Tanárként dolgozó (idősebb) szülők vannak itt?

Iskolánként és tanítónként más a helyzet. Ami az alsó tagozatot illeti, én nagymértékben hasonlónak látom (bár a mi kerületünkben minden iskolát felújítottak azóta), akkor is és most is az óvódás kortól vezette a gyerekeket egy olyan korba amikor már elég nagy önállóságot várnak el tőlük. A fegyelmezés kicsit kevésbé kemény, legalábbis nálunk. Amikor én jártam suliba simán kicsapták azt aki megérdemelte, most ez elképzelhetetlen - legalábbis nálunk.

Már emailen tartják a kapcsolatot a tanárok és a szülők (kivéve egyes idősebb tanárokat :/ ), ami nagyon jó.

Felsős gyerekem még nincs, arról nem tudok nyilatkozni.

Legutóbbi szülőin a lányom osztályfőnöke (aki kb. 20 éve tanító) szépen összefoglalta: míg pár éve egy alsós gyereknek napi maximum (!) 5 tanórája volt, jelenleg minden nap van 6-7. órájuk is. (Nekünk annak idején felsőben volt először ilyen). Kreatív tevékenységre, mozgásra alig jut idő. Hiába a mindennapos testnevelésóra, nincs hozzá terem. Heti öt órából egyszer szoktak bejutni a tornaterembe. Úgy kellene megoldani, hogy egyszerre két osztálynak tartanak tornaórát, ami egy kis tornateremben balesetveszélyes.

A tananyagon csak végigrohannak, az elmélyítésre, gyakorlásra nincs idő. Hiába iskolaotthonos az iskola (4-ig kötelezően bent vannak), nincs délutáni házi feladat, mert hetente egyetlen olyan délután van, amikor van kimondottan "napközi" címszóval órájuk. A többi mind tanóra (délután vannak a rajz, technika és egyéb készségtárgyak).

Középiskolában nem ritka, hogy a diákoknak heti 42 (!) tanórájuk van. (Egy felnőtt ember heti munkaideje ugye 40 óra... és a diáknak a 42 órája mellett még készülni is kellene!)

Az általános iskolában még az is jellemző, hogy mindenféle korrepetálás, tehetséggondozás, szakkör kizárólag a 0. órában lehetséges. A mi osztályunkban a gyerekek hetente átlag 3x járnak 0. órára. (Nekünk ezek mind délután voltak.)

Magam is pedagógus vagyok eredetileg, és úgy látom, hogy a tananyag nem az átlagos képességű gyerekek igényeihez van igazítva. A jó képességű gyermekek képesek elsajátítani, de ez kb. 20-30%.

Ami a tanárokat illeti... számtalan kutatás született az elmúlt években arról, hogy a tanári pálya rettenetesen felhígult. A fiatalabb generációból azok választják a pedagógus pályát, akiket máshová nem vennének fel, és közülük is a legjobbak lesznek pályaelhagyók. Ezek általános tendenciák, nyilván lehetnek kivételek, fiatal, elhivatott pedagógusok, de a trend az, hogy a pedagógus-szakma elöregedett és felhígult. Egy-egy jó tanító igazi kincs. Felsőben viszont nincs választási lehetőség, ott minden tárgyból alkalmazkodni kell.

# 4: Ez egy kiragadott példa. A környezet pont nem változott sokat, de mondjuk nézd meg a magyart, vagy a matekot, ami alsóban a tananyag túlnyomó részét lefedi.

Magyarból kvázi új tantárgyi egységként került be az anyagba a szövegértés, az eddigieken felül. Tehát van olvasás, írás, nyelvtan, fogalmazás (ezek eddig is voltak), plusz kb. ugyanennyi szövegértés.

Mateknál gyermekem apja, aki kb. 20 éve tanít alsótól egyetemi szintig matekot, a fejét fogja, hogy második-harmadikban olyan tananyag szerepel a kísérleti könyvekben, amit csak jóval később képes megérteni és elsajátítani egy átlagos gyerek, ebben a tempóban. Megtanulhatnák: ha lenne rá idő. De néhány óra van összesen egy-egy tananyag-egységre, ennyi idő alatt nem lehet megérteni, begyakorolni. Változott a tananyag felépítése, sorrendje is: míg korábban előbb tanultak meg a gyerekek százas számkörben biztonsággal számolni, és utána jött a szorzás-bennfoglalás, most ezt (teljesen logikátlanul) felcserélték.

