Szülőként mit tennél? Tényleg akkora gond lenne az iskolaőrség és a szegregáció vagy ez az eset is azt mutatja, hogy kéne?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én még nem írtam ide, de beszállnék a témába.
Gyerekkorban teljesen mindegy, hogy azért nem tud viselkedni, mert autista és abból a bajosabb fajta, vagy mert gyökér családból származik (most cigányságtól függetlenül), és átvette. Full mindegy, a környezetnek teher, traumatizál, ezen nem változtat semmit, hogy felnőttként ki tud-e törni. (Mondom ezt úgy, hogy a tesóm autizmussal érintett, bár agresszióval kapcsolatos problémái nem voltak, és kifejezetten jó képességekkel van megáldva)
Én egy olyan iskolába jártam általánosba, ahol gyakori volt az ilyen probléma. És senki nem tud tenni ellene semmit, mert ha kísérletet tesz rá bárki is, jön a kis család, oszt megcsapkod. Ezért nem tud tenni semmit egy tanár, de még egy iskolaőr sem feltétlenül, mert amint az intézkedés menetében a láncban jön valaki, aki nem akarja, hogy a munkahelyén kilépve rárántsa valaki a szamurájkardot, miközben még húszan körbeállják, ott le is akad a téma, nem lesz megoldva.
Nyilván én, szülőként nem vinném ilyen környezetbe a gyerekem, ahol köztudott, hogy bántalmazás van és nem tudnak ellene mit tenni, mert aki tehetne, az is FÉL. De nekem szülőként ennyi eszköz lenne a kezemben, ha a gyerekemet biztonságba akarom tudni.
Viszont én nem értek egyet a SZIMPLA szegregációval. Egyrészt mégis ki a faxom tanítana egy ilyen iskolában? Pláne ha erre alkalmas embereket is akarunk odarakni. Basszus, tanárhiány van, egy megyeszékhelyi elitnek számító gimibe is lecserélhetetlen az a tanár, akinek az érettségi évben annyi az órája érettségi tárgyból, hogy oldd meg az érettségi feladatsort, javítsd magadnak megoldókulcs alapján.
Másrészt, oké, berakod ezeket a problémás eseteket egy intézménybe. Alapból várható, hogy kevés tanár lesz ott, tehát mondjuk ilyen min. 40 fős osztályok, problémás gyerekekkel. Fegyelmezhetetlenek, húzzák lefelé egymást, ebből adódóan még tanulatlanabbak lesznek. De tök jó, a gyerekednek minden szép és jó, nem bántják az iskolában. Csak elfelejtjük, hogy ezek a gyerekek egyszer kijönnek az iskolából, ugyanúgy problémásan, tanulatlanul, a szexuális edukációjuk is a béka popsija alatt lesz, tehát szaporodnak, továbbadják a szrt a sok gyereküknek. És akkor majd a gyereked az iskola falain kívül lesz veszélyben. Másrész egyre több gyökér lesz az alacsony szexuális edukáció miatt, egyre több rossz minőségű szegregált iskola kell, be kell zárni a normál sulikat. És akkor ott vagyunk, hogy ugyanúgy egyre messzebbre kell vinned a gyerekedet, és ugyanúgy veszélyben lesz, csak a suli falain kívül és egész életében.
Ide egy nagy oktatási reform kell. Alapból kell az oktatásban dolgozóknak egy olyan fizetés, hogy ne csak az menjen ilyen pályákra, aki szélsőségesen elhivatott, vagy nem vették fel máshová, mert itt az utóbbiból van sok, azok meg nem visznek előre. Szerintem több eltérő intézménytípus kell a közoktatásba, kifejezetten a különböző problémákra szakosodva, hogy javítani lehessen ezt a helyzetet, és a helyzet súlyosságától függően az alapból is megérős fizukat fentebb nyomni pótlékokkal, és egyebekkel támogatni az ilyen helyen dolgozó embereket (pszichológusok, ped.asszisztensek, gyógypedagógusok, tanárok), külön képzéseket indítani a súlyos problémák megoldására. Mellé ki kell építeni a megfelelő gyermekvédelmet is, hogy működjön. Most itt a felsorolásomban eü-állapotok szerinti speciális intézményeket nem emlegetem, az más terep.
Először is kell egy normál iskolatípus, semmi speciálisan problémás, semmi integrálhatatlan egyén. Itt kezd mindenki. Osztálylétszám maximuma maradjon a jelenlegi kereten, de minél kisebbre törekedve. (Bizonyítottan jobb az oktatás kisebb létszámmal) Ide be lehet hozni azokat, akik integrálhatónak ítéltek meg.
Kell egy a nem súlyosan problémásoknak. 15, max. 20 fős létszámokkal, heti szinten fejlesztést, mentális segítséget kell biztosítani az itt tanulóknak, heti négyszer.
Kell egy a súlyosan problémásoknak, maximum 7 fős osztályokkal, felső tagozattól kifejezetten bentlakással, havi 1, max 2 hazamenetellel, szülők, család látogathat hétvégén. Heti 0-2 kettő városon belüli kimenő engedélyezett kor és magaviselet függvényében. Kifejezetten erre szakosodott emberek kell, hogy itt foglalkozzanak a gyerekekkel. Szigor és motiválás kell egyszerre. Az osztályokat is úgy kellene itt szervezni, hogy mi alapján került ide a gyerek. Szülői beleegyezés, vagy korábban már elment odáig, hogy ide kerüljön.
