Óvodás gyereket tanítsuk vagy ne tanítsuk irni olvasni?

Nem tanítottam egyiket sem. Megvettem rengeteg foglalkoztatót, ha kérték, a nevüket leírtam, de ennyi.

Szerintem pont erre való az első osztály, hogy majd ott megtanulják;)

5, 11 és 14 évesek.

Engem a nagyapám tanított írni-olvasni, még óvodás voltam. Én nagyon élveztem az iskola első évét, kb. az osztály harmada tudott valamennyire írni-olvasni, tehát nem voltam ezzel egyedül, minket a tanítónő külön kezelt, és amíg a többiek tananyag szerint haladtak, nekünk külön feladatokat adott, úgyhogy nem unatkoztam.

De szerencsém is volt, ha nem lett volna olyan jó a tanítónő, lehet, hogy rosszul is elsülhetett volna... Meg a vérmérsékletem is olyan volt, hogy nem esett nehezemre "jónak" lenni az órákon...

Ami szerintem a legnagyobb "hozadéka" volt az otthoni írás-olvasás tanulásnak számomra, az az, hogy a nagyapámmal tiszta élvezet volt, a saját ritmusomban, őszinte érdeklődésből, nem pedig "iskolai kényszerből" történt, azért "mert kell"...

Úgyhogy azóta is "falom a könyveket". Az olvasás szeretete pedig segített abban, hogy ne legyenek helyesírási problémáim (legfeljebb elütök egy-egy betűt a billentyűzeten:))

Szóval én biztosan kihasználnám a gyerekem lelkesedését, legfeljebb később odafigyelnék rá, hogy ne legyen probléma az esetleges "unatkozásból"...

Nagymamám tanítónő volt és direkt nem tanított előbb sem olvasni sem írni ,pont azért , hogy ne unatkozzak az iskolában

Ugyanakkor, amikor már som betűt idmertem és elkezdtem olvasni és ismeretlen betűvel találkoztam ,olyankor mindig megmondta milyen betűt látok és úgy olvastam tovàbb.

Figyelj, én folyékonyan írtam-olvastam nyomtatott betűket, mire iskolába mentem. (Nagycsoportban olvastam is fel mesét a csoporttársaimnak.) Nem tanított senki, egyszerűen faltam a betűket, mindent tudni akartam, hová mi van írva, édesanyám pedig türelmesen megválaszolta az összes kérdésemet. Nem unatkoztam az elsőben... Ezt olyan sokan kérdezik, én meg nem is értem. Miért unatkoztam volna? Egyrészt a folyóírást ott tanultam meg, másrészt a suli egy hatalmas kaland volt, ahol leggyakrabban sikerélményem volt. Melyik gyerek ne szeretné ezt? Imádtam feladatot megoldani, de nem csak írás-olvasás volt, hanem keresd meg a párját, kösd össze, hol hallod az SZ hangot stb., a többi tantárgyról nem is beszélve, tehát más dolgokat is kellett csinálni. Annyira szerettem első-másodikos lenni, hogy ma is mesélik a családban (25 év elteltével), hogy hétvégén szomorkodtam, hogy nem lehet menni. Na, ez rögtön megváltozott, amikor harmadikban kaptunk egy alkalmatlan tanítót, hasfájós-szorongós, körömrágós bánatevő lettem. Onnantól nem akartam járni.

Kérdésedre a válasz: a szó szoros értelmében tanítani semmiképpen sem! Most alapozódik meg a későbbi hozzáállása az iskolához. Ha nem érdekli, hagyd! Majd az iskolában megérik rá. De ha érdekli, igenis elégítsd ki a kíváncsiságát, és mutasd meg neki, melyik milyen betű.

Ja, és egyébként a konklúzió: egyik osztálytársamnál sem lettem több, vagy kevesebb, mert tudtam öt évesen írni-olvasni. Nem értem el nagyobb sikereket, mint azok, akik ott láttak először betűket. Ne érezd magad nyomás alatt, ha a szomszéd Ödönkét már tanítgatják, és ki tudja olvasni, hogy "Zárva".

Engem megtanított anyukám anno, de csak azért, mert én nagyon igényeltem, folyton kértem, hogy mondja el, melyik betű micsoda, hogy kell olvasni. Nagyon jó fejem is volt, ezért nyomtatott betűkkel írtam és olvastam, egyjegyű számokat összeadtam és ismertem az órát, mire iskolába mentem. Olyat nem tapasztaltam, hogy untam volna, sőt, nagyon büszke voltam magamra mindig, mert sokkal szebben olvastam, mint a többiek, ezért gyakran dicsértek meg. Írásnál tényleg az van, hogy a folyóírás más, ott azért tanulnom kellett.

Amit említenék viszont hátrányként, hogy én nagyon sokszor hülyének néztem a többi gyereket, amiért ők ilyen "bénán" olvasnak, nem tudnak két számot összeadni, nem tudják megmondani, hogy hány óra van. Nyilván nem láttam rendesen, hogy nem ők a bénák, hanem én tanultam meg korán a dolgokat, hiszen gyerek voltam.

Ennek ellenére én azt gondolom, hogy nem szabad egy jófejű, okos, érdeklődő gyerek fejlődését lelassítani csak azért, mert a többi lassúbb.