A környezet pont nem egy jó példa, mert azt nem változtatták, holott ráfért volna: egész alsó tagozatban ugyanazt az anyagot ismételgetik, szinte évről-évre.

Amit elfelejtesz, hogy az eddigi tárgyakhoz hozzájött még kötelező jelleggel az erkölcstan/hittan, plusz a mindennapos testnevelés, amelyen növelik az össz-óraszámot. Így lesz egy kisgyereknek heti 26-27 órája. (Nekünk annak idején még maximum 25 volt alsóban.)

jelenleg minden nap van 6-7. órájuk is

csak akkor, ha a szülő tagozatra íratja be, nekik meg mindig is magasabb volt az óraszámuk. Meg lehet nézni a kötelező óraszámokat a kerettantervekben...

Három alsós gyerekem van, még sosem volt 0. órájuk. A hét legtöbb napján 5 órájuk van, csak a tagozatos rajz/ének ami ezen túl esik, illetve heti egyszer úszás vagy kosárlabda hogy meglegyen a mindennapi testnevelés. De a napi 5 órából is átlagosan 2 rajz/technika/ének. A leckét megírják a napköziben, de ha netán valami okból itthonra marad akkor is azt látom hogy max fél óra alatt meg tudják írni, de gyakoribb hogy 10 perc is elég. Egy szétszórtabb gyereknek talán több idő. Nem látom őket túlterheltnek. Ez nem jelenti azt hogy 100%-ban elégedett vagyok az iskolával, de én a fő problémákat nem ezekben a dolgokban látom.

Nagyon változó időket élünk, az internet az elmúlt 10-15 évben ugrásszerűen terjedt, erre nem voltak felkészülve sem a szülők, sem a gyerekek. Alsós gyerekek között már van olyan aki látott pornót.

A fegyelmezés sokszor bizonytalan lábakon áll, némely pedagógus eszköztelen az órákat megzavaró diákokkal szemben, az ilyen szituációk a többi gyerekben is frusztrációt okoznak (=unják az órát mert megint Pistikét kell rendreutasítani).

Az értékelés nagyon szigorú! Én ezt látom az egyik legfőbb problémának. Szigorú, és ez még a jól teljesítő diákokban is szorongást kelt.

Illetve vannak gyerekek akinek túl nagy a váltás az ovihoz képest. Pl az egyik fiam nem képes kezelni azt a helyzetet hogy az oviban ő meg az óvónéni egy szinten álltak, odamehetett hozzá beszélgetni amikor csak akart, bármivel kapcsolatban megmondhatta neki a véleményét; a suliban meg az van amit a tanár mond, és nincs helye visszabeszélésnek.

"erre nem voltak felkészülve sem a szülők, sem a gyerekek"

természetesen tanárokat akartam írni :)

Szia! Előrebocsátom, nem vagyok pedagógus, bár néhány barátom révén, illetve mivel dolgoztam tankönyves berkekben, belelátok az ő helyzetükbe is. A fiam alsós egy művészeti tagozatos állami iskolában.

Szülőként azt kell mondjam, el vagyok keseredve az iskolai állapotoktól. A fiam iskolájában „megállt az idő”, vagyis a hagyományos poroszos módszert és frontális oktatást követik. Ezzel nem lenne gondom, viszont sajnos mint kiderült, a tanítónőkkel nem állt meg az idő, hanem szépen kiégtek az évtizetek során, és mára konkrétan úgy viselkednek, mintha gyűlölnék a gyerekeket (a 32 fős osztályból úgy 25 szülőről tudom, hogy ugyanezt érzik), egyetlen pedagógia módszerük a megalázás. A fiúkat alapból „rossznak” állítják be, már 1. évfolyam második hetében dőlt belőlük a panasz a fiúgyerekekre, ám sajnos mikor tanácsot kért az ember tőlük, mit kéne tenni, csak a kezüket tárták, hogy ők ilyen rossz gyerekeket még nem láttak, így pár év alatt sikerült a szülőkből kiölniük a kommunikációs kedvet, és elérni, hogy a gyerekek utáljanak iskolába járni (kivéve a „jó kislányokat”, ők tűrnek, csak a hasuk, fejük fáj időnként pszichés tünetként). Az az érdekes, hogy a poroszos rendszer ellenére nincsenek következetes szabályok.

