Ha az iskolában fizikailag bàntalmaznàk a gyermeked az osztálytársak, akkor miként lépnél fel annak érdekében, hogy örökre békén hagyják őt?
Megverned 😂
Kerdezd meg anyukadat, meg azt is, hogy mit kap az aki gyereket ver.
Szülőként hogyan lépnék fel. Először is a bántalmazás után orvoshoz vinném a sérülés mértékétől függően amennyiben szükséges. Ezután az igazgatóval és az osztályfőnökkel leülnék és javasolnám, hogy a rendőrség bevonásával tartsanak minden felsős osztályban prevenció előadást a bántalmazás és következményei témában.
Illetve rendkívüli szülői értekezlet keretében a szülőknek is elmondani, hogy a gyerekeik mit művelnek.
Amennyiben az iskola vezetősége vagy az osztályfőnök nem együttműködő abban az esetben átvinném a gyerekemet másik iskolába.
És nem, nem vernék meg egy gyereket sem. Ha a szemem láttára történik, akkor leszedem a gyerekemről és azonnal viszem az igazgatóhoz.
Ott lehet tisztázni, hogy ki kezdte és miért.
"Egy cigány már ilyenkor ölne a gyermekèèrt,itt meg az eddigi választ adòk, szinte az én kérdésemet kritizàljàk."
Igen, láttuk. Mint Olaszliszkán, ahol az ártatlan tanárt összeverték. Ugyanilyen meggondolatlanok az iskolai erőszaknál is. Azt sem tudják, mi történt, de mennek mindenkinek neki.
Mit szólnál, ha a te gyerekedre rontana rá önbíráskodni a Kolompár família? Aztán kisülne, a támadásuk oka az, hogy a gyerekedet eredetileg az ő kis Ronáldójuk inzultálta napokon át, ő meg egyszer megunta, és visszatámadt, mire a gyerek riasztotta a családot.
*összeverték és megölték!
#12 voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!