinek, h azert ne hozzon vilagra gyereket, mert mar keves ideje van hatra. Ezt nem lehet elore tudni, csak sejteni, h emberi szamitas szerint talan kevesebb. De ez sem mindig igaz. Inkabb az ovodakban, iskolakban kellene olyan nevelest alkalmazni, amelyben ez a dolog is szoba kerul, es aminek a keretei kozott megtanitjak a gyerekeket az elfogadasra. (Es egyes fiatalabb szuloknek sem artana a lecke.) Ha nem leteznenek idosebb szulok gyerekei, akkor erre nem lenne szukseg. De szuletnek ilyen gyerekek is, raadasul egyre tobben, es nem lehet kinyilatkoztatni, h ez helytelen, ezek ne szulessenek mar meg. Ez szuloi merlegeles, vagy a veletlen kerdese. (Vagy a joisten akarata, ha valaki ebben hisz. Ez egy kulon tema lenne...)
Mindazok ismereteben, es annak ellenere, amiket en magam gyerekkent ateltem, en sem mondanek le a kesobbi gyerekvallalasrol, kizarolag csak azert, mert nekem ezzel a problemaval meg kellett kuzdenem gyerekkent. Hiszen mar tudom, h meg lehet vele birkozni. Az, h nagyon xar volt nekem sokszor, vitan felul all. Es tudom, anyam sem ertette egyaltalan. Mert o nem kesoi gyerek. Az embert ilyen esetben az sem erdekli, h negyven felett mar "nagyon nezik". Lett egy boldog csaladja, mi ennel fontosabb? A kivulallo embereknek a velemenye? Felnottkent, oromtol ragyogo szulokent ez nevetseges.
Ami a szoban forgo korkulonbseget illeti szamokban, en csak a kovetkezot neztem: "az apjuk 67 eves... en 54 vagyok". A tobbi felett atsiklottam. De amugy mindegy is, ahol 13 ev belefer, ott belefer a 15 is. Csak egeszseg legyen, es jo eletfelfogas, amit at tudnak adni a gyerekeknek!
Az a mondas, h ne itelj meg valakit, amig nem jartal a cipojeben, nagyon illik erre a kerdesre is. Sosem lehet tudni, meg milyen helyzet ele allit bennunket az elet. Amikor mar tobb lesz a kesei gyerek, mint a nem kesei, akkor mar az fog normalissa valni. Ez nem azt jelenti, h egyetertek a folyamattal, de az biztos, h mar elindult.
Szivesen beszelgetnek Veled husz ev mulva is ezekrol a kerdesekrol:)
(11-es voltam.)
Nem lehet megmondani valakinek, h azert ne hozzon vilagra gyereket, mert mar keves ideje van hatra. (de, meglehet, sőt, kínában volt is születésszabályozás, igaz, hogy nem ezzel az indokkal, de szerintem nagyon helyesen tették, és több felelősséget kellene átvennie az államnak a TUDATOS gyermekvállalásban) Véletlenek persze vannak, akkor már mindegy, abból kell kihozni a legtöbbet, de valamit kell csinálni, mert ez a szabad gyermekvállalás tönkreteszi a gyerekek életét.. Amiért nyilván a szülők felelősek, de attól, hogy valaki szülő, nem lesz mindentudású ember, nem tartozhatna teljes felelősséggel egy másik emberért, sokszor, sokan nem képesek rá. Szóval szerintem a születések számát szabályozni kellene. Lehet, hogy én is kiesnék, de ez így nagyon nem jó.
A másik, amivel nem értek egyet, hogy szerinted ez a gátlás kívülről jön, a társadalom elítélése miatt, amikor nem feltétlen. Belülről is jöhet. Engem például neveltek valamire(nem koros dolog), és lettek saját önálló gondolataim, és teljesen máshogy érzek, gondolkodozok arról, mint amire neveltek egy bizonyos területen. Az emberben magában is kifejlődik az "ez helytelen" érzés, társadalmi nyomástól függetlenül. Akár csak annyiban, hogy az ő apja nem kapja a nyakába, az mamája a padon ül, az ő apukáját szürkehályoggal műtik, anyukája bőrén visszataszítóak a visszerek és nem szívesen ér hozzá, meg ilyesmi.. mivel nem voltam ilyen helyzetben, csak elképzeléseim vannak arról, mi zavarhatja az embert az idősebb szülőkben, de én pl ezekért nem szerettem a nagyszüleimmel lenni, egyszerűen túl idősek voltak, pedig kifejezetten fiatalos, divatos emberek voltak.
