Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Jártatok úgy, hogy iskolát...

Jártatok úgy, hogy iskolát akartatok váltani, és elutasítottak? Minden tanár retteg a problémás gyerekektől?

Figyelt kérdés

A lányom figyelemzavaros, és a jelenlegi suliban nem igazán vannak erre tekintettel, nem nagyon kap segítséget. Amúgy csendes, jó gyerek, nincs vele más gond. Elhatároztam, hogy iskolát váltok. Bementünk egy falusi kisiskolába, ahol 7 gyerek van egy osztályban, gondoltam, hogy itt majd több figyelmet kap, a falusi elhivatott tanárok majd többet foglalkoznak vele. Az igazgató kb. 2 órán át lökte nekem a rizsát, áradozott, hogy itt milyen jó a légkör, milyen fantasztikus ez a suli, és akkor vigyem a papírokat, és holnap itt kezdünk.

Én meg mondtam, hogy oké, oké, de azért valamit tisztázzunk. És elmondtam, hogy a gyerekemnek van ez a tanulási zavara, és azért szeretnénk másik iskolába jönni, hogy hátha itt több segítséget kapna. Behívtuk az ofőt is, ott mosolygott mindenki, körbevezették a gyereket. Ő is ott volt, bent voltunk 3 órát, végig csendben ült, látták, hogy bír viselkedni, nem verte szét a berendezést, még közbe sem szólt. A bizonyítványa 4, magatartás, szorgalom 4. 14 főt fogadnak egy osztályba, szóval kb. félig van a suli. Azt hinné az ember, hogy örülnek, ha van jelentkező.

Másnap felhívtak, hogy nem veszik fel a gyereket, és nem kötelesek nekem megindokolni, hogy miért. Azt mondta az igazgató, hogy mérlegelési joga van, nem körzetes gyereket nem köteles felvenni. És az a jótanácsa, hogy legközelebb ne vigyem a gyereket, mert szegényke nagyon beleélte magát. Totál kiakadtam, ha nem mondom el, hogy figyelemzavaros, azonnal be is tudtunk volna iratkozni.

Mondta a fejlesztő pedagógus, hogy nézzek még más iskolát, de őszintén teljesen elment a kedvem, valahogy úgy tűnik, hogy egyik tanár sem akar tanulási zavaros gyereket. Egyszerűen nem értem, hogy miért megy valaki tanárnak, ha csak tökéletes gyerekeket akarnak tanítani.

Volt még egy másik jelölt iskola, de őszintén semmi kedvem oda is elmenni, úgy érzem, hogy teljes időpocsékolás az egész.

Aki váltott sulit, hogy csinálta? Nem tartanám jó ötletnek, ha nem mondom el, hogy van ilyen gond, mert nem akarok cseberből vederbe jutni. Itt is voltaképp jó, hogy most kiderült, csak eléggé kiábrándultam most, hogy a gyerekem extra intelligens, kedves kislány, csak éppen van egy-két plusz, amit kiírtak neki (pl. fejlesztő pedagógus, ami minden suliban van, első padban üljön, kapjon több időt a dolgozatokra, ilyenek.), és senki nem akar vele foglalkozni? Pedig egy jó pedagógussal szárnyalhatna. Pl. versmondó versenyt nyert, rajzversenyt nyert.


2016. aug. 28. 22:02
 1/9 anonim ***** válasza:
31%

Nincs olyan, hogy nem mondod el, lévén a gyerek figyelemzavarral SNI-s, ez pedig lényeges az iskola számára. Ezt mondjuk eleve a szakvéleményt kiállító intézmény is megkuldi nekik....

Rosszul esik vagy sem, senki nem vágyik arra, hogy problémás gyereket nevelen. Körzete kívül az iskola nem köteles felvenni a jelentkezőt és indokolnia se kell

2016. aug. 29. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Igen, jártunk már így.

Az alapító okiratot mindig nézd meg mielőtt bemész és előtte még telefonon érdeklődj és ezzel kezd a beszélgetést, hogy sni-s. Így nagyon sok kellemetlen élménytől tudod magatokat megvédeni.

2016. aug. 29. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Igaza van a 2. válaszolónak, a suli szabályzatában benne van, felvesznek-e egyáltalán SNI-s gyerekeket. Azt nem írtad, de ha jól értem, a lányodnak van erről SNI-papírja, ugye?


