Mit tegyek ebben a helyzetben?
Két gyermekem van egy 19 lányom és egy 10 éves fiam. Sokáig egyedül neveltem őket, a lányom rendes, jól tanul, egyetemista és az apjával jó viszonyt ápol, ám néha nagyon tiszteletlen tud lenni. A fiam más apától van aki kiskorában elhagyott minket, nem tarjuk vele a kapcsolatot. Már 5 éve élek végre tartós kapcsolatban az új párommal. A napokban költözünk az új otthonunkba. Ám a fiammal egyre több a probléma. Sajnos észrevettem magamon, és a környezetemtől is azt hallom, hogy nem fogom a fiamat elég erős kézzel.
A lányommal soha semmi viselkedési probléma nem volt, ellentéte a kisfiamnak, aki a tanulásban sem jeleskedik. A mai napon viszont betelt a pohár, osztályfőnöki intő miatt hívtak be az iskolába. Mit csináljak? Hogyan regulázzam meg a szertelen fiamat? Félek, hogy ahogy kamaszodik ez csak rosszabb lesz és még most szeretném elejét venni ennek a folyamatnak. Telefon, tévé, internet eltiltás megvolt. Más alternatíva esetleg?
Szia!
Hasonló korú fiú anyjaként azt gondolom, ne ess pánikba az intőtől, ez a kor még az utolsó esélyed, hogy a kamaszkor előtt kiépíts a fiaddal egy bizalmon alapuló, jó kapcsolatot.
Nem írtál róla, milyen a kapcsolatotok, illetve milyen viszonyban van a pároddal. Fontos, hogy fordítsatok sok időt a kissrácra, találjatok olyan elfoglaltságokat, amiket mindnyájan élveztek (ne a tévé, net és telefon legyen az elsődleges elfoglaltsága). A párod lehetne neki egy egészséges férfikép.
Én nem büntetném elsősorban, illetve ha megvonod tőle ezeket a kedvelt dolgokat, akkor felhasználhatnátok a felszabadult időt arra, hogy együtt csináljatok mást. Beszélgettél vele arról, miért kapott intőt, ő hogyan éli meg a szitut, miért csinálta, kinek volt igaza az adott helyezetben, stb.?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!