Kisfiam szeptember 2-án (2018 évben) töltötte a 6. életévét?
Egyébként az, hogy valakit megjelölnek azzal, hogy SNI-s magyarázhatja nekem bárki, hogy ez bármelyik gyereknek szüksége van rá! Röhej! És éppen azok a gyerekek nem kapnak ilyen jellegű megkülönböztetést, aki egy dologra használja a wc papírt, a zsebkendőt, meg a szalvétát, mert nem tud különbséget tenni közte! De mivel a szülője nem törődöm, hanyag, és agresszivitása miatt nem merik ezek a szakemberek rájuk erőltetni ezeket a dolgokat, hát ők maradnak így. Azt, hogy egy fél osztály nem tud rendesen haladni a tananyaggal más tészta!
Egyébként az iskolánk 600 fős, és elenyésző a 6 évesen iskolába adottak száma, de egész biztosan mi vagyunk a kivétel. Vezető óvónő nem javasolja egyik gyereknek sem, hogy 6 évesen menjen. Igaz ez csak a személyes véleménye volt.
Tapasztalatom szerint nem fognak ráhúzni semmilyen bélyeget,ha az nem szükséges. Ok nélkül nem tesznek ilyet. Egész életemben küszködtem a matekkal,minden egyes gimis évemben pótvizsgára mentem és az egész nyaram azzal telt,hogy matektanárhoz jártam. Lelkileg nagyon megviselt,depressziós lettem.18 évesen önmagamtól sétáltam be a szakértői bizottsághoz,hogy vizsgáljanak ki. Életem egyik legjobb döntése volt. Rám húzták azt a bizonyos bélyeget és kb. majd kiugrottam a börőmből annyira örültem neki. Azóta is haragszom az összes tanárra és a saját szüleimre is,hogy nem adták meg a lehetőséget arra,hogy fejlődjek,sokkal könnyebb lett volna minden és akkor megóvtak volna attól a szégyentől, hogy teljesen bolondnak néznek az osztályban. Segített volna az a papír,hogy megértsem,hogy nem h*lye vagyok csak más.
Ami érdekes az egészben,hogy amint megtudtam a problémámat önbizalmat adott és még jobban akartam teljesíteni,hogy megmutassam,hogy a problémáim ellenére is vagyok olyan jó,mint bárki más.
Gyógypedagógus lettem. :) Sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozom és vannak olyan kollégáim is akiknek szintén van valamilyen "defektjük". Egy papírtól senki sem lesz kevesebb vagy butább,csak sajnos ezt sok szülő nem érti meg. Én elvinném a gyereket előbb utóbb úgy is kötelezni fognak rá tudomásom szerint,de lehet, hogy nem tudom jól. A jogi dolgokban nem igazán tudok hiteles tanácsot adni.Abban viszont biztos vagyok,hogyha megállapítják elsőnek,hogy a gyerek SNI-s azt nem kell elfogadnod elsőre, viszont ha másodjára is megállapítják ugyanezt, akkor köteles vagy elfogadni a döntésüket. Nem olyan szörnyű ez,mint,ahogy a szülők látják és a gyereket sem viseli meg annyira,mint az állandó teljesítménykészer és kiközösítés. Ezt csak, azért merem így kijelenteni,mert mindkét oldalon álltam már. Azt viszont nagyon jól teszed,hogy jár a gyerek feljesztésekre,mert mindenképpen hasznos,de egyvalamit elárulok az ilyen fizetős gyógypedagógusokról,addig amíg pénzt adsz a kezébe,addig azt fogja mondani amit hallani szeretnél,az ő érdeke is,hogy továbbra is hozzá járasd a gyerekedet lehet látszólag akármennyire is kedves megértő és jóindulatú. Véleményem szerint úgy sem tudod megóvni teljesen a kudarctól és a csalódástól és előbb utóbb úgy is rákerül az a "bélyeg", ha indokoltnak találják. Kicsiként sokkal könnyebb lesz neki alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és lehet,hogy egy elfogadó közösségbe kerülne be,akik húznák magukkal és így könnyebben is fejlődhetne. A te döntésed a te gyereked és te is ismered a legjobban,de,ahogy előttem is írták,nem a saját korosztályában lenne és ezt később nagyon cikinek fogja érezni,hogy ő a legnagyobb mindenhol. Gondold át ezt az egészet és mérlegelj.
36-os vagyok.
Valamit nagyon beneztel. Nekem nincs diplomam, nem tudom, ezt honnan szedted. Egy szóval nem írtam ilyet, de idezd, miből szurted le.
Van viszont SNI gyerekem, aki téged hallva szerintem elsirna magát. Jó, hogy nem te vagy az anyja... Én sosem szégyellem, hogy SNI. Már 15 éves. Majdnem kitűnő tanuló volt végig. Most már szakközépiskolas.
Korlátolt és rosszindulatú vagy. Veszettül vergődsz, már nevetséges szintén.
Na most már állítsd le magad!!! Milyen ember vagy Te, hogy megítélsz engem, már most sokadjára, hogy milyen anya vagyok én!
Egyébként azért gondoltam diplomád van, mert az írtad, hogy ilyen iskolában dolgozol. Lehet akkor az nem te voltál.
Én nem ítéltelek meg téged, és a gyereked sem, pedig mondhatnám, hogy lehet akármilyen kitűnő tanuló a gyereked, ha ilyen példát mutatsz neki emberileg, ahogyan itt is nyilatkozol, EMBER soha nem lesz belőle, csak eggyel több a diplomás gyom.
Anyád, apád ha még él szégyellheti magát, hogy ilyen senkiházi embert nevelt fel! Tudod, én az alapvető értékeket is megtanítom a gyerekeimnek, amire te talán képtelen vagy, mint az őszinteség (anélkül, hogy mást a földbe tipornánk), becsületesség, önzetlen segítségnyújtás. Ha már személyeskedünk! Na szevasz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!