18 évesen egy évig voltam egy 28 éves férfival, igaz, hogy nem laktunk együtt, de mikor felhozta a házasságot, valahogy bevillant, hogy jesszusom mennyire idős, pedig előtte szerettem. Elmúlt a köd, láttam a testét, a szokásait, a gondolatait, láttam mellette magamat, mennyire fiatal vagyok hozzá képest, pedig jóképű volt, menő ruhákban, meg minden, és mégis látszott, érződött. A kor látszik, lehet hogy a 12 órázó bolti eladónak minden összefolyik(annakidején nekem is), de látszik.
Most, hogy már meghaladtam az exem korát, fel sem fogom, hogy jöhetett velem össze, hiszen gyerek voltam, és minden kis tizenéves annyira gyerek. Ahogy visszanézem a képeket egy idős(felnőtt) embert látok rajta, és egy gyereklányt. Pedig én meg voltam arról győződve, hogy milyen érett vagyok, mert nem iszok, nem bulizok csak nagyon ritkán, nagyon visszafogottan, olvasok meg komoly kapcsolatot szeretnék. Ugyanolyan gyerek voltam, ha nem jobban, mint a kortársaim, akik ittak, buliztak. Mások is, azóta jópár ember megfordult a környezetemben(a rossz kapcsolat nem a fiatalok kiváltsága, sőt, általában a kényszer köti az össze az embereket, amiknél a kor az egyik meghatározó elem), kisebb, nagyobb korkülönbségekkel, idősebbek, fiatalabbak, és egyiket sem irigylem, akár van szerelem, akár nincs.
Pont az az idősek meghatározó személyiségjegye, hogy "még utáljára bele akarnak vágni, mert remélik, hogy jól alakul" na ez a kapuzárási pánik(vagy életvégi?), amikor úgy gondolod már ez az utolsó esélyed a boldogságra, még egyszer utoljára megpróbálhatod bepótolni, ami kimaradt. Ennél nagyobb kényszer nincs, és ez nem jó alapja a kapcsolatoknak.
20-asnak:
Kinai vezerelveket azert megsem hoznek be az orszagba, van itt eleg baj anelkul is szerintem. De ha szuletesszabalyozasrol lenne szo, akkor volna otletem, h hol kezdjem. Biztos nem azokat az idosebb leendo szuloket buntetnem, akik igazan megfontoltan, a legnagyobb szeretetben uj csaladot akarnak alapitani sajat penzbol, mert az elozo kapcsolataik eseteben valami nem volt teljesen kerek. Ha Te is beleesnel a szorasba, akkor valoszinuleg Teged is nagyon melyen erintene lelkileg, h egy hatalom megmondja Neked, h pl. 38, 40 evesen mar nem szulhetsz. De meg nem tartasz ott, ezert mondom, h varjunk az ilyen hatarozott velemennyel, mert meg kerulhetsz olyan helyzetbe, amirol nem is almodtal volna. Azt sem tudhatod biztosan, mikorra jon ossze Neked a gyerek. (Ha akarsz.)
Igen, a rossz kapcsolat az nem kivaltsag, az jon minden eletkorban. De erettebb emberek sokszor jobban, nagyobb tapasztalattal tudjak kezelni a problemakat, vagy szamukra mar nagyobb jelentosege van a csalad egysegenek, mert esetleg mar tul vannak egy par csalodason, hatalmas bukasokon. Ezt a gondolatmenetet lehetne hosszan folytatni, nem nagyon vannak abszolut igazsagok, megdonthetetlen torvenyek.
