Alsós, felsős gyerekek az iskolatáskát este vagy reggel pakolják be?
A tanév komolyabb időszakára gondolok, nem most az utolsó napokra.
A gyerek pakolja ( elsős-másdikos kor felett, mikor már tud olvasni) vagy a szülő pakol be a gyereknek altalános iskolás korban?
Hát igen, elég durva lenne, ha egy hetedikes nem tudna egyedül bepakolni másnapra.
Alsóban gyerektől is függ, az én harmadikosom az idén már minden gond nélkül bepakolja egyedül. Elsőben együtt pakoltuk, másodikban már ő pakolt, én csak átnéztem.
Este pakol (addig nem ülhet tv vagy számítógép elé, amíg nincs minden kész és bepakolva másnapra), reggel nálunk kapkodás van. Nem szokott otthon maradni semmi, néha lefekvéskor még eszébe jut valami, akkor megnézi biztos bepakolta-e.
Egy átlagos képességű másodikos is képes egyedül bepakolni a táskáját. Persze ha kéri segítek, a nagy kamaszom pl. most, hetedikesként időnként újra igényli, hogy együtt pakoljunk be, közös programot csinál belőle. Ez is rendben van, addig is kettesben beszélgetünk, neki erre van most szüksége.
Egyetemen volt egy évolyamtársam, aki még szendvicset sem volt képes magának csinálni, teljesen életképtelenre volt nevelve. A szobatársai könyörültek meg rajta és mutatták meg az élelmiszerboltot, aztán elvárta volna tőlük, hogy megcsinálják neki a szendvicset. Reggel odaült az asztalhoz és várta, hogy elé rakják a reggelit, ha nem látom, nem hiszem el. Két hétig bírta a kollégiumban, utána hazament, többet nem láttuk.
Nekem harmadikos a fiam, és miután végzett a tanulással, megy is vissza másnapra minden, amiből dolgozott, tehát már az nap délután. Plusz ellenőrzöm, hogy ami másnapra kell a fiókból, az is bent legyen. Ahogy hazajön, ebéd után, a tolltartót is rendbe tesszük.
Este valamikor még egyszer átfutom az órarendjét, minden bent van-e. Még egyelőre ezeket én csinálom, ami lehet hiba. :-)Jövőre azért már azért kezdem önállósítani. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!