És akkor rendszer kell ahhoz, hogy ez működjön. Legyen a legtöbb családot érintő támogatás csak akkor igénybevehető (betegségeket leszámítva), ha a gyerek a normál iskolába jár. Ha átkerül a nem súlyosan problémásoknak fenntartott helyre csökkenjen a támogatás, és ha olyanokat követ el a gyerek, akkor addig csökkenteni a támogatásokat, hogy akár le legyen nullázva. Ez a csökkentés akkor is ér, ha a segítő foglalkozásokon nem vesz részt a gyerek. Ha nullázódik, akkor dönthet a szülő, hogy megy a gyerek a súlyos esetekhez, bentlakásosnak, vagy minden kihágás után bírságot fizet annak súlyosságától függően. És le is lehessen csukni ilyesmi adósságból következően a szülőt. Ha lecsukják, akkor gyerek megy a bentlakásosba.
Mellette tényleg lennie kell mindenütt mentálhigiénés szakembereknek. Ki kell gyomlálni a helytelen mintákat, és ehhez ki kell szaktani a rossz családi közegből, és segíteni kell ennek a feldolgozását, hogy normális embere jöjjenek ki az intézményekből. Kell, hogy az átjárás lehetősége meglegyen az eltérő intézmények között felfelé is. Pszichológiai vizsgálat, tanári javaslatra, vagy jóváhagyásra, és ha átvették, akkor esetlegesen felzárkóztató csoport.
De vaktában szegregálgatni, bőrszín alapján, nem produktív. Legyen egy rendezett, magatartás alapján, átjárhatósággal, és mellé rakott kezeléssel, szakértelemmel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
21essel szinte mindenben egyet értek!
Meg mi az, hogy autizmusból nem lehet "kitörni"??? Nagyon kevés gyereket láthattál, nekem kapásból 3 olyan másodikos(mi ebben akörben mozgunk) ismerős auti gyerek van, akik remekül teljesítenek MINDEN TÉREN általánosban, köztük az én gyerekem, a másik kettő már oviban sem volt vészes eset, így ők nincsenek benne a szakértőis rendszerben, minden fejlesztést, diagnózist magánban intéztek. Az enyém népszerű és kitűnő tanuló, és épp a hülye SNI megbélyegzés ellen küzdök, próbálom levetetni a kódot, mert MÁR rohadtul nem "fogyatékos".. Leginkább az indulatkezelés volt a baja, és mióta ez javult, azóta minden területen szuper lett a gyerek. 3 szinte tökéletes pedagógia véleménye van, amiben messze a többi(átlagos) gyerek fölé emelik képességekben. Nyilván nem pattogok sem én, sem a többiek, hogy autista a gyerekünk és nézd ilyen is lehet, ezért te csak a súlyosabb esetekkel találkozol, az igazán enyhék fel sem tűnnek, ezért gondolod, hogy ott el van kaszálva a gyerek, mert sokakra tökre igaz, de van az a réteg, amelyik idővel hozzászokik az őt zavaró dolgokhoz és megtanulja őket kezelni. Erre is van többek közt a fejlesztés, meg idő, meg súlyosabb esetben gyógyszerek. x év alatt rengeteget változnak és rohadtul nem "sérült" kategória. Ez ugyanolyan csúnya szélsőséges előítélet, mint a romáknál.. mert az igazi probléma a szegénység és az egyenlőtlen társadalmi szerepek, amik náluk megvannak, de ugyanúgy megvannak másoknál is.
Na de természetesen értem, hogy az autik más miatt nem tudják ezeket a dolgokat kivitelezni, de ez rohadtul nem számít, mert a megsegítés módja az ugyanolyan! Tehát tök mindegy, hogy te láb nélkül születtél, vagy később vesztetted el, ugyanúgy meg kell tanulnod protézissel járni, ugyanolyan fejlesztésre van szükségük a mélyszegényeknek, mint amit autik, adhdsok, meg enyhe értelmi sérültek kapnak egymikben. Pszichológus, gyógyped, logopédus, fejlesztő szakemberek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én Erdélyben voltam iskolás. Nálunk általánosban 3 vagy 2 osztály volt. Az A volt a magyar tagozat, a B a román, a C meg a cigányok. De a cigányoknak csak alsóban volt külön osztály. Az 5.-et velünk kezdték, de kevesen jutottak el 8. végéig.
Nem az volt inkább a lényege, hogy ők a cigányok, hanem ők a nehezen kezelhetők (már a 3.-osok is azt ecsetelték, hogy hogy b.sznának meg, stb...). Pl 2 cigány alapból nálunk kezdett. Mindig le voltak maradva az anyaggal, a tanítónő mindig külön foglalkozott még velük, nagyon sokat hiányoztak, de legalább tudtak viselkedni. Sőt, az egyik engem egyszer külön megvédett a C osztályos cigányoktól.
Nekem alapból nem tetszik az, hogy a kisgyerekek a falvakban minden proli állattal össze vannak zárva órákra. Magyar osztálytársam is volt olyan, akinél örültem, hogy 9.-től nem látom, de a cigányok sokszor már egy új szintet képviselnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!