Jó esetben a házit a napköziben írják (persze ha a gyerek nem napközis az más tészta, de az ritka). Két iskolás gyerekem van, az egyiknél nagyon jó a napközis tanárnéni, ott mindenki megírja a házit suliidőben. A másik tanárnéni viszont nem áll a helyzet magaslatán, meg talán a gyerekek is nehezebben kezelhetők, ott nagyon sok szülő panaszkodott hogy úgy megy haza 4-5 körül a gyerek hogy nincs kész a lecke, mert tanulásidőben álmodoznak stb. De ők már harmadikosok, azt hozzáteszem, az elsősök még szabálykövetőbbek :).
Szóval az én válaszom az, hogy nem kell, de lehet :).
Mindenképpen.
Kell neki egy SAJÁT hely, ahová a holmiját pakolja. Nálunk már nagycsoportos koruktól volt íróasztaluk, a rajzoknak, füzeteknek, ceruzáknak, ott volt a helye, stb.
Szerintem nem kell. Illetve aki szeret az íróasztalnál tanulni, és van helye, akkor természetes. Nekünk csak egy asztal van, ahol rajzolunk, eszünk, meg egyebek, mert kicsi a lakás, ahol élünk, így egy íróasztal semmiképp nem férne be. :) /24m2/ Szerintem meg ami még a legfontosabb, hogyha a Gyermek jól érzi magát otthon, sok-sok Szeretetet (is) kap, akkor olyan mindegy, hogy hol tanul majd, asztalánál, kanapén, azt tisztességgel megcsinálja. (Úgyis kikérdezem. :D )
Elsőben nálunk sem lesz külön házi feladat, azt az iskolában csinálják meg délután. /8-16h-ig/ Szorgalmi feladatok lesznek majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!