Csak én gondolom azt, hogy nem attól lesz valaki gyereke okos, hogy kitűnő tanuló?
Én hányok ettől és általában a legbutábbak mutogatják. Fiam ha nem is kitűnő volt eddig, de majdnem.
Most 5.es. kamaszodik és itt már beseggelős tárgyak is vannak, lehet, hogy 3asa is lesz. Nem örülök, mert kívülről tudja az anyagot pl matekból, csak szétszórt, mindig kifelejt 1-2feladatot. Természetet nem szereti beseggelni. Ettől még a tanárai szerint kuemelkedő esze és logikája van. De tombolnak a hormonok. Már van "barátnője" stb.
Az alsóban kitűnő gyerekek nagy százaléka felsőben már szenved.
Saját tapasztalat alapján, baromira nem a kitünő osztálytársaim lettek sikeresek.
Nem biztos, hogy okos, de beállt a sorba.
Ami azért nem rossz dolog. Az én fiam okos, de egyáltalán nem hajlandó tanulni, felsőben tanulás nélkül 3,4-es jegyeket kap. Ha tanulna napi 1-2 órát röhögve lenne kitűnő, de kicsit sem érdekli.
Kövezzetek meg, engem ez aggaszt. Tudom, hogy sok pszichológus állítja, hogy a lázadó gyerekekből lesznek a feltalálók stb, stb. De ez a ritka kivétel, amivel a szülők vigasztalják magukat. A tény az, hogy a legtöbb orvos, mérnők, stb, azért hajlandó volt alávetni magát a tanulásnak, akkor is, ha némelyik tantárgy nem érdekelte. Anélkül hiába okos valaki.
Az vicces mikor rendszeresen mutogatja valaki első négy osztályban, aztán meg abbahagyja. Vajon miért? Van ilyen ismerősöm.
Én sosem mutogattam a gyerekemét, nem is volt kitűnő, de ha az lenne se mutogatnám. Ettől még okosnak tartom és van egy csomó dolog amit nem tartalmaz a bizonyítvány, de nagyon is ügyes benne.
Fordítva ülsz a lovon kérdező. Nem attól lesz okos a gyerek, hogy kitűnő a bizonyítványa, hanem azért lehet kitűnő a bizonyítványa, mert okos és még szorgalmas és kitartó is, hogy a sok ötös jegyet ehhez megszerezze. Nem csak úgy a két szép szeméért lesz kitűnő.
Azért lásd be azt is, hogy az okos, ámbár nem jó tanulókból a legritkább esetben lesz ügyvéd, orvos, közgaszdász stb, ami nem baj, de nem is kellene leszólni és magolós - butáknak, strébereknek nevezni a kitűnő gyerekeket. Jó, hogy vannak ilyenek, nem szeretném ha egyszer egy rossz tanuló operálna meg.
Soha nem mutogattam a bizijét, pedig eddig mindig kitűnő volt, viszont nem is zavar, ha valaki mutogatja. Gratulálni is szoktam, nem csak irigykedni,mint a legtöbb magyar, mindig és mindenkire.
Most így hirtelen végiggondolom, mi lett a kítűnő tanuló osztálytársaimból (akikről tudok) és elág vegyes a kép:
- Egyik srácból egyetemi oktató lett. Mondjuk ő tényleg nagyon okos volt, a kitűnők közül is messze kiemelkedett.
- Az egyik lányból HR-es. Nem rossz, de ehhez semmi köze a bizonyítványának.
- Másik lány: ő volt minden. Pornós, szexchat-operátor, testépítő (aki tangában mutogatja az izmait), most meg épp teng-leng.
- Harmadik lány: ő hátat fordított a társadalomnak, és külföldön él valami kommunában. A gyerekét határozottan nem akarja a mainstream iskolarendszerben taníttatni, még úgy sem, hogy ez nem a magyr oktatást jelentené. Nekem tetszik az élete, de valljuk be, ehhez sem kell a kitűnő bizonyítvány, sőt, ő maga mondta nekem egyszer, hogy nem akarja, hogy a gyereke is úgy hajtson az értelmetlen semmiért, mint ő.
És ők mind középiskolában voltak kitűnők, nem alsóban.
Ebből nekem az jön le, hogy a kitűnő bizonyítvány nem predesztinál semmire. Lehetsz vele sikeres és sikertelen éppúgy, mint nélküle is lehetsz bármi. Az a nevetséges, hogy ennek még mindig jelentőséget tulajdonítunk.
17, a kitűnő bizonyítvány általános iskolában azért előnyösebb, mert pl továbbtanuláskor nagyobb esélyt kapsz egy olyan gimnáziumba vagy egyéb középfokú intézménybe kerülni amely az igényeidnek/vágyaidnak megfelel.
Ugyanígy érettségi után is, könnyebben tudod a céljaidat elérni ha jók a jegyeid, eredményeid.
Mérlegelni kell, hogy mindez megér e annyit, valakinek igen valakinek nem.
Attól még lehet okos ha amúgy semmi kedve gürizni, csak akkor nem biztos, hogy később olyan közegben fog tudni tevékenykedni, amely számára ideális lenne.
Különben szerintem végül mindenki meg tudja találni a neki való foglalkozást, amiben jól érzi magát és jól keres, de azért az a 12 év sem mindegy milyen emberek között telik, amíg le nem érettségizik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!