Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Anyukák, ti mit szólnátok...

Anyukák, ti mit szólnátok hozzá, ha a 18 éves lányotok csak utólag közölné veletek, hogy nem szűz?

Figyelt kérdés

Még nem feküdtem le senkivel, de van egy srác, akivel talán lesz köztünk valami ilyesmi a következő hetekben/hónapokban. Úgy vagyok vele, hogy ez az én dolgom, és nem szeretnék kioktatást kapni, hogy várjak az igazira, meg arra, hogy az a srác, aki tetszik, akarjon tőlem valamit, mert akkor 25 éves korom után is szűz leszek:egyrészt a tapasztalanságom miatti hiányos önbizalmam, másrészt a szépség és szerencse hiány miatt, úgyhogy jobb lenne most, mint később /soha, tekintve, hogy egyébként erről beszélünk a sráccal már vagy egy éve, csak még nem volt alkalom rá, meg eddig nem mertük megtenni.

Plusz, nem hiszek a szerelemben a sok rossz kapcsolat miatt, amit látok, ezért jobb is, ha nem érzek kb semmit az iránt, akivel megtörténik majd.

Óvszerrel tervezünk védekezni, nem járunk (nem is tervezünk), egyikünk szülei se tudnak erről így előre, max utólag, pár hónap/év múlva mondanám el otthon, már, ha nem titkolnám örökké.

Nektek fontos lenne tudni a lányotok első alkalmáról?



2020. aug. 15. 18:47
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
97%

Szerintem te meg nem vagy érett rá. Úgy tűnik,hogy nem is akarod, csak azért, hogy legyél már túl rajta, és túlságosan meg akarsz felelni másoknak. Nem túl jó kombináció. Simán jöhet még valaki, akinél nem lesznek ilyen kérdések. Jobb az úgy.

Nem tudom már,hányas válaszoló voltam😀

2020. aug. 16. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
100%

Minden ember más, itt is mindenki másképpen reagált.


Magad döntsed el, ne mások véleményére támaszkodj, hogy kivel és mikor fexel le. Az, meg, hogy kinek mondod el, szintén a saját döntésed kell legyen !

2020. aug. 16. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
78%
Kinemszarjale
2020. aug. 16. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
95%

Nem lesz jó a szex, ha csak túlesel rajta. Úgy meg minek?

Én várnék a helyedben egy olyanra aki fellobbantja benned a tüzet, akit kívánni fogsz.

Anyukádnak nem kell elmondani. Te dolgod.


Én anya vagyok. Nekem rosszabb érzés lenne az a tudat, hogy a lányom úgy szexelt ahogy te tervezed, mint az hogy nem mondta el.

A szex csodálatos tud lenni de a szerelem adja meg hozzá a pluszt. Pláne a kezdetekben.

Inkább ezt gondold át, minthogy hogy esik ez az egész anyukádnak.

2020. aug. 16. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 A kérdező kommentje:

Kívánom őt, csak nagyon nagy bennem ez a megfelelési kényszer. Semmit nem tudok úgy csinálni, hogy ne azon gondolkozzak, hogy "ennek vajon mi lesz a következménye?" "mit szólnak majd mások"

Nem tudok nyugodt lélekkel félve ni kihívóbb ruhákat, mert félek, hogy leszólnak, de túl visszafogottat sem, mert még a végén konzervatívnak és unalmasnak tartanak. Szeretek videójátékozni, de nem merek kipróbálni újakat, mert félek, hogy béna leszek. Be szeretném festeni a hajamat, de tartok tőle, hogy ki fognak nevetni. Ha házimunkát végzek az a baj, ha nem akkor az. Ha gyümölcsöt eszek beszólnak, hogy egy pénznyelő vagyok, vagy azt mondják, hogy "egyed ezt mindig, és fogyni fogsz", ha édességet, akkor meg az, hogy eleszem más elől. Ha azt mondom nem tetszik senki, akkor "biztos hazudok", ha bevallom, hogy igen, akkor vallatnak, és kinevetnek...

Tudnám sorolni sokáig. A környezetemnek valahogy sehogy se vagyok jó, és ez nagyon frusztrál, nem a szex az egyetlen dolog, amihez ilyen a viszonyom.

