Hogy tettètek túl magatokat?
Szia! Senki nem fog ezért megszólni (aki meg igen, az másért is, szóval mindegy is). Nekem is van olyan ismerősöm, aki ismételte az elsőt, és van köztük olyan is, aki kifejezetten sikeres felnőtt lett.
Szarul esik, persze, na de tudod: koronát megigazít és megy tovább! Igazából sokkal szerencsésebb dolog megismételni az elsőt, mint úgy menni tovább, hogy nincsenek meg az alap készségei.
#8
Nem azzal van baj, ha mások piszkálják ezzel, hogy szégyen (de valószínűleg nem fogják!), hanem hogy érzi, hogy az anyja tényleg szégyelli. És nem hülye a gyerek, ezt szavak nélkül is érzi rajtatok.
Márpedig a szülei elismerése, figyelme, szeretete alapozza meg a gyerek önbizalmát. Ha ezek rendben vannak, jobban helyén tudja kezelni a bántásokat, amit bármikor, bármi miatt kaphat.
Nekem a nagyobbik fiam kitűnő tanuló.
A kisebbik szelektív mutizmussal ment suliba. 3 hónapja közölték, hogy ismételni fog. Jártunk fejlesztésre, pszichológushoz. Tudása volt, de a szorongása miatt nem tudott teljesíteni. Az asztalra csaptak otthon, sajnos az utolsó megoldás volt, de a fiam összekapta magát és rengeteget javított, így nem kell ismételnie. Nem érdekelt volna az évismétlés, csak azért akadtam ki, hogy a probléma jövőre is fennállt volna. Nálatok is arra kéne rámenni, hogy ne álljon fenn a probléma jővőre. Anno én is ismételtem az elsőt, aztán végig kitűnő voltam, sorra nyertem az iskolai versenyeket.
Olvasom itt a hozzászólásokat, és nem értem. Akkor én egy másik országban lakom.
Igen, ha egy gyerek megbukik, akkor gúnyolni fogják a többiek. Akkor is, ha nem az ő hibája. Pedig ha elsőben megbukik valaki, akkor az nem az ő hibája szokott lenni. De Magyarországon ez elég komoly bélyeg.
Én mindig kitűnő tanuló voltam, de folyton csúfoltak, hogy bukott szamár, mert mindenkinél magasabb voltam. Szóval ez a probléma nem csak a szülő fejében létezik. Én biztos vagyok benne, hogy ez komoly kudarcélmény a gyereknek is, és nem gondolnám, hogy az anya fújja fel.
És nem tudom, hogy ebben az esetben az megoldja-e a problémát, ha újra járja az elsőt. Mi fog változni?
Fejlesztést kap? Tanítónő hogyan próbált neki segíteni? Mert sajnos sokan csak úgy vannak vele, hogy kínlódjon vele más. Ha a hagyományos módszerekkel 0 %-ot ír, akkor neki valahogy másképp kéne tanulni.
Ped. asszisztens nagyon kéne, sajnálom, hogy nem kapja meg. Az én gyerekemnek is kiírták, sajnos ő sem kapott, ezért elég nagy küzdelem volt nálunk is az első.
Én biztos kihoznám napköziből, és otthon tanulnék vele délután, mert ha ismétel is, lehet, hogy akkor sem lesz jobb a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!