Kicsit hosszú leszek, bocs. :)

Szerintem a lényeg, hogy ne veszítsd el a reményt, ne add fel, mert nagyon fontos, hogy a lányodat elfogadják az iskolában. A figyelemzavar nem a világ vége, könnyen kezelhető, tolerálható, viszont ha nem teszik, folyton „hülyének” fogja magát érezni (ne adj' isten azt fogják érezteteni vele, hogy az), ami végül elveheti a motivációját is a tanuláshoz (hogy az önértékelési zavarig ne menjek el gondolatban).


Az persze, hogy egy suli fogad SNI-seket, nem jelenti, hogy kezelni is tudják a problémát a pedagógusok. A fiam osztályából alsóban két gyereket vittek el emiatt, és ismerek több felsőst is, akinek hiába írta elő a fejlesztő, hogy tolerálják a lassabb munkáját, nem tették. Az általam ismert szülők elmondása alapján megváltás volt a gyerek és az ő számukra is az iskolaváltás. Van, akit speciális suliba vittek, de van, akit egy „sima” államiba, ahol tényleg hajlandók voltak a problémákkal szembenézni.


Azok a pszcichológusok, akikkel az évek során beszéltem (a fiam is a lassabb, szétszórtabb kategóriába tartozik, amiért folyton csesztették, így négyszer is jártunk ezügyben a nevtanban és másutt is), nálunk nem találtak SNI-re indokot, viszont azt mondták, hogy ha alapvetően nem „kompatibilis” egy gyerek egy iskolával vagy a tanítókkal, akkor az elég sokat árthat neki.


Nekünk végül a belátható közelségben lévő 10 suliból 2 maradt versenyben suliváltásnál, de mivel azok sem voltak körzetesek (átjelentkezni pedig nem voltam hajlandó emiatt), sajnos mindkettőből helyhiány miatt elutasítottak – bár iszonyú normálisak, kedvesek voltak, az derült ki, hogy a felső tagozat előtt igen sokat mennek ide-oda, és a körzeteseket tényleg előre kell venniük.

Így végül egy alapítványi iskolába ment a gyerek. Nem ez volt a vágyam, hiszen azt gondolom, semmi „extrát” nem akartam, csak hogy ne szívassák a gyerekeket, de nem lett más megoldás számunkra. Egyébként ez egy tök normális iskola (nem alternatív), a központi kerettarterv szerint haladnak, csak valamiért itt képesek „differenciálni” a tanárok. Mikor megnéztem az iskolát, azt láttam, hogy matekdolgozat kiosztásánál a tanárnő az egyik gyereknek azt mondta, az övét nem osztályozta még le, mert látta, hogy nem tudta befejezni, és megkérte, fejezze be most, hiszen biztos benne, hogy tudja azt a feladatot is… Szóval ilyen is van, így is lehet. (Ja, és ez nem okoz semmi gondot a többi gyerek számára sem.)


De ezt egy jó állami suli normális pedagógusai is megteszik, ismerek olyat, aki erről számolt be a saját iskolájában.


A konkrét tanácsom, hogy kérdezd meg a fejlesztőpedagógust, melyik iskolát ajánlja. Mikor mi kutattunk suli után, mindenit megkérdeztem az iskolapszichológustól a fejlesztőn át a hasonló tapasztalatokkal bíró szülőtársakig. Az az igazság, hogy nevelési tanácsadóban is elég pontos képük van a környékbeli iskolákban folyó dolgokról, hiszen egyrészt az iskolapszichológusoknak is ott szokott lenni megbeszélésük, másrészt a gyerekek által hallják, milyen az adott suli hozzáállása a „problémás” esetekhez.

Ne légy szívbajos, akár azt is csinálhatod, hogy a másik oldalról közelíted meg problémát, és az iskolában dolgozó fejlesztőpedagógust keresed és kérdezed meg, mit gondol. (Ismerek olyat, aki pont így talált megfelelő sulit a gyerekének.) Az általad ismert fejlesztő nem nyitott arra, hogy segítsen elérhetőségekkel? Hiszen a suliban dolgozó pontosan látja, hogy mennek ott a dolgok, és ő fog a lányoddal is „dolgozni”…


Eltitkolnod azért nem szabad a dolgokat, mert pont ezekre keresed a megoldást. Ha nem mondod el, nem derül ki, hogy képesek/hajlandók-e úgy foglalkozni a lányoddal, ahogyan szüksége van erre.