2020. aug. 16. 12:17
 26/33 anonim válasza:
69%
Elmondom az én sztorim, hátha segít választ találni a bizonytalanságodra: 20 évesen vesztettem el valakivel, aki nem volt a barátom, de mégis izgatott a fiú. Azelőtt nagyon önbizalomhiányom, állandóan kevesebbnek éreztem magam mindenkinél, folyton hasonlitgattam magamat masokhoz, nem is éreztem magam szépnek egyaltalan plusz egy fiúba voltam szerelmes évekig, aki miatt másokat visszautasítottam (btw. nem voltunk egyutt a fiúval, csak valamikor tetszettem neki) Már arra gondoltam kínomban én is, hogy megkérem valamelyik haveromat, akit tudtam, hogy benne lenne, de amugy alapból sosem jött be, hogy vegye el a szüzességem. Szerencse ez csak egy gondolat volt. Na, tehát, az önbizalomhiány és a megfelelési kényszerem hatására elmentem pszichológushoz, aki által “helyrejöttem” lassan megtaláltam önmagam és végre jó csajnak éreztem/érzem magam. Meg is lett a gyümölcse. És nem bántam meg, és olyannal történt akivel nem éreztem kényszernek az egész dolgot. Plusz azóta jobbnal jobb pasik környékeznek 😁 akik nekem is bejönnek. Tehát ne menj ebbe bele. Inkabb próbáld meg az önbizalmadat helyre rakni.
2020. aug. 18. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 A kérdező kommentje:

Ez nagyon kedves, de elég nehéz. Nem egyenletesen kicsi az önbizalmam, általában úgy vagyok vele, hogy egész okés vagyok, majd jön egy-két nap, mikor nagyon jól érzem magam a bőrömben, aztán hirtelen történik valami rossz esemény, és attól elromlik. Plusz pár hónapja "mérleg függő" vagyok, kb hetente 6* állok rá, és, ha a súlyom megugrik egy számot, akkor egész nap nyomott leszek.

Egyébként vonz az a srác, akivel lenne, de csak testileg. Régebben többet beszéltünk, meg eleinte tök aranyos beszélgetéseink voltak, csak én elrontottam, mert úgy kezeltem, mint mindenkit, akivel a neten beszélgettem, és írtam neki olyan dolgokat, amiket nem lett volna muszáj, és onnantól kezdve állandósult köztünk ez a "feszültség". Kb fél vagy egy éve tök sok kedvem lett volna, és nagyon akartam, meg még 1-2 hónapja is, de valahogy most már nincs hozzá akkora kedvem. Persze "büszkeség növelőnek" lehet elmenne, de, ha már ennyi ember szerint (és amúgy szerintem) se kéne ezt csinálni, akkor, hacsak nem kap el valami hatalmas vágy ott helyben, nem fogom.

2020. aug. 19. 00:35
 28/33 anonim ***** válasza:
63%

Én sem közöltem ezt anyámmal, mert úgy voltam vele, hogy ez egy nagyon rövid és kínos beszélgetés lenne.

- anya, képzeld, lefeküdtem a barátommal!

- ...jó...öööö...oké...

-...

-...

Vége.


Felnőttként, egy jelenleg másfél éves (fiú) gyerek anyjaként is úgy gondolom, nem lehet erre mit mondani, ezért nem várom el a gyerekemtől, hogy ha majd eljön az ideje, akkor harsonaszóval bejelentse nekem.

Amit tudni kell a szexről, kapcsolatokról (védekezés, érzelmek jelentősége, a másikkal való bánásmód), arról úgyis szeretnék vele beszélgetni már akkor is, mikor még nem aktuális, meg akkor is, mikor már randizgat, mikor valakivel már belekóstol a kapcsolatba. Az érzelmi életéről szeretnék inkább tudni, az nem érdekel, hogy pontosan melyik lánnyal, pontosan mikor veszíti el a szüzességét. Szerintem egyébként (szélsőséges esetektől eltekintve) ez annyira nem is lényeges.


Az meg már lehet, hogy csak az én kattantságom, de úgy érzem, hogy ha meghallanám a bejelentést, akaratlanul is megjelenne a lelki szemeim előtt a kép, amit nagyon nem akarok látni :D (nem azért, mert nem akarom, hogy a gyerekem nemi életet éljen, egyáltalán nem bánom, legyen jó neki, csak pont annyira nem akarom látni/elképzelni szexelni a gyerekemet, amennyire egy gyerek nem akarja látni/elképzelni a szüleit).

2020. aug. 22. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:

#28 vagyok megint, még hozzászólnék ahhoz is, ahogy/akivel tervezed.

Én is olyasmi voltam mint te, néha elégedett voltam magammal, de elég volt egy tekintet, egy apró megjegyzés, vagy ha bal lábbal keltem fel, és úgy éreztem, egyszerűen béna vagyok, senki nem néz rám nőként, cikinek éreztem magam.