Igen, nekem a gatlas elsosorban kulso tenyezok miatt alakult ki. Nagyon fajt, h masnak lehet kistestvere, nekem meg nem, az is allandoan leforrazott, h az en anyamat a nagyamamnak neztek. En ezert mindig fiatal anyat akartam. Ha ezek nem lettek volna, nem tudom, megfodult volna e a fejemben, h nekem valahogyan masok a korulmenyeim, mint masoknak. Egyertelmuen kivulrol jott a xar nekem. A szuleim idosebb korukban is olyan jo kulseju emberek voltak, h az egesz varos emlegette oket, mint egy gyonyoru part. (Sajnos nem orokoltem belole sokat, nem ezert mondtam...). Szoval nem volt ilyen, h valami visszataszitot talaltam volna bennuk. Lehet, h igazad van, es sok mindennel nekem szerencsem volt veluk, a turelmukkel, az egeszsegukkel, a mentalitasukkal, az intellektusukkal, a hosszu eletukkel, a rugalmassagukkal, stb., mig masoknak nincsen ekkora mazlijuk az idosebb szulokkel.
Azert, mert 18 eves korodban egyutt voltal egy 28 eves sraccal, es mar nem tudod elkepzelni, megerteni ezt, meg nincsen kizarva, h 50 eves korodban egy 60 koruli ember lesz a parod. (Vagy egy 40.) Meg akkor sincsen, ha most teljesen elutasitod a gondolatat is. Megkockaztatom, meg az is elofordulhat, h pont Te fogsz ilyen korulmenyek kozott gyereket szulni. Ezt nem tudhatod. Azert nem, mert minden ember, es minden kapcsolat mas, es belefuthatsz Te is valamibe, ami igazan nagy orommel tolt el, amilyet meg nem is tapasztaltal, miutan talan mar evek ota a magany nyomoraban eltel esetleg azt megelozoen. Ez nem kapuzarasi, es foleg nem eletvegi panik, nem utoljara bepotlasa valaminek, csak meg eleg fiatal vagy, h maskent is tudd nezni. Idosebb korban az ember altalaban (!) mar jobban tudja, hogyan kell valakit jol szeretni, es ez lelki, es a fizikai dolgokra is vonatkozhat. Kerdezd meg magadat 50 evesen is errol!
Nalunk most a tagabb csaladban pont van egy ilyen eset, h a no 35 eves volt, a pasi 50. A pasinak mar van ket felnott gyereke. De megis az uj kapcsolatbol szuletett ket masik kisgyerek. En a no (az eddig gyermektelen no) oldalat jobban megertem, a ferfit viszont nehezebben. De nyilvan szeretett volna o is csaladban elni tovabb, es ezert (is) vallalta. Szeretik egymast, jol megvannak. Lehet rajta vitatkozni, de nem vagyunk a helyukben. Ok tudjak a legjobban, h hogyan szeretnek elni az eletuket. A ket kisgyereket en nagyon sajnalom egyelore, de lehet, h nincsen ra szukseguk. Nagyon jo apjuk van, ez teny. Az egesz csalad teljesen ellene van ennek a kapcsolatnak. A pasi egy oriasi papucs, a no dirigal, es valamiert ez a pasinak megis megeri. Lehetnek olyan szempontok is, amiket senki sem ismer, csak sejt. Valamit valamiert... de egyelore tud mukodni megis. Az unokakat termeszetesen senki nem akarja visszanyomni oda, ahonnak jottek:) Mindenesetre senkinek nincs is koze az egeszhez, velemenye azonban mindenkinek van, nagyon is hangos...
Mivel most nincsen tobb idom irkalni, ezert husz ev mulva terjunk vissza ezekre a dolgokra, ha meg elunk... :) :) :)
En senkit nem pontoztam le egyebkent, nem is szoktam ertekelni, ugyhogy a rossz ertekeleseket nem en adtam az irasaidra. A legjobbakat Neked, a Kerdezonek, es az olvasokozonsegnek!
En a 9-es nezetet osztom, szuleim 30-34 evesek voltak amikor megszulettek, es valamilyen oknal fogva oreg szuloknek tartottam oket, noha masodik gyerek vagyok a csaladban, a batyam 8 evvel idosebb nalam. Gyerekkent azert megsem ez jart a fejemben, hanem az, hogy az ovoda- illetve osztalytarsaimnak (meg alsoban) sokkal fiatalabbak a szulei.
Ma mar azt mondom, ez hulyeseg, de erdekes dolog abbol a szempontbol, hogy a mostani kamaszok hogyan velekednek errol.
Elgondolkodtato, ugyanis a parommal 11 ev van koztunk, az elso 30 eves koraban szuletett, a masodik 39-40 eves koraban fog.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!