Akiknek busszal jár a gyereke, hogy volt az egyedül járásra való átállás?

Először egy buszra szálltunk, de mintha nem lennénk együtt. Így mentünk a suliig. Visszafelé volt hogy nem a megfelelő buszmegállóba ment, de én csak mentem utána, nem szóltam, vártam mikor veszi észre és mit tesz ilyen esetben. Tudta, hogy hányas buszra vár, de mikor már sokára nem az jött gyanús lett neki és odajött hozzám. Ekkor megmutattam neki, hogy ilyen esetben nézzen rá a buszmegálló táblájára, ahol ki van írva mely buszok megállója ez. Saját hibájából hagytam tanulni.

Még párszor "elpróbáltuk", aztán már ment neki.

Hát a mi sztorink elég érdekes.

A lányom 5.-ben ment új suliba, 10 éves volt. 2 hete járt még csak oda, és egyik reggel felkelt, és közölte, hogy ő most egyedül fog elmenni. Azelőtt az egyedül járás gondolata még csak fel sem merült. Hát azt hittem szétvet az ideg, hogy eljut-e egyáltalán a suliig, de hajthatatlan volt, azt mondta, vagy megy egyedül, vagy itthon marad. Ismerem a lányom, hát mondom akkor menjél lányom, hívj fel, ha ott vagy. Az egekben volt a vérnyomásom, pedig amúgy tudtam, hogy úgysem lesz semmi baj. Olyan kő esett le a szívemről, amikor csörgött a telefon, hogy az hihetetlen. Azóta egyetlen egyszer sem kísértem el, és már 13 éves. Sose szállt le rossz helyen, ellenben minden nap más útvonalon jön. :D Tehát szerencsés(ek vagyunk) ilyen szempontból, mert nagyon jól tájékozódik, bárhonnan hazatalál.

Szóval egy szó mint száz, nagyon hirtelen volt nálunk a dolog, de bejött.