Rossz, ha egy szülő elkényezteti a gyerekét? Mi számít elkényeztetésnek?

Amikor egy gyerek alá rendelsz mindig mindent, csak hogy ne sírjon.

És igen, rossz, mivel a gyerek föléd kerekedik, kezelhetetlen lesz.

Én nem tartom helyesnek. Azt gondolom, adjon emg mindent a szülő a gyerekének, de ésszel. Hogy mi számít elkényeztetésnek, nos ez szerintem szubjektív. Amit én anna ktartok: ha a gyerek nyikkan egyet, máris megkapja, amit akar. Új telefon évente? Nem gond. Új játékkonzol, csak mert a ps4 már nem menő, meg kell venni az 5-öt. Nem baj, megkapja, még akkor is, ha a szülő alig keres pénzt, és hónap végén azon kell gondolkodni, hogy számlát fizessen, vagy ételt vegyen. Végletesnek hangzik, de sajnos ismerek ilyen szülőt. Nem tartom jónak, ha a gyerek semmiért nem küzd meg, semmiért nem tesz semmit; tehát a nagyobb értékű dolgok, pl nincsenek feltételekhez kötve. Egy kisbaba esetén nyilván más, ott a legtöbb szülő beleesik ebbe a csapdába, hogy mindent megvesz, de ugye egy pici ezt még fel se fogja. Akkor kell erre már vigyázni, amikor meg is érti, hogy hoppá, neki hatalma van a szülei felett: csak kiver egy hisztit, vagy ne adj isten produkál valami rosszullétet, csakhogy megkapja, amit akar.

Ha mindent megvesznek neki. Az elkényeztetés. Nekem is van ilyen ismerősöm, a 8 éves gyereknek több százezres kütyüi vannak amiket szétcsesz két hét alatt. Bármit kér ha nem is azonnal de pár héten belül megveszik neki. Közben meg egy kibírhatatlan kis sz.ros, dührohamokkal, az iskolában sem csinál semmit, rossz tanuló.

Ha mindent megkap és ha nem következetesek

A mindent megvesznek a gyereknek önmagában nem elkényeztetés. Külföldön élek, ismerek igazán gazdag családokat, akik tényleg mindent megvesznek a gyereknek, de mellette normálisan nevelik őket, és semmi gond a gyerekekkel, normális, szófogadó, tisztelettudó gyerekek.

7-es, egyetértek azzal, amit a végén írtál. Az általam említett gazdagabb, és intelligens családokban a gyerekek biztonságérzetben és magabiztosan nőnek fel, jobban mernek kockázatot vállalni, lépni, ha valami nem jó. Én sajnos úgy nőttem fel, hogy sokszor volt az, hogy nincs, nem, nem lehet, nem jut. Sok évbe tellett, míg ebből kiléptem, és elhittem, hogy nekem is jár, és merek váltani, kockáztatni. Az öcsém késői gyerek, neki mindent megadtak a szüleim, borzalmasan el volt kényeztetve. Most felnőttként nagyon sikeres a munkájában, jól keres, szorgalmas, önellátó.

Engem is elkényeztettek, szívom a fogam miatta a mai napig. Miután elkezdtem dolgozni nagyon nehezen egyeztettem össze a munkát,házimunkát és szabadidőt, mivel sose kellett beosztanom az időmet és nem voltak feladataim a tanuláson kívül. A pénzt kezelni szintén nehezen tanultam meg, évekig pazaroltam, rosszul osztottam be, fogalmam sem volt, hogyan menedzseljem. Az az oldala valóban jó, hogy nem kellett azon görcsölnöm, honnan lesz saját ingatlanom, de ott a hátulütője is, hogy emiatt nem is nagyon becsültem meg, mivel nem én dolgoztam meg érte. A védőháló ott van mögöttem, ott is lesz, de én inkább úgy érzem, így sose fogok felnőni normálisan, mert egy-egy kockázatosabb lépésnél midnig van az az opció, hogy a szüleim ott vannak, ha bármi gond van. 30 éves vagyok, és még midnig nem érzem magam teljes értékű felnőttnek. A szüleim csak jót akartak, de rosszul kivitelezték. A saját gyerekeimnél egészen biztos másképp fogom csinálni, az lenne az egészséges, ha megküzdenének és megszenvednének a sikereikért.