Mennyire lehet a Nevelési Tanácsadó iskolaérettségi döntésében bízni?

„…több játékot igényelne, több pihenést, de a tanítónő a többség igényeit fogja nézni, ezért kerülhet hátrányba, mert rá kevésbé lesz tekintettel, vagy elkönyveli, hogy ő egy lassú gyerek.”

Ahogy az előttem szóló írta, ezek pont nem életkorhoz kötött dolgok. A fiam 7 lett nyáron, majd szeptemberben ment iskolába – nem várta egyáltalán, és totál nem érdekelte előtte semmilyen tanulással kapcsolatos dolog, csak a játék. Más gyerekek már simán olvastak, mikor ő csak tanulta, szorongtam is kissé, hogy mi lesz (öt év távlatából azt mondom, semmiről nem maradt le, tud és imád olvasni). Ja, és ő folyton megkapta elsőben-másodikban, hogy „lassú”, de a tanítónők azt mondták, a fiúknál ez nem kuriózum. És igen, ő is folyton fáradt volt – hiába volt már 7 éves.

Az pedig, hogy a tanítónő mit néz, kizárólag attól függ, mennyire rátermett és jóindulatú. Elsős gyerekeknek mindenképpen abnormális a 45 perc ülés, bárhány évesek is, egy jó tanítónő ezt tudja oldani időnként beiktatva egy kis lazulást. Ha pedig nem jó a tanítónő, akkor tök mindegy, hány éves a gyereked, így is, úgy is szenvedni fog.

Pont erről van egy cikk a HVG-ben ehéten, amiben két kutatásra alapozva azt írják, a gyerekek sokat profitálnak a plusz egy óvodában töltött évből. Az egyik tanulmány erről:

[link]