Hogy mondjam meg itthon, hogy lefeküdtem a barátommal és történt valami?
Én 16 éves vagyok, ő 17. Tudják a szüleim, hogy együtt vagyunk, szokott is jönni hozzánk, csinálunk kettesben programot, elmegyünk randizni stb. De abba még anyukámat sem nagyon avattam be, hogy csukott ajtó mögött miket csinálunk, mert szerintem ez a mi magánügyünk. Eddig nem is feküdtem le vele, viszont 2 hete igen és azóta valami nem oké odalent. Vagyis nem azóta, hanem rá pár napra kezdődött, hogy vérzek, mintha megjött volna, de nem most lenne időszerű... Az elején még csak kevés volt, szinte nem is éreztem, de most már 5 napja nem is merek elmenni sehová itthonról, mert folyton átázok és éjszaka is 2 óránként megyek a mosdóba emiatt. Mert ha nem, akkor reggelre olyan az ágyneműm és a pizsamám, mintha lemészároltak volna valakit az ágyamban.
Viszont az anyám olyan, hogy bolhából is elefántot csinál, mindennel végigtelefonálja a családot (anno mikor először megjött, még a Dunántúlon lakó rokonaimat is felhívta ezzel). Látom előre, hogyha orvoshoz kell menjek, ott is cirkuszolni fog csak... A házi orvosunkat viszont nem akarom felhívni, mert jóban vannak nagyon, összejárnak a szüleimmel és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a szüleim tudta nélkül keresem meg.
Még ne szóljak, hátha elmúlik pár nap/hét alatt? Esetleg csináljak meg ebből a teából még egy kúrát (Herbária Lady Vitál), hátha beválik?
Nem fáj semmim, pedig ha megvan, mindig görcsölök, előtte is vannak pms tüneteim, de most semmi nincsen, tényleg. Csak ez, ami eléggé megnehezíti a napjaimat, mert tényleg sehová nem merek elindulni, mert néha hirtelen sok jön és akkor 15-20 percenként cserélhetek, amit a belvárosban nehéz megoldani, főleg most, hogy zárva minden, vagy a kocsiban...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Még ilyenkor előfordul hogy nem rendszeres a mensid
Sőt, miután rendeződik, akkor is lehet úgy nevezett köztes vérzésed.
Ha ezen kívül nincs más panaszod és ugye mi innen nem tudjuk nincs e baj vagy van, de ha pár nap múlva is fenn áll ez az erős vérzés akkor azért jobb lenne orvoshoz menni.
Nekem mindig is erős volt, és szülés után sem lett gyengébb a mensim. De ez én vagyok, én tudom hogy nekem ilyen és kész.
Máskor milyen a mensid? Erős, sok verzessel jár?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Papolni nem fogok, majd megteszik mások helyettem is.
Viszont, nagyon fontos, hogy ilyen bő vérzéssel keress fel egy nőgyógyászt. Nem kell szülő kísérő, úgyse engednék most be veled a covid miatt, odatelefonálsz, kérsz időpontot, elmondod, hogy mi történt, mióta vérzel, kb mennyiség, stb. Lehet, hogy elég egy hasi uh, hogy esetleg csak menstruálsz, lehet, hogy megvizsgál. De ez tényleg fontos!
Azért idővel avasd be anyukádat, hogy ha bármi kérdésed van vagy kell pénz óvszerre, akkor ne onnan kelljen kezdeni, hogy ekkor és ekkor ez és az történt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez a mennyiségű vérzés nem normális, és baromi sok vért veszthetsz vele akár pár nap alatt is, aminek komoly következményei lehetnek, úgyhogy én nem várnék sokáig azzal, hogy szóljak.
Anyámnak volt egyszer ilyen problémája, én akkor voltam veledkorú, szóval nemcsak szüzesség elvesztése miatt történhet az ilyen. Elég, ha annyit mondasz anyádnak, hogy van egy kis problémád, nem tudod, mitől, de szeretnéd, ha megnézné egy nőgyógyász, mert nagyon kétségbeejtő, nem kell feltétlenül bevallanod, hogy már nem vagy szűz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miért kéne ezt anyukáddal közölni? Felnőtt vagy szexelni, akkor felnőtt vagy elmenni a nőgyógyászhoz is. Ha ő felír, vagy mond valami aggasztót, akkor beavathatod, de addig felesleges.
Máskülönben fiatal vagy még, simán lehet, hogy bezavart az első együttlét a hormonjaidba és előrébb jött a menzeszed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Válaszolók! 16 éves, hogy lenne már felnőtt?!
Nálunk a vírushelyzet idején sem fogadják szülő nélkül a kiskorúakat. Ha gáz, ha nem, minél elöbb beszélj anyukáddal.
Nekem ilyen vérzés mellett nem a gyakorira kiirkálás lenne a fejemben, hanem a probléma megoldás. Ebből is látszik, hogy még nem felnőtt..
Orvoshoz menni azonnal ilyen vérzés esetén!

Az, hogy szex után vérzik normális. Felszakítja a hártyát de az csak vérzik egy kicsit és kész. A szex megindíthatja a menzeszed, főleg ha rendszertelen és 16 évesen feltételezem, hogy az. Előfordulhat, hogy előrébb hozta és most menstruálsz. Más esetben nem normális ha vérzel. Én is megmutatnám orvosnak. Megértem, hogy anyu túlbuzgó de hidd el ha elmondod neki, hogy nem vagy szűz nem fog felhívogatni senkit. Mindenképpen elmondanám neki mert még képes és beül veled a dokihoz, vagy kifaggatja, hogy mi a helyzet és akkor derül ki.
16 évesen ez már nem akkora probléma. Szerintem a többség 15-18 körül esik át rajta. Ha csak 12 lennél akkor az lenne.
Bátorság!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!