Ma már "elvárás", hogy a gyerekek mire iskolába mennek tudjanak írni, olvasni, számolni?
Figyelt kérdés
A lányom jövőre nagycsoportos lesz, szóval szeptembertől kezdődik a suli keresés. De szinte minden ismerős, akinek most kezdi az elsőt a gyereke, azt mondja, hogy a gyerek már tud írni és olvasni. És ezt olyan magától értetődőnek tekintik. Nos az én lányom nem tud. Néhány betűt és számot felismer, le tudja írni a nevét, de az olvasástól fényévekre van. Ezek szerint el kell kezdenem neki ezt tanítani? Sokat olvasok Neki egyébként.2013. máj. 22. 13:24
11/13 anonim válasza:
Teljesen egyetértek az utolsó hozzászólóval. Szintén pedagógus vagyok, alsós tanító. Az olvasás a kisebbik baj, nekünk is volt olyan kicsink, aki olyan tehetséges, hogy szó szerint magától tanult meg folyékonyan olvasni 6-7 éves korára. Őket természetesen differenciáltan foglalkoztattuk egész évben. (szövegértő feladatlapok, hang és betűdifferenciálás stb.) Az írás már teljesen más tészta. Hatalmas munka áll az írástanítás mögött, aminek megvan a maga hosszadalmas tematikája. Nem véletlenül nem ABC-rendben tanítjuk a betűket (zöngés-zöngétlen hangtévesztés elkerülése pl.) 100% biztonsággal állíthatom, hogy csak árt, ha a szülő akarja otthon előre megtanítani a gyereket írni! Több módszer létezik, és az írástanulás kezdetén még az is megzavarhatja a kicsiket, ha egyikről a másikra kell váltaniuk. Szóval örülj, hogy a kicsinyednek van gyerekkora, és a játék az elsődleges tevékenysége! Meghálálja majd magát! Egy jó tanács: mielőtt suliba készültök, ha szereti, fűzzetek gyöngyöt, színezzetek, rajzoljatok sokat, és akkor nem lesz gond az írással sem! :) Zökkenőmentes sulikezdést nektek!
12/13 anonim válasza:
Az anyukám alsós tanár, mire iskolába mentem én is tudtam olvasni, írni. Anya megbánta, hogy megtanított írni, olvasni mert az órán zavartam a többieket mivel én már azokat tudtam amiket tanítottak, így nem érdekelt az órai anyag. Sokat beszéltem a pad társammal, rajzoltam, játszottam. A tanárom külön feladatokat hozott be nekem, hogy azzal foglalkozzak. A második osztály már nagyon jó volt, ott a többiekkel haladtam én is.
13/13 anonim válasza:
Nem elvárás, de nekem picit megkönnyebbülés volt hogy már tudtak olvasni amikor elsősök lettek. A fiamék osztályában (kb 26 fős) összesen három gyerek tudott olvasni szeptemberben. Egyébként biztosan meg lehet tanulni előbb is, sok országban 1-2 évvel korábban mennek suliba a gyerekek és már elsőben megtanulnak olvasni (USA, Anglia).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!