Mennyire lehet a Nevelési Tanácsadó iskolaérettségi döntésében bízni?

Ez majd első év végén fog kiderülni, hogy jól tetted-e ezt. Az én fiam is májusi, eszem ágában sincs iskolába küldeni.

Van egy kiskiskolás lányom, és tudom mivel jár az első osztály, mindenképpen jobb, ha marad, és érik még.

Valaki,akinek elsős a gyermeke leirna nekem, hogy miért nehéz az iskolában teljesíteni, vagy miért gondolja, h kell még egy év az óvodában?

Érdekel a téma, bár nálunk meg nem aktuális, kisfiam meg kicsi. Ő júniusi, de bennem fel sem merült opcionak, h 7 évesen menjen. Én is juniusi vagyok, de anno én mentem suliba 6 évesen, szüleimnek ez természetes volt.

Sziasztok! Kérdező, miért bizonytalankodsz? Úgy érzed, nem érett a dologra? Nem elég szabálykövető? Nem elég „szorgalmas”? A fiad maga nem szeretne iskolába menni?

Tudom, hogy elég nehéz dönteni egy ilyen kérdésben, olvasd el az alábbi linken lévőket, szerintem jó szempontokat ad:

[link]

Azért is nehéz tanácsot adni, mert

A) nincs egységes fejlődési séma minden gyerekre. Ismerek olyan 6 évesen iskolába ment gyereket, aki szociálisan volt kissé éretlen, viszont tanul, mint a „gép”, jól teljesít, jól meg tud felelni a tanítói elvárásoknak (holott azok brutálisak), ismerek olyat, akinek egy „tündér” a tanítónője, elfogadó, tud differenciálni, ám a gyerek mégis bepisilt éjjelente két évig iskolakezdés után (úgy 4.-es korára „simult bele” a rendszerve). Te ismered a kisfiadat, gondold át, milyen ő (pl. szorongósabb, vagy „ide nekem az oroszlánt is”-típus?).

B) a szülők alapvető beállítottsága is rányomja a bélyegét a gyerekekre (leegyszerűsítve: a gyerek igazolni tudja váltani a te szorongásaidat), no meg az elvásáraidat sem ismerjük. A gyerekek hihetetlenül alkalmazkodóak egyébként, így legtöbbször idomulnak a szüleik prekoncepciójához velük szemben.

Sarkítva kétféle álláspont van ebben a kérdésben:

1. „teher alatt nő a pálma”-attitűd: akik azt gondolják, az élet csupa küzdelem, már korán fel kell készíteni a gyereket erre, és mihamarabb meg kell szoknia, hogy irányított dolgokat kövessen (már csecsemőként irányítják a tevékenységét, majd ilyen-olyan szakkör, nyelv stb. már bölcsitől), ők a „régi vágású” szülők, akik kvázi „kis felnőttként” tekintenek a gyerekre (ez a nézet elég sokáig uralta a gyereknevelést)

2. a gyerek életkori sajátosságait inkább figyelembe vevők: mára elég sok mindent tudunk a gyerekek fejlődéséről, és arról, hogy mekkora különbségek vannak köztük (ahogy arról is, hogy ezek pár hónap alatt el is múlhatnak), illetve sokszor, sokan hangsúlyozzák, hogy a gyerekkor legfontosabb tevékenysége az irányított dolgok helyett a szabad játék.

(Hangsúlyozom újra, sarkítottam a kérdést, nyilván ezernyi árnyalata van ennek a kettőnek.)

Viszont akárhogy is nézzük, ha még egy igazán rátermett, gyerekszerető tanítónőt veszünk is példának, akkor is tény, hogy az iskola egy szabályozott környezet, ahol elég magas fokú alkalmazkodásra van szükség. Ha a családotok hozzáállása, és a gyerek alaptermészete (mert nem mindig egyezik a kettő ám) megfelel ennek, akkor nincs gond.

Bizonyára lejött az írásomból, hogy én a minél későbbi iskolakezdés híve vagyok, de azért, mert hiszek a szabad játék nélkülözhetetlen fejlesztő erejében, és a gyerekemen is láttam/látom, hogy szüksége van erre.

De még egyszer mondom: nincs egyértelmű válasz erre, nézz magadba, miért kételkedsz a Nevtan véleményében, és nézz a fiadra, vajon neki mi lenne a jó.