Persze ez nyilván extrém eset bizonyos szinten, nyilvánvalóan vannak jó tanítónők egy-egy iskolában, az ilyen tanítónőknek híre is van, így a szülők átjelentik a gyerekeket más körzetekbe, és szó szerint ölik egymást, hogy bejussanak hozzájuk.

Szülőként azt javasolnám, ha tudsz, mindenképp keress egy jó tanítónőt a gyerekednek, ha állami adod, illetve elég fontos az igazgató személye is, mivel ő tud harcolni a „felsőbb hatalommal” az iskola, a tanárok, gyerekek érdekeiért. Példa: mikor pár éve leszólt föntről H. Rózsa, hogy mely tankönyveket „ajánlja” az iskoláknak megrendelni (hangsúlyozom, ajánlott lista volt, nem kötelező), akkor már kiderült, melyik igazgató szervilis, és melyik áll ki a tanárok és diákok érdekeiért, mivel „érdekes módon” sok iskolában vígan továbbrendelték az addig használt és kedvelt könyveket, de pl. nálunk Rózsa ajánlását követték – hiába panaszkodott a tanítónő, hogy nagyon rossz lesz az új könyv. És ez így van minden „fentről kapott” utasítással, márpedig ilyenből jó sok van.

Mindemelett azt gondolom, a legfontosabb az iskolaválasztásnál a családotok és a gyereteket irányultságánal jó felmérése. Sokféle iskola van, erről érdemes tájékozódni. Ha pl. a gyerek (és a család) teljesítményorientált, szereti a versenyt, akkor érdemes egy „verenyistállóba” íratni. Ha a gyerek kicsit szétszórtabb, lassabban érő, a családotok preferenicája pedig inkább az, hogy legyen gyerek, játsszon sokat, akkor viszont egy kisebb, „családiasabb”, differenciálni tudó iskolát érdemes célba venni.

Differenciálás: hogy régen hogyan zajlott, nem tudom, de ez nem is érdekes, mivel sokat változtott a világ az elmúlt 20-30 évben, és a pszichológia, és a pedagógia elmélete is fejlődött, s hál' istennek ma már nem veréssel idomítjuk a gyerekeket. Ennek ellenére attól tartok, sok tanár nem tartott lépést a változásokkal, és nem tud mit kezdeni azzal a felismeréssel, hogy a gyerekek is emberek, és különbözőek. (Megint mondom, egy normális pedagógus ezt tudja, és kezeli „józan paraszti ésszel” is. A mi tanítónőinket nem sikerült arról meggyőzni, hogy van olyan gyerek, akire rosszul hat a megalázás, és inkább talán dicsérettel kellene motiválni.)

Azért fontos kérdés ez, mert manapság igen sok a részképességzavaros gyerek. Ez nem csupán a jobb diagnosztikának köszönhető, hanem egyszerűen annak, hogy totál másképp nőnek fel a mai gyerekek, mint az előző generációk. Nem akarok mélyen belemenni, de akik születésükről fogva tévén és számítógépes játékokon nőnek fel, és mindenféle műcuccal telepakolt kaját esznek, egyszerűen másképp működnek. Ezt sajnos muszáj kezelniük a tanároknak is, nem szabad frászt kapni, ha Pistike már 6 évesen ír-olvas, míg Benőkének nehezebben megy.

