Melyik az a film, könyv, esetleg képregény, amit gyerekként vagy kamaszként láttatok, olvastatok, és bár látszólag ártalmatlannak tűnt, de utólag mégis úgy ítélitek meg, hogy káros befolyásoló tényezőként hatott a későbbi életetek során?

Aladdin. Féltem a Genie-től. Utólag nevetséges, akkor komolyan gondoltam.

Felnőttként az a véleményem, hogy akár láttuk ezeket, akár nem, féltünk volna valamitől. Ha nem ettől, akkor mástól. Én ezt nem ragozom túl, a félelem az élet része, megspórolhatatlan.

3!

Nekem irtad? Nem, nem hiszek el mindent. Ez a két dolog maradt meg bennem valamiért. Ha belegondolsz, a film ezen része vegulis a pokol-mennyorszag kepletre hajaz, amiben milliárd vallásos ember hisz. De téged ez amúgy miért zavar? Nem lett az életem nehéz tőle. A hamvasztas így felnőttként is totál logikus lépés, anyagilag és környezetileg is. A tudatos viselkedés pedig csak pozitívummal jár.

Kicsi voltam még amikor a nagynénémmel megnéztünk valami vulkánkitörős filmet. A mindenhonnét vérző néni örök nyomot hagyott bennem.

És minden létező úti célom úgy van megválogatva, hogy semmilyen vulkán nem lehet a közelben :’D Az, hogy megesz a cápa vagy lezuhan a gép pl az nem izgat, csak vulkán ne legyen.

Én valahogy pont az ilyen gyerekeknek készült dolgoktól féltem. Pl a Kukucska meg a Pumukli(?) pár részétől. :D

Az Alien filmeket kb 13 évesen láthattam, az AVPR-t még korábban, de oda s vissza voltam értük.

Josephine Hart-tòl a Gyűlöllek (10 èvesen olvastam először), volt egy könyv, amiben a nő csalta a ferjèt, aztan lebukott, Romana/Courts-Mahler/Szìvhang típusú szerelmes regènyek.

Nagyon rossz pàrkapcsolati mintakat termèszetesnek vettem belőlük. Pozitìv èlő pelda pedig nem volt előttem.

Nekem a Harry Potter volt ilyen. Anyukám imádta a könyveket. Aztán 7 éves voltam, amikor az iskolában délutánonként az első részt olvasta fel nekünk a tanítónénink. Nem is emlékszem semmire belőle, de később kb. 10 évesen láttam az első filmet is. A vége ijesztett meg, de annyira nem. Amikor viszont a másodikat láttam konkrétan szerintem sírva is fakadtam annyira féltem, hogy jön a baziliszkusz. Most felnőt fejjel imádom már egyébként.

A másik a Pál utcai fiúkban Nemecsek halála, aztán később a Légy jó mindhalálig. Bár az utóbbiak nem hagytak olyan mély nyomot bennem, de akkor gyerekként én nem értettem, hogy miért olvastatnak velünk ilyen szomorú dolgokat.