Miért nem tudom elvinni kamasz lányomat fogorvoshoz? Kértem neki időpontot, mert idén elmarad az iskolafogaszat, de teljesen kiakadt.
Kérdeztem, hogy van-e rossz foga, amiatt-e, de azt mondja, nincs. Akkor miért nem akar menni? Hazudik szerintetek?
16 éves lesz.
Nyugi kérdező, most majd vesztek egy nagy levegőt és szépen megcsináltatjátok a fogait. Érthető, hogy furdal a lelkiismeret, bizonyára őt is, amiért hazudott nektek, de inkább a megoldásra koncentráljatok meg a tanulságot vonjátok le. Szégyen vagy sem, tiniként én is annyira rettegtem a fogorvostól, hogy csak akkor mentem el, amikor már muszáj volt. Kb annyi idős lehettem, mint a lányod, vagy néhány évvel idősebb. Anyám olyan fogorvost választott nekem, akiről köztudott volt, hogy nagyon kedves és empatikus. A kezelések alatt annyira hozzászoktam a különféle procedúrákhoz, hogy 4-5 alkalom után teljesen eltűnt a szorongásom. Nem azt mondom, hogy most vidáman megyek fogorvoshoz, de a régi rettegésnek már nyoma sincs.
A hiányzó fog sem lesz tragédia, tök jó megoldások vannak a pótlásra. A lányod is egész biztosan levonja a tanulságot és rendszeresen fog járni a jövőben ellenőrzésre.
Köszi a biztatást!
Szerintetek mi lenne jó, mivel kezdeni, túlesni a húzáson, vagy inkább 1-2 tömés, utána a húzás?
Az orvos mindenképp a húzást javasolta elsőnek, mivel gyulladt a fog és mindig a legrosszabb állapotban lévővel kell kezdeni. De gondolom attól fél a legjobban a lányunk, nem tudom így célszerű - e azzal kezdeni. :/
Őt hiába kérdeztük ott, hogy mire adjanak időpontot, nem mondott semmit, meg se szólalt.
Meddig nem fog velem kommunikálni? Rá sem ismerek, nem volt ilyen sose.
Próbáltam hazafele biztatni, meg nyugtatni, de azt mondta, hogy neki biztos nem húzzák ki egyik fogát sem.
Azt meg sem kérdeztem tőle, hogy mióta van ilyen állapotban a foga, pedig nagyon érdekelne egyébként.
Én sem jártam ellenőrzésre 12-22 éves korom között,annyira rettegtem.Napi kétszer fogatmostam ugyan,de így is meglett az eredménye,35 évesen már 4 implantátumom van ,és túl vagyok egy fogszabályzáson meg néhány tömésen is. Le sem merem írni,mennyit költöttem a fogaimra .
Vigasztaljon a tudat,hogy valószínűleg tanul az esetből , a kezelések alatt majd hozzászokik a fogorvoshoz ,és ezentúl félévente elmegy . Én 13 éve egyetlen félévet sem hagytam ki..
Ez van hülye volt, mindenki a saját kárán tanul,szerintem ne okold magad !
Köszi a válaszokat, azóta sajnos/szerencsére túl vagyunk a két foghúzáson. :(
Sajnos szinte egyből kiderült, ahogy elkezdte kitisztítani a kérdéses fogát, hogy azt sem lehet megmenteni, annyira mély meg kiterjedt volt a szuvasodas.
Hát, ez van, tanultunk mindketten az esetből, most majd fogtömések következnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!