Azt is tudjuk már egy ideje, hogy mennyi az az idő, amennyit egy 6 éves figyelni képes (kb. 20 perc). Namármost az állami iskolák legtöbbjében még mindig 45 perces órák vannak…

Jártam alapítványi suliban (ahová sajnos nem tudunk bejutni, annyian „menekítik” oda a gyerekekülek az állami rendszerből), és ez az iskola is a központi tantervet követi, csak épp a módszereik mások. Ideírok pár dolgot, ami számomra nagyon szimpatikus volt, és ami gyökeresen más, mint egy átlagos állami iskolában:

– a tanórákat kis tornával kezdik (kezeket, fejet mozgatják), és bár itt is 45 perces egy óra, ha a tanító látja, hogy a gyerekek már nem tudnak figyelni, kiviszi őket az udvarra 5 percet mozogni, vagy pl. matekórán a folyósóra terelte ki őket, és az volt a feladat, hogy ugráljanak végig minden 2. padlókőre lépve csak. (Ezzel szemben a mi állami sulinkban kizavarják a gyereket a terem elé, ha ficereg órán – halkan kérdem, miért nem félnek tőle, hogy valami marhaságot csinál egyedül a folyosón? –, és a folyosón még szünetben sem szabad hangoskodni, mert „jaj, mit gondol majd a kolléga rólunk”)

– mikor kiosztotta a dolgozatokat a tanítónő, odament az egyik fiúhoz, és azt mondta neki, hogy az övét nem osztályozta le, mert látja, hogy nem tudta befejezni, pedig biztos benne, hogy meg tudja oldani az utolsó feladatot is – odaadta hát a gyereknek a dolgozatát, hogy fejezze be, és majd utána kap rá jegyet. És ami nagyon érdekes: ez nem volt gond a többi gyerek számára sem!

(Ezt azért jegyzem meg, mert általában azzal szoktak a differenciálás ellen ágálni a tanárok, hogy „jaj, mit fog szólni a többi gyerek, ha az egyiknek hagyom, hogy tovább írja a dolgozatot”. A bibi ott van, hogy ha jól működik a kommunikáció, ha megbíznak a tanár ítéletében, és a gyereket nem arra nevelik, hogy le kell nyomni a másikat, hanem arra, hogy mindenki más, és fogadják el egymást, akkor ez működik. Nálunk a tanítónők közölték, hogy a tanulás egy verseny, és az fog „magasabbrendű állásba” jutni, aki jobban teljesít már 2. osztályban a másiknál… No comment.)

– Volt gyerek az osztályban, akinek matekórán egy focilabda volt végig a lába alatt, és tornagatyában ülte végig az órát, mivel tornaóra után nem volt ideje átöltözni. És ezen nem borult ki a tanítója, az óra végén szólt, hogy aki még nem öltözött át, most tegye meg. Érdekes módon ilyen öltözetbe, és labdával a láb alatt is tudott a gyerek órán dolgozni… (Itt nem írom le, nálunk mit kapna valaki, ha ezt megpróbálná.)

– Szünetben a gyerekek rohantak, és ad absurdum, hangosak voltak a folyosón, és a tanárok nemhogy nem szóltak rájuk, csak arra figyelmeztették őket, hogy van egy folt, ahol felmostak, vigyázzanak, el ne csússzanak. (Nálunk ezért minimum ordítás jár, de a figyelmeztetők is repkednek.)

A tanárok szempontjából nézve a dolgokat: való igaz, nagyon sok megaláztatásban van részük mostanában. Bár a kormánypárti média szerint „jól keresnek”, ennek nem érdemes bedőlni, a legtöbbjük a „klikesedés” óta épphogy kevesebbet visz haza, ellenben többet van az iskolában (ahol van, hogy le sem tudnak ülni, mert nincs hely a tanáriban).

A besorolási rendszerük is siralmas, az általam ismert pedagógusok 90%-a nem volt hajlandó megírni a portfólióját, mert megalázónak tartja, hogy erre kényszerítik, plusz utána kötelezik rá, hogy a többieknél tanfelügyelősködjön. Elvették az önállóságukat azzal is, hogy nem választhatnak a tankönyvek között, hogy a munkaidejük nagy részét adminisztrációval kell tölteniük, hogy nincsenek megfelelő eszközök az iskolákban.

Emellett igaz, hogy nagyon felhígult a pálya, nyilván ez köszönhető az alacsony béreknek, a társadalmi megbecsülés hiányás és annak is, hogy baromi nehéz évekig türelemmel bírni a gyerekek felé, illetve annak, hogy ki vannak szolgáltatva „kenyéradó gazdájuknak”, az államnak.