Hogy kell jól, helyén kezelni azt, hogy a tini (15 éves) lányod egy 24 éves pasival van ?
Figyelt kérdés
Engednétek ezt így?2022. ápr. 12. 21:44
21/52 franciasrac válasza:
20 : persze lehet de tagadhatatlan hogy 15 évesen még gyerekként viselkedsz
22/52 anonim válasza:
Na akkor nézzük a másik oldalt. 22 éves vagyok. A barátnőm 16, tavaly júliusban jöttünk össze. Akkor ő volt 15, én pedig 21. Egy utcára lakunk egymástól de addig nem is ismertük egymást. Ő is motorozik és én is, így találkoztunk. Azt hozzá tenném hogy a korához képest szerintem érettebb valamivel. Kb. 1 hét múlva találkoztam a szülőkkel, először én is féltem mint az állat hogy mit fognak szólni, de az első perctől teljesen normálisak voltak velem. És nem link emberek, saját ház, autók, elég nagy vállalkozás. Akkor volt egy balesetem motorral így nem dolgoztam, minden délután náluk voltam. Aztán úgy alakult hogy ott is aludtam és azóta itt lakom náluk. 😂 Elkezdtem az apósnál dolgozni. Nagyon sok mindenben segít (pl. Jogsi), ha bármi “nyaralás” van, wellness vagy bármi, szó nélkül mehetek velük mindig. Azoknak meg akik itt pedofiloznak. Nem vagyok pedofil bármilyen meglepő. Simán csak úgy hozta a sors hogy megismerkedtünk, jól elvoltunk egymással, meg voltak a közös dolgok, összejöttünk és azóta is nagyon jól elvagyunk. Nem azért mert pedofil vagy visszamaradott lennék. Ha most 20 éves lett volna akkor is ugyanígy mentek volna a dolgok. Nem azt mondom, van egy kor ami már túlzás, tehát egy 12 évessel nyílván ne kezdjen egy 22 éves, de 15 éves korban, ha normális az ember már tud annyira gondolkodni hogy ne csináljon hülyeségeket. Persze ehhez az is kell hogy az idősebb fél ne csak arra menjen hogy megfektesse, hanem gondolja komolyan a dolgokat. Nálam pl. biztos hogy közrejátszott ez is, mert látták hogy tényleg komolyan gondolom a dolgokat.
23/52 anonim válasza:
Egyesek még felnőttként is gyerekesek szóval erről lehetne inditani egy masik vita témát...
24/52 anonim válasza:
20. Attól még, hogy valami legális, még nem normális.
25/52 anonim válasza:
24. Egy szót sem ejtettembarról h normalis!
A törvenyt ideztem.
A pedofilia meg eleve nemileg eretlen gyerekekre való gerjedes, tehát itt irrelevans.
26/52 anonim válasza:
25. Egy 15 éves is éretlen még nemileg..
27/52 anonim válasza:
Nemileg egy 15 éves lány bőven érett. Max agyilag nem.
28/52 anonim válasza:
#26: ????????
Bakker, 11évesen már menstruálnak! Nem az értelmi érettségit jelenti a nemi érettség, hanem a testi funkciókat!
Márpedig átlagosan egy 11-13 éves már nemileg érett.
29/52 anonim válasza:
24 és mért is nem normális? Nem együtt fognak megöregedni de ezt mind a ketten tudják jó eséllyel.
kavarni meg hadd kavarjanak ha akarnak. Nem normális azt irod? Aztán miért nem? Természeti akadálya nincs , jogi akadálya nincs, akkor? HAdd legyen mr az ő d9ntésük.
30/52 anonim válasza:
A gakoris meglepődik a valóságon ,de megsúgom elég sok tizenéves lány jár huszonévessel. Üdv a való világban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!