A kamaszok kitől kapják meg az általános információkat a szexről, védekezésről, nemi úton terjedő betegségekről, stb.?
A legtöbb tini félinformációkból tájékozódik, a szülőkkel többnyire nem beszélnek ilyenről, mert ciki, meg a szülő sem tud válaszolni.
Így a netről, barátoktól szednek össze valamit, ami vagy jó, vagy nem.
Az iskolai felvilágosítás sokszor siralmas, a szexről szó sem esik, max a menstruációról, de ez ritkán érdekli a tiniket, mert sokan a felvilágosító órán már rég menstruálnak.
A 16 éves már tanult az iskolában biológia órán több tanévben is az emberi szaporodásról. Ezen kívül szerintem szokott lenni középiskolában felvilágosítás is.
Az a baj, hogy sok gyereknél mindez süket fülekre talál, hagyjuk, hogy kinek a hibájából.
Anyuka lehet, hogy ugyanannyit tud a szaporodásról, mint a lány. Természetesen aki olyan szülő, hogy igénye van ismerni a saját teste működését, az tovább is adja ezt az információt.
(Megjegyzem, ha annyit tud, hogy védekezzen, de nem tudja, mikor van tüszőrepedés, attól még nem esik teherbe. Sőt, lehet kevésbé jut eszébe egypár megbízhatatlan védekezési forma.)
A szülőknek kellene normálisan felvilágosítani a gyereküket, de sajnos sokan nem foglalkoznak ezzel. Legalább egy könyvet vehetnének, ha már nem képesek kommunikálni a gyerekükkel.
Nekem szerencsém volt, normális felvilágosítást kaptam, nem volt ciki kérdezni sem. Én is így szeretném majd a születendő lányommal, hogy ne legyen tabu, merjen kérdezni, és én is el fogok mindent mondani. Elkeserítő, amiket itt is olvasok, hogy 20+ nőknek gőze sincs a saját testük működéséről, és így akarnak teherbeesni.
Elárulok valamit: én 19 vagyok, de én se tudom, mi az a tüszőrepedés.
5.-ben volt az egyetlen felvilágosító óránk, az is csak a lányoknak, és csak a mentruációról szólt. Ledaráltak egy csomó szakszavat, megmutatták milyen a betét, s kb ennyi volt. (Amúgy 3.-4. közti nyár óta menstruálok...)
8.-ban az utolsó biosz órán vettük a szaporodást, de akkor csak a nemi szervek felépítését kellet megtanulni, meg a gyerek kifejlődését (petesejt + spermasejt -> megtermékenyítés, s -> megtapad a méh falán, fejlődik, a szülés mennyi idő után van, stb). Meg a tanár beszélt egy (nagyon) kicsit az ovulációról, de semmit se írtunk le belőle, így az annyit is ért.
Azzal a szóval, hogy ovuláció 11.-ben vagy 12.-ben találkoztam legközelebb. A hozzá kapcsolódó leckét meg az érettségire bemagoltam, mert a tanárnő semmit se magyarázott el.
És nem is nagyon érdekel. Ha majd gyereket tervezek, elérek boncolgatni az ilyen dolgokat, mert azt azért tudom, hogy arról van szó, hogy a menstruációs ciklushoz viszonyítva mikor nagyobb a teherbeesés esélye.
Védekezés legegyszerűbb módja az óvszer. Nem is tömöd magad hormonokkal, meg a betegségektől is véd. Ráadásul egyszerű a használata.
Az iskolai alap (de nem a leghasznosabb) dolgokon kívül mindent az internetről tanultam. A szüleim annyira voltak topon ilyen téren, hogy én magyaráztam el anyumnak anno, hogy egy nő nem csak úgy tud maszturbálni, ha bedug oda valamit, mert a csiklót is lehet izgatni...
Normális csalàdokban erről otthon is lehet, sőt kell beszélni.
Persze régen nem így volt nyilvàn.
Ma màr szinte mindenkinek rendelkezésre áll az internet. Ami nem kis előny
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!