Alig volt kapcsolatom, és akkor is kifogtam azokat, akiket pont abszolút nem érdekeltem, csak olyan "itt ez a csaj, hááát, végülis miért ne" alapon jártak velem. Hát mit mondjak, ezek külön "jót tettek" az önbizalmamnak. Egy ilyen kapcsolatban veszítettem el a szüzességemet is, relatíve későn, 20 fölött.

Az a kapcsolat annyi se volt, mint neked ezzel a fiúval. Nem tudtunk beszélgetni, két külön világ voltunk, nem kapcsolódtunk, nem "éreztük" egymást. Éreztem rajta a kelletlenséget, nem érdekeltem őt eléggé, és így én sem tudtam megnyílni. Feszengés volt az egész.


A szex után, ahogy elmúlt a "hév", sütött róla, hogy zavarja, hogy még mindig ott vagyok, és ami a "legjobb", hogy én is legszívesebben elhúztam volna. Abban a pillanatban látszott a legélesebben, hogy idegenebbek vagyunk egymásnak, mint a leglazább haveri kapcsolataink.


Furcsa kettős érzés volt, egyrészt örültem, hogy túl vagyok rajta (mert bizonyos korban már tényleg külön gátlásokat okoz a szüzesség), másrészt utáltam az élményt (érzelmileg). Testileg: semmi különös. Nem volt jó, nem volt rettenetes, valahol a semmilyen és a kissé kellemetlen között volt.


Nem sokkal később, az első kölcsönös szerelmi kapcsolatomban éltem át a második szexet. A kapcsolat csodás volt, a szex ismét csalódás. Mivel a fiú izgult, és félt hogy túl gyorsan elsül, ezért úgy időzítette a dolgot, hogy előtte megigyon 1-2 sört. Ettől aztán figyelmetlen volt, és csak "reszelt" az ágyban. De legalább tényleg nem ment el 2 perc alatt, és ő azt hitte, csak ez számít, így nem nézem majd bénának. Én meg úgy éreztem, hogy nem szeretkeztem, hanem csak megdugtak, és szerelmesen ez pokolian rosszulesett, annyira, hogy örültem, hogy nem ez volt az első. Bár tartott volna inkább csak 2 percig, de lett volna igazi! Nem, nem bunkó volt a fiú. Nagyon szeretett, nem akart önző lenni, nem akart bántani. Csak tapasztalatlanságból (nem volt szűz, de nem is sokszor gyakorolta előttem) és félelemből hülyeséget csinált.


Tehát a szerelem sem feltétlenül garancia a jó első szexre. Bár az ideális tényleg az, ha kölcsönös szerelemben történik az első, és jól is sikerül, semmi sem biztos, és semmi sem fekete-fehér. Különben is, mi garantálja, hogy pár éven belül jön az igazi?


Én a saját helyzetemre visszatekintve azt mondom, ehhez képest tulajdonképpen tök jó lett volna, ha olyannal fekszem le először, akivel jól kijövünk, megértjük egymást, megbízhatok benne, emberszámba vesz, pillanatnyilag kívánjuk is egymást, emberileg partnerek vagyunk, de nem vagyunk egy pár, nem vagyunk szerelmesek. Úgy érzem, az még mindig lehetett volna egy egészen jó élmény, és nem éreztem volna magam sem megalázva és használva (mint az elsőnél), sem csalódottan és megbántva (mint a másodiknál).


Azt még mindig nem gondolom, hogy jó lett volna annyi idősen, egyre gátlásosabban tovább várnom a nagy szerelemre, ami vagy jön vagy nem. Egy 16-18 évesnek még én sem ajánlanám, hogy elveszítse egy "jöttmenttel", de 20 fölött nem tartom ördögtől valónak, ugyanakkor feltétlenül szükségesnek sem. De szerintem egy huszonéves már képes lehet érzelmileg jól kezelni egy alkalmi kapcsolatot, akkor is, ha szüzen megy bele, de az alkalmi kapcsolathoz is egy megfelelő partner kell, nem "Józsi, aki megb.sz, aztán leküld sörért". Nehéz kérdés. Dönts, ahogy jónak látod, csak árnyalni szerettem volna neked a képet a saját tapasztalataimmal.

2020. aug. 22. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

"az a srác, aki tetszik, akarjon tőlem valamit, "


pedig baromira nem hátrány, ha olyannal veszed el a szűzességedet, aki nem egy alkalmas kalandként tekint rád, hanem úgy gondolja, hogy örömet akar okozni neked, nem sietteti a dolgot (nem jó rögtön ezzel kezdeni a nemi életet, kell a fokozatos megiserése a másiknak és magadnak...), stb.

2020. aug. 22. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!