Mennyire önálló a tanulásban egy 6. osztályos gyerek? Más is könyörög? Vagy csak nálunk van a baj?
Okos értelmes gyerekek de maguktól soha le nem ülnének, mindig mondani könyörögni kell és állandó kontroll mert összecsapják a házit. Kinek milyen módszer vált be?
Eddig mellettük ültem de mostmár szeretném ha önállóan maguktól tanulnának.
Vekerdy hozzáállásával én nagyon egyet tudok érteni.
Amit én hallottam tőle, nem azt mondta h nyugodtan bukjon meg a gyerek (lehet máshol mond ilyet attól még h én nem hallottam), hanem h ha nem viszi a tesi cuccát akkor kapjon egyest, de ne nyaggassa a szülő folyton a táskával és ne irányítsa ebben is a gyereket.
Szerintem amit ő mond, pont az fogja önállóságra tanítani a gyereket, mert senki nem figyel a dolgaira, önállóan kell az iskolát megoldania.
Én az ő elveit fogom követni, aztán meglátjuk mennyire válik majd be nálunk. Ha 2-ban is megbukik mindenből, lehet h mégis téved a bácsi 😀
Ált. iskolára én így nem emlékszem, de középiskolában már teljesem magamra voltam hagyva, csak a féléves és évvégi jegyeimet nézték itthon. Nem ellenőrizték a házikat (amiket persze a wc-ben másoltam), de ha segítséget kértem, akkor minden lehetőséget megkaptam (magántanárhoz is jártam és családtagok is rengeteget segítettek).
Tesire az utolsó két évben már csak annyit jártam, amennyit muszáj volt h ne bukjak meg, és egy időben borzasztó sokat lógtam, de pont annyit és úgy h a szülőket még ne értesítse az iskola.
Mégis diszlexiával és diszkalkuliával egyetemre mentem tovább és 2 diplomát megcsináltam.
Szóval a házi általánosban: a pszichológus bácsi szerint ha hétvégén túl sok a házi, írjon a szülő igazolást h családi okok miatt nem tudta megcsinálni a gyerek a 47 matek példát.
Le lehet nyugodtan diktálni a megoldásokat, vagy a te peldádnál nyugodtan csapják össze a házit.
Hogy ez-e a jó irány? Nem tudom, de szimpatikus, úgyhogy ezt fogjuk kipróbálni (nálam bevállt).
Pedig bizony mond ilyeneket Vekerdy. Van egy cikke, szó szerint ez a címe, Szard le az iskolát! Szerintem ez nagyon rossz irány!
Én sem értek egyet azzal, amikor a szülő letolja a gyereket, ha négyest kap, de azért nem kéne arra sem nevelni a gyereket, hogy szarja le az iskolát, mondván, az életben nem kell majd neki a másodfokú egyenlet. Lehet, hogy kell, lehet, hogy nem. Ki tudja még előre? Ez a feladat, és a munkahelyen is meg kell csinálni, amit a főnök mond, ha tetszik, ha nem. Ha hasznosnak ítélem meg, ha nem. Szóval nem kéne otthon a szülőnek azt mérlegelni, hogy érdemes-e ezt vagy azt a tananyagot megtanulni, vagy nem. A tesi felszerelés hiányért meg ha beírást kap, akkor még jól össze is szidom. Nem fogom arra nevelni, hogy sz.arja le a feladatait! Középiskolában nyilván már nem kéne ellenőrizni a gyerek leckéit, és már elvileg másodiktól egyedül kéne bepakolni a táskába. De soha nem pártoltam sem a lógást, sem azt, hogy ne írjon leckét, ne tanuljon. Ez vezet arra, hogy a gyerekek ennyire pofátlanul viselkednek a tanárokkal.
Elismerem, hogy vannak egyébként szemét tanárok. Nekem több ilyen is volt, és eléggé bántott, hogy a szüleim nem álltak mellém. Ezért én ha azt látom, hogy a gyerek igyekszik, de mégis rossz jegyet kap, akkor nem szidom össze. Vagy rossz napja volt, vagy a tanár nem volt igazságos. Amúgy ezt itthonról nem is lehet eldönteni, a tanárral meg kéne beszélni, de az a tapasztalatom, hogy igen rossz néven veszik, ha egy szülő érdeklődni mer bármiről.
Én nagyon hamar abbahagytam a tanulást a gyerekekkel. Alsóban, amikor iskolában voltak 4-1/2 5-ig akkor utána mentünk a játszótérre, uszodába vagy ha rossz idő volt akkor legóztak vagy vonatkoztak otthon. Utána vacsora és este 8-kor irány az ágy. Egyetlen dologra figyeltem az esti hangos olvasásra, mert azt nyilván nem tudták gyakorolni a napköziben. Reggel 3/4 8-tól délután 4-1/2 5-ig suliban voktak. Már mégis miért kéne még nyüstölni őket a tanulással?
A hétvégi házihoz le kellett ültetni őket, de azt én is szívből utáltam.
Később pedig igenis az ő dolguk volt a tanulás.
#6 felületes ismereteid vannak Vekerdyről
soha nem mondott ilyet
azt mondta ne a szülő tanuljon a gyerekkel, mert abból csak kiabálás és sírás lesz
gyermekpszichológus volt, elég sok esettel
aki azt mondta majd megtanulja a gyerek a saját kárán, az Feldmár András
amúgy a skandinávok ezt csinálják, még azt is a középiskolás gyerek dönti el milyen órákat vesz fel. és látjuk az eredményeiket. na most azt meg úgy nem lehet, hogy egy nyolcadikos gyereknek te kötöd be a cipőjét. a gyereknek azt kell megtanítani hogy kell hatékonyan tanulni. vagy az első állásinterjúra is elkíséred majd?
#7 ezzel azt éred el, hogy az egészet gyűlölje. ja és emlékezni fog rá örökké, és nem a jó emlékei között lesz.
de legalább hamar el fog költözni (vagy örökké szüksége lesz ilyen szintű irányításra)
biztosan ezt akarod?
amúgy azért halad lassan mert fáradt. suli után hagyd pár órát regenerálódni. emlékszel még amikor neked volt 7-8. órád? hogy fogott az agyad addigra?
amúgy meg te netezhetsz, vagy ameddig nincs kész a házimunka el vagy tőle tiltva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!