A mostani elutasítást próbáld meg úgy felfogni, hogy jobb is, hogy nem ebbe a suliba került, mert ha felvették volna, és pár hét után derül ki, hogy ugyanolyanok, mint az előző, azzal nem nyertél volna semmit, a lányodat ráncigálhatnád tovább egy másik helyre.


Tartsa benned a lelked, hogy ez ma kis hazánkban sokak problémája, és sajnos minden téren az van, ha a szülő nem nyomul, nem megy utána, senki sem fogja helyette megoldani. Egy barátnőm, akinek autista a gyereke, mesélte, hogy hiába írja elős a bizottság, hogy speciális suli kell a gyereknek, nincs olyan hely, amit mondjuk ki tudnának jelölni, neki kell utánajárnia, és végül ő is egy (a lakóhelyüktől jó messzire lévő) alapítványi sulit talált. Pedig az autizmus nyilvánvalóan sokkal nagyobb nehézség, mint a figyelemzavar… Siralmas.

2016. aug. 29. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

A fejlesztő pedagógus ajánlott egy iskolát, de felhívtam őket, és azt mondták, hogy tele vannak. Egyelőre nincs más ötletünk, ráadásul a közeli városban azért a kisebbség is komoly probléma, és ugye azt nem illik megkérdezni, hogy milyen a nemzetiségi arány a suliban.

Nem sni-s, a Nevtanban felajánlották, hogy kérhetjük, de mivel a mi iskolánkban azt mondta az igazgatónő, hogy felesleges, ellátást úgysem tud biztosítani, végülis nem mentünk tovább. Elvileg kapott volna logopédiát, és van fejlesztő pedagógus az iskolában, ezért azt hittem, hogy elég lesz egy btm. Tévedtem, a logopédus be sem járt órákra, a fejlesztő pedagógus meg tőlem kérdezte, hogy mit is csináljon a gyerekkel. Többek közt ezért is akartam volna váltani. Bár illúzióim nincsenek,mindenhol szakember-hiány van. Jelenleg este magánton hordjuk a gyereket fejlesztésre, de tavaly is nagyon nehezen bírtuk mindannyian.

Egyébként itt minden iskola alapító okiratában benne van az sni, a falusi sulikba muszáj is betenniük, mivel a körzetes gyerekeket el kell látniuk, nem küldhetik őket máshova. Hacsak nincs speciális probléma, pl. vak, vagy siket, mert ahhoz persze speciális tudás és taneszközök kellenek. De a figyelemzavar benne van minden iskolában, az más kérdés, hogy a tanárok nem is hallottak még róla.

Amúgy a fiam autista, ő jövőre megy iskolába, és már előre félek. Mivel integrálást írtak ki neki, őt is a helyi suliba tudom csak vinni, de ötletem sincs, hogy mi lesz, ha már a lányomat sem tudják kezelni.

2016. aug. 29. 21:15
 5/9 anonim ***** válasza:
0%
Sajnos ez jellemző a kockásinges mocskokra. Csak pénz kell nekik, dolgozni nem akarnak.
2016. aug. 29. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Hát én is totál kiakadtam, hogy adott egy okos kislány, akivel kicsit másképp kellene foglalkozni, és nem akarják. Azt értem, hogyha nem akar egy viselkedészavaros, pofátlan gyereket, aki zavarja az órákat, de vele ilyen gond egyáltalán nincs.
2016. aug. 29. 22:46
 7/9 anonim ***** válasza:
0%
Ha vitték volna egy jó vastag borítékot is, más lett volna a kockásingesek döntése. Utánanéztem ki vagy, fogod-e sok pénzért különórákra járatni a gyereket hozzájuk, megtudták hogy erre nem futja, ezért nem volt rátok szükség.
2016. aug. 30. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Nem hiszem, hogy utánanéztek. Az iskola nem kérhet plusz pénzt a saját gyerekeinek a korrepetálásáért. Az törvénytelen lenne.
2016. aug. 30. 21:09
 9/9 anonim ***** válasza:
0%
Gondolod hogy érdekli őket a törvény? Dehogy. Irasd be a gyereked különórákra a kiszemelt iskola igazgatójához, UTÁNA jelentkezel az iskolába, és akkor felvesznek. Így megy ez a kockásingeséknél.
2016. aug. 30. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!